Sasha Laurens: A Wicked Magic – Végzetes varázsigék

Író: Sasha Laurens
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Vörös Pöttyös, fantasy
Oldalszám: 336
Megjelenés éve: 2022
Fülszöveg:
Modern ​boszorkányok, egy ősi démon, elrabolt tinédzserek.
Dan és Liss boszorkányok. Hatalmukat a Fekete Könyvtől kapták. Szeretik használni ezt a hatalmat, különösen akkor, amikor az életben nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnék.
Egy rosszul sikerült varázslat során Liss fiúját elragadja egy gonosz lény, és mindenki halottnak hiszi őt. Dan és Liss barátsága is véget ér azon a végzetes éjszakán. Hogyan gyakorolhatják a mágiát, miután megidézték a sötét erőt? Hónapokkal később Liss felfedezi, hogy a barátja életben van, a föld alatt rekedt egy ősi démon szorításában. Meg kell mentenie őt, de ehhez szüksége van Danre és a Fekete Könyv erejére. Dan azonnal visszatér Liss életébe, és ezzel egyidejűleg ellöki magától új legjobb barátnőjét, Alexát. Alexa azