Matt Haig: Karácsony apó és a csokitojás

Író: Matt Haig
Kiadó: Kolibri Könyvkiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: fantasy, meseregény
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 312
Fülszöveg: Amelia vagyok, Karácsony apó és Karácsony anyó örökbefogadott gyermeke. Most biztos azt gondolod, könnyű embergyerekként Koboldfalván felnőni, de tévedsz.
Ott van például a koboldiskola: elég kiborító, hogy minden áldott nap karácsonyi dalokat kell énekelnünk – még júliusban is –, és a játékkészítést sem nekem találták ki. De ez még mind elviselhető lenne, ha nem irkálna folyton hazugságokat rólam Vodol apó az újságban.
Mindennek ellenére szeretem az új otthonomat. És amikor a féltékeny Húsvéti Nyúl és nyúlhadserege megtámadja Koboldfalvát, szemernyi kétség sincs bennem, hogy a karácsonyt csak a remény, a szeretet és a csoda mentheti meg. Persze az sem árt, ha a legnehezebb pillanatokban egy Igazmondó Glimpi is melléd áll…

[# A könyvért hatalmas köszönet a Kolibri Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Én sajnálom a legjobban, hogy ez 2018 egyik nagy csalódása lett.

Mondjuk azt sem ártott volna az elején tisztázni, hogy egy sorozat harmadik részével állok szemben, de bevallom őszintén, hogy valamit elnézhettem. Egyébként higgyétek el, hogy ez egyáltalán nem rontott a könyvön, jól megérthető a történet, nem okozott problémát. Kicsit néztem azért, hogy ki lehet az a Kormos Kapitány, de végül ő is a helyére került, úgyhogy ez a megértést végül nem befolyásolta. Itt meg kell jegyeznem, hogy ha valaki, hát akkor én biztosan rajongok a karácsonyért, és a könyv borítója is igazán jól sikerült, tehát minden készen állt arra, hogy valóban magába szippantson és a gyerekkoromba repítsen ez a történet.

Mégsem így lett. Egyáltalán nem kapott el a könyv hangulata, rám sajnos semmilyen hatással nem volt, így azt kell mondanom, hogy legnagyobb szívfájdalmamra le sem kötött. Hiába fogytak gyorsan a lapok, mégsem éreztem azt, hogy érdekelne a történet folytatása, esetleg befejezése. Talán azért sem következett ez be, mert a macskán kívül (Kormos Kapitány) senkit sem sikerült igazán megkedvelnem?

Annyira rossz erről a könyvről véleményt írni, mert ugyanakkor meg látom az értékeit is, hiszen szól a másságról, az elfogadásról, és arról, hogy ez ma is mekkora problémát jelent. Igen, a regény rendelkezik üzenettel, tanítási jellegű mondanivalóval, hiszen Améliát nem fogadják be a koboldok, mert idegen, más, mint ők. Ezen kívül azonban az egész könyv olyan volt, mint amikor a kegyetlen hideg téli estén a zuhanyból is csak langyos víz folyik.

Mutassuk meg, hogy az igazság oldalán állunk! Ez pedig legjobban hazugsággal sikerülhet.

A főgonoszokat sajnos nem igazán tudtam komolyan venni, tény, hogy Vodol apó részéről sem volt szép hazugságokkal elárasztani a lapokat, és terjeszteni a hamis pletykákat, de hogy a koboldokra, glimpikre, manókra… stb.  igazán ráfért volna a kritikai gondolkodás iskolában való megtanítása, az is biztos.

A másik főgonsz Vodol mellett, ki nem találjátok, a Húsvéti Nyúl volt. Érdekes történet a karácsony és a húsvét szétválasztása, valamint az, hogy magyarázattal akartak szolgálni erre a két ünnepre, hogy melyik miért mikorra került. Viszont ennél a karakternél sem éreztem azt, hogy elvinné a történéseket kellemesebb irányba, így számomra ő is csak amolyan átlagos figura maradt.

De! Volt a történetben egy Mari nevezetű asszony, akitől a falat kapartam, idegesített, hihetetlen, hogy mennyire. Sőt, és erre most jöttem rá, hogy maga a név is elég idétlenül néz ki így leírva, hogy Karácsony Mari. Ez az egész óhajtósóhajtás kurzus, és a felesleges mágikus hülyeségek valamiféle olyan elrettentőerőt kölcsönöztek neki, ami miatt csak azt vártam, hogy ugorjunk már egy jelenetet. De legalább ott volt Karácsony apó, aki jól ellensúlyozta számomra kedves feleségét.

A könyv borítója egészen szépre sikerült, megállja a helyét a sorozat többi része mellett, és az illusztrációk is gyönyörűek. Ha másért nem is, ezekért biztosan nem bántam meg, hogy elolvastam ezt a könyvet. Még akkor sem, ha tényleg nem tudtam szeretni, a hangulat egyáltalán nem kapott el, hiszem, hogy másoknak ez a könyv igazi téli, karácsonyi élményt nyújthat, hiszen belátom, hogy vannak benne értékek, még ha nem is igazán nekem szól.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a téli, karácsonyi történeteket, és akik olvasták a sorozat előző köteteit. Azoknak, akik vagy a karácsonyt, vagy a húsvétot szeretik. Azoknak is, akik felnőtt fejjel is képesek egy kissé gyerekek maradni.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 2,5/5
Borító: 4/5
Karakterek: 2,5/5
Kedvenc szereplő: 
Kedvenc jelenet: 

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Reklámok

Rebecca Ross: A királynő felemelkedése

Író: Rebecca Ross
Kiadó: Maxim Könyvkiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: fantasy
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 380
Fülszöveg: Briennának ​csak két vágya van: egy sikeres vizsga, hogy hivatott lehessen, és egy pártfogó. A valeniai híres Magnalia Házban, ahol felnőtt, elvben felkészítették erre az életre. Mert vannak, akiket ösztönös tehetséggel áldott meg a sors az öt hivatás – a művészet, a zene, a színjátszás, az ékesszólás és a tudás – valamelyikével, ám Brienna csak hosszas vívódás után talált rá a magáéra, a tudásra. Így hát bekövetkezik az, amitől a legjobban félt, és nem talál magának pártfogót. Hónapokkal később váratlan fordulattal jelentkezik a reménybeli pártfogó egy kegyvesztett lord személyében. A lány kelletlenül fogadja el az ajánlatot, mert gyanakszik a lord szándékaira. Ám a történet nem ilyen egyszerű, mert javában folynak az előkészületek a valeniai királysággal rivalizáló Maevana uralkodójának megbuktatására, hogy a jogos – és varázserejű – királynőt juttassák vissza a maeván trónra. Sokan vannak az összeesküvők, köztük olyanok, akik közelebb állnak Briennához, mint azt a lány gondolná. A készülődő háborúban Briennának választania kell a hivatás és a vér szava között.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Maxim Könyvkiadónak! #]

Egyetlen mondatban: 2018 legjobbjával állnánk szemben?

De ha nem is, akkor számomra a fantasy kategóriát mindenképpen megnyerte. Annyira magával ragadott a regény világa, amelyet Rebecca Ross megteremtett, hogy egészen egyszerűen nem is értem, miért nincs még kész a folytatás. Brienna személyében pedig sikerült megteremteni egy olyan női főhőst, aki egyáltalán nem idegesített, és még azt is elérte, hogy szurkoljak neki. Ő volt az a leány a történetben, aki tett is valamit azért, hogy az általa eltervezett cél bekövetkezzen, s nem mások vitték előre a cselekményt helyette. Igen, minimális varázslattal is sikerült Rebecca Rossnak valami olyat megteremtenie, ami még a kliséket is remekül használja fel.

Nem titok, hogy általában borító alapján választok könyvét, és most sem történt ez másként, felkeltette az érdeklődésemet, egyszerűen gyönyörű. A térkép is hasonlóképpen teljesít a könyv elején, pedig én nem szoktam visszalapozgatni, hogy megkeressem a helyszíneket, ha olvasom a regényt, de most megtettem. A borító és a térkép így megfelelően megágyazott a történetnek, jól előkészítette a világot.

A világot, amelyben a főszerep Valenia és Maevana királyságának jut, és a lánynak, aki  (előbbi) kettő egyszerre (valeniai és maevan), ő pedig nem más, mint Brienna. Szemszögén keresztül lehetünk részesei az eseményeknek, amelyek középpontjában a maevan király, Lannon trónfosztása áll, amelyet egyébként már évtizedekkel ezelőtt megkísérelt három ház, hogy a kegyetlenségeknek véget vessen. Most azonban úgy tűnik, hogy sikerül újraszervezni a még életben lévőkből a lázadók csoportját, és újra megkísérelni a hatalomátvételt, mert az uralkodásra kijelölt személy nem más, mint egy Kavanagh – az ősi uralkodóház túlélő tagja.

Kezdetben attól tartottam, hogy a karakterek egysíkúak lesznek, mert a Magnalia Házban a hivatott lányoknak annyira nem ismertük meg a személyét, de jobb is, hogy az írónő annyira nem ment bele ebbe, hiszen úgy gondolom, hogy az nagyon elvitte volna a regényt egy másik vágányra. Később teljesen összeállt a hozzávalókból gondosan formált könyv, így az igazán fontos karakterek kibontakozhattak, és rájuk már egyáltalán nem tudtam panaszkodni.

Mint már említettem, Brienna az a főhősnő, aki a kezébe veszi az irányítást, és maga akarja megszerezni az Éjkorány Kövét, amely az egyik feltétele annak, hogy valakit királynővé koronázzanak, ahogyan Maevanában szokás nőt ültetni a trónra – Lannon már csak ezért sem maradhat. A másik feltétel a Királynő Kánonja, de már mindenki úgy van vele, hogyha csak az egyik van meg, már az is bőven elég. A másik nagyon fontos karakter az Cartier, Brienna tanára. Megjegyzem, hogy a könyv nem a szerelmi szálra van kiélezve, és itt pont annyit adagol Rebecca Ross, amennyire feltétlenül szükség van. Cartier és Brienna között pedig működik a kémia, talán pont az előbbi miatt, hogy nincs túlerőltetve, és a szerelmi szál csak egy plusz, amely mégsem felesleges. A tanár-tanítvány vonal viszont érdekes, izgalmas és elgondolkodtató.

A fontos kérdés, amelyet a könyv még boncolgat, az az apafogalom kérdése. Brienna úgy nő fel, hogy nem tudja, ki az édesapja, de nagybátyja figyelmezteti, hogy nem is akarja tudni. Bár hivatottként végez a lány, pártfogója nem akad, így elkerül Jourdain úrhoz, aki lányává fogadja, és Jourdain majdhogynem önzetlenül mindent megtesz Briennáért, védelmezi, és ölni kész érte. Amolyan “mindent a családért” apafigura lesz – természetesen kölcsönösen segítik egymást, de mégis elérte Jourdain, hogy a szívembe zárhassam.
Az édesapa már egy sokkal veszélyesebb és azt gondolom, hogy ebből a szempontból izgalmasabb karakter is. Ő az, aki frissen megismeri a lányát, és mindent megtesz, hogy visszakapja. De mit lehet tenni akkor, ha a szándékai nem éppen nemesek, azt a királyt szolgálja, akit Brienna segítségével próbálnak letaszítani a trónról? Ha a lányát akarja előnyökhöz juttatni, mondván, hogy az apai szeretet olyan fegyver, ami magasra juttat? Úgy gondolom, hogy a két választás közül akármelyiket is válassza az ember, nagyon könnyű elbukni. Amit pedig nem árt megkérdezni ilyenkor magunktól az az, hogy ki az apja annak a gyereknek, akit az egyik sajátjaként szeret, a másik pedig a vér szerinti. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogyan is választ, mit tesz fel a mérleg két oldalára.

Vannak még értékes karakterek, de egyetlenegyet szeretnék előbbieken kívül kiemelni, aki nem más, mint Merei, Brienna szobatársa, barátnője. Briennával ellentétben ő nem a tudás, hanem a zene hivatottja lesz. Azt gondolom, hogy végig ott lebegett az a lehetőség, hogy Merei elárulhatja barátnőjét, és ez is remekül maradt végig a lebegtetés szintjén.

Bár a könyv tényleg kerek egész, le lett zárva, de Teremtőm! Kérem szépen a folytatást, ennek a világnak még vannak titkai, és én akarom őket. Ami megint külön jó, hogy nem a királynő szemszögén keresztül mutatták be, hanem egy kisember került a történet középpontjába. Brienna, mesélj még!

A mágia csak fűszerként szolgált, talán ez volt a kis nüansz, ami megfűszerezte a könyvet. Nem azt mondom, hogy nem lehetett volna kihagyni, de visszagondolva, jó hogy benne volt. Tény, hogy egy lassú folyású regénnyel állunk szemben, és a nagy attrakció majd a vége felé következik el, de ha valaki szereti az ilyen típusú történeteket, amelyek remekül készítik elő a végkifejlettet, akkor nekik mindenképpen ajánlom. Ha elkap a Ross által megteremtett világ hangulata, akkor nincs mese, beszippant.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik a fantasy szerelmesei. Azoknak, akik az ifjúsági irodalmat kedvelik, de szívesen keresik a mögöttes tartalmat, vadásszák a kényes témákat is érintő műveket. Azoknak, akik szeretik a középkori trónfosztásokat felölelő történeteket, és azoknak is, akik a csatajelenetekért vannak oda. Azoknak, akik kedvelik a szerethető szereplőket, a lassabb regényfolyamot, de azoknak is, akik a hangulatért vesznek meg. Azoknak, akik képesek eligazodni az álnevek világában.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Lord Allenach, Jourdain úr
Kedvenc jelenet: Úgy az egészet imádtam.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Dr. Seuss – A Grincs

Író: Dr. Seuss
Kiadó: Kolibri Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: mese
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 64
Fülszöveg: Végre újra olvasható Dr. Seuss legnagyobb klasszikusa!
Grincs Kikfalva közelében lakik, és teljes szívéből utálja a karácsonyt. Már ha egyáltalán van szíve… Gyűlöl mindent, ami az ünneppel kapcsolatos. Ezért úgy dönt, ellopja a karácsonyt. Véghez is viszi gonosz tervét, ám földbe gyökerezik a lába, amikor meglátja, hogy Kikfalva lakói ajándékok nélkül is boldogan ünnepelnek.
A Kolibri Klasszikusok sorában hatodik Dr. Seuss-könyv most Tandori Dezső klasszikussá vált, mégis megújult fordításában jelenik meg.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Kolibri Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Nincs karácsony Grincs nélkül.

A maga 64 oldalával nem éppen a legterjedelmesebb könyvek közé tartozik, de az üzenete, amelyet közvetít, az mindenképpen a legfontosabb. A karácsony ugyanis a szeretet ünnepe, és nem az ajándékokról kellene, hogy elsősorban szóljon. A rövidke verses mese, regény után pedig szerintem nincs olyan ember, aki ne gondolkozna el azon, hogy min lehetne változtatni, mi az, amit esetleg felülmúlt az ajándékozási szellem.

A bloggertársaim nemrégiben homályosítottak fel, hogy a régebbi kiadásban a Grincs valójában a Görcs nevet viselte. Azt hiszem, hogy itt estem le először a szánkóról. Úgy gondolom, hogy a Jim Carrey által megformált zöld, hasban elég terebélyes “állat” akinek ismerős, ő úgy tudja, hogy Grincsnek hívják szerencsétlent. Szerencsére ezt a Kolibri kiadó orvosolta, így a kedvenc figuránk már eredeti becses nevét viselheti.

Kikfalva lakói, a Kik, 
Mind úgy szerették a karácsonyt, 
Úgy ám, nem is kicsit…

Hanem a Grincs, 
Kikfalvától ott északkeletre, 
Nagyon, de nagyon 
NEM szerette!

Szerintem a Grincs egy tipikus antihős volt ebben a könyvben, de a szerethető fajtából, aki hiába tesz bármit, mégis azt mondod rá, hogy cuki. Annak ellenére is, hogy ellopja a karácsonyt, mert herótja van ettől az ünneptől, egész egyszerűen gyűlöli. Hű társa, egyetlen barátja nem más, mint Makszi kutya – itt estem le másodjára a szánkóról bloggertársaimmal, mert nem értettük, mi baj lehet a magyar abc-ben is használatos x-el -, aki segítő őt gonosz és nagyon fondorlatos tervének megvalósításában.

A fekete-fehér-piros rajzok kitűnően hozzájárultak a könyvhöz, illetve szerintem a borító is telitalálat lett. Erre szoktam én azt mondani, hogy igényes munka. Szerintem aki egy jó karácsonyi könyvet keres, az biztosan nem fog csalódni, mert nincs karácsony Kevin a zöld Grincs nélkül, akit én biztosan hazavinnék.

Azoknak ajánlom ezt a történetet, akik szeretik a klasszikus karácsonyi sztorikat, valamint a Dr. Seuss könyveket, mert nem fognak csalódni, sőt, talán eddigi lépéseiket is átértékelik. Azoknak, akik szeretik a versben megírt rövid regényeket, vagy éppenséggel szeretnének meglepni gyerekeiket egy örökérvényű ajándékkal. Azoknak, akik rajonganak a karácsonyi történeteket, vagy meg akarják ismerni az eredeti Grincs-sztorit.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: A Grincs, ki más?
Kedvenc jelenet: Amikor szegény Makszi kutya húzza az egész hóbelevancot.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Bernhard Schlink: A felolvasó

Író: Bernhard Schlink
Kiadó: 21. Század Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: filozofikus-romantikus
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 254
Fülszöveg:Egy kamasz fiú és egy nála jóval idősebb asszony furcsa szerelmének és elválásának története szolgál keretül ahhoz, hogy a regény hőse szembenézzen a náci múlttal, amely voltaképpen nem is az övé, hanem szülei nemzedékéé. Ez a soha ki nem hevert szerelem, Hanna évekkel később feltáruló múltja döbbenti rá Michaelt arra, hogy a jelen nincs múlt nélkül, felejteni nem lehet, feldolgozni sem – talán megérteni.
A felolvasó az elmúlt évek egyik legnagyobb német könyvsikere volt. 1995-ös kiadása után tizenhárom országban jelent meg, nagy visszhangot váltva ki. A siker oka minden bizonnyal abban rejlik, hogy újraértelmezi a kollektív és egyéni bűn és bűnhődés kérdését a ma ötvenéves generáció szemszögéből.

[# A könyvért hatalmas köszönet a 21. Század Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Ahhoz, hogy megértsd, miről beszélek, el kell olvasni a könyvet.

Annyi bőrt sikerült már lehúzni a holokausztról, hogy lehetetlen lenne megszámolni. Éppen ezért vagyok nagyon hálás, hogy megszületett ez a regény is, amely egy nagyon más oldalról mutatja be azt a világot, amelyet ez a szörnyű tragédia hagyott maga után, és egy teljesen más szemszögből igyekszik feltárni valamit. Valamit, ami rávilágít egy ember sorsára, akit vagy elítélünk tettéért vagy sem. Hogy melyiket tesszük, az csak rajtunk, olvasókon múlik. De az is lehet, hogy az itt lefestett bűnösök megkeresése csupán az elhallgattatás fegyvere, s a valódiakról egyetlen szó sem esik.

A filmet előbb láttam, minthogy olvastam volna a könyvet. Lehet, hogy én vagyok a béna, de másodjára is sikerült végigbőgnöm, és nem a borzalmak miatt. Ahogy a filmben, úgy a könyvben is két főszereplő körül bonyolódnak az események, két kiváló karakter körül, akik Schlink regényében ízig-vérig emberek, hibáznak, esendők, és megvan mindazon tulajdonságuk, amelyektől hitelessé válnak. Nem többek, és nem kevesebbek, igaziak.

Michael Berg szemszögén keresztül ismerhetjük meg az eseményt, amely gyermekkorában, amikor 15 éves volt olyan mély nyomot hagyott benne. Ez pedig a Hannával való találkozás, illetve később az elválás, majd a további történések, amelyek egészen 1995-ig kísérik el. Michaelt Hanna elviszi magához, tekintve hogy az úton talál rá betegen. Miután segített rajta, a fiú nem tudja kiűzni őt a gondolataiból, egyre inkább a társaságát keresi, rabjává válik. A nő persze két évtizeddel idősebb nála, de szeretők lesznek, úgyhogy aki a korkülönbség témakörét szereti körüljárni vagy szimplán csak vadássza az ilyen történeteket, annak is kiváló lehet.

Annak ellenére, hogy az egészet Michael mesélte el, nekem Ő valahogy mégis idegen maradt, és talán ez nem is baj. Mert ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor ez a könyv Hanna Schmitzről és az ő bűneiről szól. Hanna és Michael kapcsolata szinte csak a testiségről ad számot, és egészen addig hihető is ez az álca, ameddig el nem kezdünk gondolkozni a történteken. Később a dolog megváltozik, Hanna arra kéri a fiút, hogy előbb olvasson fel neki, s csak azután hódoljanak a testi örömöknek.

Hiába minden, Hannának rengeteg titka van, és egyszer csak eltűnik a városból. Évekkel később látja újra őt Michael egy szeminárium keretében, ahol bírósági tárgyalást néznek meg, és ahol a vádlott nem más, mint Hanna Schmitz, akivel korábban viszonya volt. Hannát  pedig el akarják ítélni. Azért, mert rengeteg zsidó haláláért felelős – állítólag. Felügyelőnő volt. Igen, ez nem egy vidám, erotikus történet, itt bizony a táborok borzalmairól is szó esik, és arról, hogy Hanna kiválogatott lányokat, akik felolvastak neki; egy templom ajtaját nem nyitotta ki, amikor az lángra kapott, így rengetegen bent égtek. De a nő nem volt egyedül. Talán a nő meg sem érdemli azt a büntetést, amelyet ki akarnak rá szabni. Talán van valami, ami felmentené a vádak alól.

Ennek ellenére Hanna nem mond semmit, inkább elvállal mindent. Inkább börtönbe megy, minthogy felfedje a titkot, amely még megmentheti az életét, és nem kellene örök időkig a börtön rácsai mögött szenvednie. Hogy miért nem tesz a nő semmit? Nos, a szégyen miatt. És ha valaki már úgy igazán, mélyen szégyellte egyszer magát valamiért, akkor pontosan tudja, hogy mi játszódik le a nőben. Nagyobb büntetés lenne neki elárulni ezt a fájdalmas titkot, mint elvállalni a börtönt. Mert a szégyen belülről semmisít meg, míg a börtön ez esetben csupán keretbe foglalja, s kívülről rejti el a legnagyobb megsemmisülést. Ha lelkileg meg tudjuk érteni, hogy a szereplők mit miért tesznek, akkor ez egy kegyetlen regény lesz, amely megbosszulja az olvasót, s talán hónapokig sem ereszti. Igen, ettől lesz gyönyörű, és igazi.

Michael megfejti Hanna titkát, rájön az igazságra, de mégsem fedi fel a bíróság előtt, így az ügyet sem mozdítja előre. Úgy könyveli el magában az egészet, hogy megnyugtatja magát. Hanna sem akarná, hogy napvilágra kerüljön a titok.

Ki a hibás ebben a történetben? Minden pontosan úgy van, ahogyan a sorok között megbújik a fájdalmas igazság? Egyáltalán mennyit ér az igazság? Ahogyan a párbeszédekből, úgy az igazságból is kevés jut ebbe a könyve, annál több a filozofikus hangvételű gondolat, amelyen esetleg nem árthat elmerengeni. A ki nem mondott dolgok végig ott lebegnek, s végig meg is maradnak a lebegés szintjén. Ki a bűnös? Bűnös-e Hanna Schmitz? Döntse el ki-ki saját maga szerint.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik felkészültek a lelki fájdalomra, s akik képesek belátni, ha valamire nem lehet felkészülni. Azoknak, akik szeretnék a II. világháború zsidókérdését más nézőpontból megközelíteni. Azoknak is feltétlenül, akik a fojtott romantikának, és a lelkileg kegyetlen erotikának hódolnak vagy éppen csak a korkülönbség kérdését akarják még inkább körüljárni. Azoknak is, akik szeretik a történelmet, vagy csak egy gyönyörű regényre vágynak, amelyiken lehet sírni. A borító szerelmeseinek is igazi csemege lesz, mert a 21. Század igazi gyöngyszemet varázsolt az olvasóknak.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5 – A többit fent elég szépen kifejtettem.
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5 – Meg azon is túl.
Kedvenc szereplő: Hanna Schmitz
Kedvenc jelenet: Akármelyik.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

 

Naomi Novik: Rengeteg

Író: Naomi Novik
Kiadó: GABO Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: retelling, fantasy
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 488
Fülszöveg: Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül. Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól. Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad.

[# A könyvért hatalmas köszönet a GABO Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Óvakodj a Rengetegtől!

Ezzel persze nem azt akarom hangsúlyozni, hogy messziről kerüld el a könyvet, csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy ez a mese bizony nem tündérekről és aranyos manócskákról fog szólni, hanem egy vérszomjas erdőről, ami semmitől sem riad vissza. Magam sem gondoltam volna, hogy ez egy retelling, de amikor felmásztam moly.hu-ra, bizony felhomályosított, hogy népmese-feldolgozással állok szemben. Bevallom, ha retellingre kellett gondolni, akkor nekem inkább A Szépség és a Szörnyeteg jutott volna eszembe. Hiszen Agnyeska koszos és szakadt ruhái ellenére is beleillik az előbbi kategóriába, míg Szarkan erősen az utóbbi halmazba sorolható.

Ami számomra nehézséget jelentett a könyvnél, az nem a szlávoktól megszokható lassabb folyású cselekménysor volt, hanem inkább a leíró és a dialogikus részek aránytalan megoszlása. Itt leszögezném, hogy a problémát nem az jelentette, hogy több leírás ékesítette a könyvet, hanem az, hogy ezek kezdetben, a mű elején számomra valahogy szokatlanul hatottak: amíg a leíró részek szépen kidolgozottak voltak, és vezették a szemet, addig a dialógusok számomra kicsit üresen csengtek. Később azonban sikerült hozzászoknom, és a végére mintha az író is belejött volna.

A fordításra sem panaszkodnék különösebben, a hangulata megfogott, Heinisch Mónika szép munkát végzett a kötettel. A borító is felkeltette az érdeklődésemet már a legelső alkalommal, hiszen nem titkolt, hogy elsősorban borító alapján ítél az ember – tudom, hülyeség, de ez a legelső, amit megtapasztalunk egy kötetből.

Számomra mindig érdekes egy olyan regény, amelyben végül nem az kerül középpontba, akire olyan nagyon sokan számítanak, és akit egész életében a hivatására készítenek fel. Annak ellenére is megsajnáltam Kasját, hogy végtelenül idegesítő szereplőnek tartottam az egész regényen keresztül, aki csak arra volt jó, hogy elrabolják, majd kiszabadítsák, de egyébként semmi funkcióját nem éreztem hosszú-hosszú oldalakon át. Nála csak Hanna királyné volt rosszabb, azt azonban elismerem, hogy mindezek ellenére is szükséges elemek voltak ők abból a szempontból, hogy talán egy kicsit is  megismerhessük Rengeteget, legyen fogalmunk arról, hogy mivel állnak szemben a szereplők.

Hanna királyné fia, Marek herceg végül nekem – mikor rájöttem, magam sem értettem – végtelenül szimpatikus lett. Ebben pedig szerepet játszott az a gyermeki vágy, amelyet az egész regényen keresztül a nem létező anyja felé táplált. Sajnáltam, szántam, ahogy a legvégsőkig kapaszkodott egy ábrándképbe, ami valójában soha nem volt az övé, s vágyott, éhezett a szeretetre. Már csak azt kell eldöntenünk, hogy felmenthetjük-e a bűnei alól…

A Rengeteg abból a szempontból szimpatikus gonosz, hogy igen sok metafora ráaggatható. Benne van az emberi gonoszság minden mételyével, az egész világot bekebelező szörnyűség, és a bűnök, amelyektől képtelenek megszabadulni az emberek. Ugyanakkor hihető egy olyan territoriális rendszernek is, amely az adott világ szinte minden pontjára kiterjed, és amely nem engedi el a benne élő-lényeket. De a Rengeteg maradhat csak szimplán egy gonosz Rengeteg is, amelyik rontást küld az emberekre, vagy megöli őket, háborúba taszítja az országot, majd tönkretesz mindent, ami sokak számára fontos. Igen, a sűrű sötét erdővel ezúttal sem árt vigyázni, tudniillik hatalmas veszélyt rejt magában.

Agnyeska számomra abszolút szerethető főszereplő volt, nem egy bábú, hanem az a főhősnő, aki csinál is valamit. Természetesen azért némileg én is kétkedve fogadtam, hogy hirtelen Baba Jaga kötetéből húde’ mennek neki a varázslatok, de miután sor került a királynál a listás jelenetre, megértettem, hogy neki pont a varázslatok másik oldala nem megy. Akik pedig nem szeretik a kemény fából faragott főhősnőt, akkor ajánlom figyelmükbe Szarkant, a Sárkányt, aki bizonyára a női nem kedvencévé fogja kinőni magát – ha még nem tette meg 2016 óta tartó hódító körútján. Szarkan a könyv durva hőse, aki szegény szerencsétlen Agnyeskát folyton folyvást egzecíroztatja, leteremti, úgyhogy elvárható, hogy összejöjjenek végre valahára, nem?

A könyv végén kapunk egy nagyszerű csatajelenetet, amelynél csak ámultam és bámultam, lehet azért is, mert már régen olvastam ennyire részletesen kidolgozott ostromot, és jó volt elképzelni, ahogy ez tényleg lejátszódik. Itt úgy érzem meg kell említenem, hogy hol van ebből a könyvből egy legalább három részes minisorozat, hiszen végig azt éreztem, hogy olyan képekkel lehetne operálni a vásznon, amelyeken én szemet legeltetni óhajtok. Jaj, csinálják meg, és valaki adja vissza nekem azt a sötét, komor hangulatot, amelyet a könyv vagy a Rengeteg áraszt magából!

Szól ez a kötet kicsit az elvágyódásról, a hazaszeretetről, az otthon melegéről, a barátságról, és a szerelemről, valamint a családról is. Bátran merem ajánlani azoknak, akik ezek valamelyikéről olvasnának. Ám azoknak is, akik a mágiát kedvelik, hiszen a lapok rontással átitatottak, és varázslattól terhesek. Azoknak, akik a retellingek szerelmesei vagy éppen a random szexjelenetek hívei. Azoknak is, akik a sűrű sötét erdő fullasztó fogságára kíváncsiak, vagy akik szeretnének néhány éjszakát a Sárkány vagy éppen Agnyeska társaságában tölteni – nem félreérteni!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 4,5/5 – Folytatás hol jársz?
Borító: 5/5 –
Karakterek: 4/5 –
Kedvenc szereplő: Szarkan, Agnyeska
Kedvenc jelenet: Csatajelenet, ostromot a démosznak!

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

 

 

 

Leigh Bardugo: Grisha I.- Árnyék és csont

Író: Leigh Bardugo
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Vörös Pöttyös, romantikus fantasy
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 376
Fülszöveg: Alina ​Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Annyira keveset tudok erről a káprázatos, zárt világról, s annyi mindent szeretnék!

Az első harminc oldal történéseinek hatására egész egyszerűen kiakadtam, mert nem arra számítottam, ami ott le volt írva. El is döntöttem, hogy én ezt nem biztos, hogy el akarom olvasni, nem érdekel valami térképészetes marhaság, mert amúgy is hülye vagyok a földrajzhoz én kőkemény fantasyt szeretnék olvasni, ahol varázsolnak, és a fenébe is a tudománnyal, a hadászattal vagy éppen a sci-fivel. Aztán végül megérkezett a mágia, s engem kilóra megvett Alina története.

Igaz, hogy egy trilógia első kötetéről beszélünk, de mégsem éreztem azt, hogy ez egy nagyon-nagyon bevezető kötet lenne. Annak ellenére sem, hogy ha lehet így mondani, szinte minden klisét ellőtt, amit egy kiválasztott-típusú regényfolyam megengedhet. A szerelmi szál egyáltalán nem idegesített, még akkor sem, ha az matematikai alakzat – háromszög – formájában is előtűnt. Aki viszont az agyamra ment, az Mal, akit Alina gyerekkora óta ismer az árvaházból. Képtelen voltam eldönteni, hogy ő amúgy miért is szerepel a történetben? Persze, azért, hogy engem idegesítsen! Ám a történet közepétől szerencsére ő is fejlődésnek indult, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne mondjak le róla, s ha egy kicsit is, de elmozduljon pozitív irányba. Aki viszont az abszolút kedvencem lett, az az Éjúr. Az ő karakterét nagyon ütősnek, szépen kidolgozottnak éreztem, akinél sohasem tudhatja a kedves olvasó, hogy mire számítson. Olyan mértékű misztikum lengi körül, hogy azt szinte érezni lehet a lapokon keresztül.

Egy küldetés során felfedezik, hogy Alina nem más, mint fajtája egyetlenje, egy napidéző. Az Ő sorsa az, hogy megszabadítsa Ravkát az Árnyzóna fenyegetésétől, véget vetve ezzel az értelmetlen halálok tömkelegének. Azonban a lánynak még rengeteget kell tanulnia, és útja során szembe kell néznie azzal, hogy nehézségei nem csupán a Zóna elpusztításával adódnak majd, de meggyűlik a gondja azokkal is, akik azon fáradoznak, hogy az Árnyzóna tovább éljen és ki is terjedjen. De számomra a jó és a rossz örök harcánál is fontosabb üzenet volt Alina hely- és útkeresése, az, hogy mindig is tartozni akart valahová, hiszen sehová sem tartozott igazán soha. Szerintem valahol mélyen mi is érezzük azt, hogy egész életünkben a helyünket keressük, s törekszünk arra, hogy valahol otthonra leljünk ebben a nagy, s oly sokszor rút világban.

De szól ez a történet egy életen át tartó barátságról annak ellenére is, hogy azért Mal és Alina kapcsolata sem fenékig tejfel. Hiszen pont az választja szét őket, amitől Alina különleges lesz.

És akkor ejtenék néhány szót a grishákról, ahová főszereplőnk is felvételt nyer a Zónában történt mutatványával. A cári államban mindenkinek megvan a maga helye, így a grisháknál is megkülönböztetünk különböző rendbe tartozó, fokozattal rendelkező egyedeket. Vannak például szélhívók, gyógyítók, szívtörők, de akad köztük szabó is, ők mind képesek birtokolni a mágiát. Utóbbin egyébként jókat kacagtam, mert Zsenya tényleg átszabja a kinézetedet, valóságos szláv középkori plasztikai sebész. Egy kis grisha-mágia, és máris kisimul a bőröd, pírtól virít az arcod, s színpadi fényben úszik a hajad.

Igazából annyi mindent említhetnék még, hogy mi tetszett benne, de nem szeretnék spoilerezni – nagyon -, úgyhogy még a szarvasvadászatot emelném ki. Az Éjúr ugyanis elmondja Alinának, hogy Morozova szarvasbikájánk agancsa kiváló erősítő lehet a lány számára, amely természetesen növeli erejét, megkönnyítve a Zóna legyőzését. Mal és Alina kalandja is igazán érdekesnek bizonyult, ahogyan üldözték az állatot.

De ha valaki szereti a házsártos, szókimondó öregasszonyokat, akkor Baghra személyében ő is kedvencre talál. Nekem okozott néhány vidám pillanatot.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a kicsit lassabb folyású, ugyanakkor hihetetlenül izgalmas szláv mitológiával átitatott regényeket. Azoknak is, akik a szeretik vagy csak éppen ki vannak éhezve egy kis szerelmi háromszögre. De azoknak is bátran merem ajánlani, akik a kiválasztottak körüli történések iránt érdeklődnek, vagy szimplán csak a helyüket keresik a világban. Azoknak, akik csak egy kicsit is kedvelik a fanyar humort, esetleg valami szuper olvasmányt keresnek, ahol az igaz barátságról olvashatnak. Azoknak, akiket nagyon magával tud ragadni ez a Nap ellenére is hűvös hangulat, úgy, ahogy engemet.

 

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5 – A kezdet ellenére is, megérdemli!
Borító: 5/5 –
Karakterek: 4,5/5 – Mal miatt elengedhetetlen volt levonnom egy felet.
Kedvenc szereplő: Éjúr, Zsenya, Baghra
Kedvenc jelenet: Csak az a bizonyos állatos dolog ne lett volna, én szejetem az állatokat!

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Lois Duncan: Sötét folyosók

Író: Lois Duncan
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Vörös Pöttyös, horror
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 192
Fülszöveg: Valami van ezzel a hellyel… valami…
Kit nem találta a megfelelő szót, ezért inkább elhallgatott. Az épület közeledett, közeledett, végül csaknem rájuk borult. És akkor eszébe jutott a szó, amit keresett.
Gonosz.
Amikor Kit Gordy meglátja Blackwood Hall magas kapuját, csak az jár a fejében: ez a hely gonosz. A fenyegető épület borzongató félelemmel tölti el. Ahogy azonban kialakul Kit napirendje, igyekszik figyelmen kívül hagyni a pletykákat, miszerint a drága és elit bentlakásos iskolát szellemek járják.
Ám az osztálytársai különös, idegen tehetségek tanújelét adják. Furcsa álmok kísértik, hangokat hall, a családjának és barátainak írott levelei elvesznek – és mindenre árnyat borít az őket körbeölelő varázs.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Amikor nem elég a 192 oldal, mert még olvasnád…

Igen, tudom, hogy a könyv már megjelent filmes borítóval is – ezt ha tovább görgettek, akkor láthatjátok -, de az én érdeklődésemet a magyar kiadás első, mondjuk így, eredeti borítója keltette fel. A betűtípuson kívül minden elem passzol, pontosan annyira sikeredett hátborzongatóra, amennyire azt a fülszöveg megköveteli. Sajnálom, hogy csak 192 oldalt rejtett ez a borító, ugyanis én még olvastam volna tovább. Az biztos, hogy ebben a regényben nincsenek felesleges körök, a rétestészta-effektus cseppet sem illik rá, de talán egy röpke ötven oldalt még simán hozzátoldottam volna.

Ezt a toldást nem a végéhez ragasztottam volna, hiszen az pont úgy zárult, ahogyan egy Vörös Pöttyöstől szerintem várható, én elégedett voltam vele. A végjáték előtti részekre azonban még ráfért volna némi malter, hogy az olvasók jobban beleképzelhessék magukat Blackwood Hall hátborzongató kísérteteinek közegébe. Ezáltal talán árnyaltabb lett volna a karakterrajz is, mert kicsit nekem itt dőlt össze a ház, hogy a négy lány szinte ugyanolyan volt, azon kívül, hogy mindannyian más képességek birtokába jutottak az iskola nagyszerű képzésének köszönhetően.

Blackwoodot Madame Duret karolja fel, aki felújítja az épületet, és leányiskolát létesít a már sokat látott falak között. A tanulókat pedig különleges eljárással választja ki, olyan lányokat vesz fel, akiknek van egy bizonyos hatodik érzéke. Így kerül be a négy kiválasztott, akik elit képzésben részesülhetnek. Lynda, akinél bármelyik óvodás jobban rajzol, hirtelen profi festő lesz. Ruth, aki bár az osztály strébere, most mégis klasszisokkal megelőzi önmagát, s megfejti a legbonyolultabb matematikai feladványokat is. Sandy eddig soha nem írt egyetlen verset sem, ám a blackwoodi hetek után olyan szonetteket firkant, hogy azokat még Shakespeare is megirigyelné.

A főszereplő pedig – Kit – egyetlen évig zongorázott, azt is utálta. De a Blackwood hatására hirtelen Schubertet játszik, és képes lesz befejezni a híres zeneszerző félbehagyott műveit. Kit sem emelkedett ki nálam, hiába volt ő a főszereplő, de a háttértörténete mindenképpen érdekes volt. Az édesanyja, s annak új férje mindenképpen ebbe az iskolába akarták beíratni, mondván, nászútra mennek, és mi a legjobb hely egy gyereknek erre az időre? Hát persze, hogy a bentlakásos iskola. Számomra érdekes volt látni azt, hogy valaki jobban bízhat a barátnőjében aki az iskola falain kívül van, mint az édesanyjában.

Persze a hangulat az első osztályú, a szellemek, lelkek mind-mind hozzátesznek ahhoz, hogy a regény a hibái ellenére mégis eljusson A pontból B pontba. Madame Duret őrült alakja szinte zseniális, sajnálom, hogy nem volt több ideje kibontakozni. Az, hogy megvette ezt az iskolát, összefogja az egész rendszert, s mindenre van valami magyarázata… Mert ugye a megmagyarázhatatlan dolgokra mi is tudományos válaszokat keresünk.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a kísértetjárta ódon kastélyokat, az megkísértett iskolákat, és azokat a regényeket, amelyekben mindez egyszerre kap szerepet néhány lánnyal megspékelve. Azoknak, akik szeretik a rövid regényeket, és hanyagolnák a sallangokat – csak annyit olvasnának, amennyit feltétlenül muszáj! Azoknak, akik buknak a paranormális jelenségekre, mert inkább volt ez paranormális, mint horror. De azoknak is, akik a könyv elolvasása után megnéznék a filmet is, mert már lehozták a hazai mozik.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 4/5
Borító: 4/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Madame Duret.
Kedvenc jelenet:

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/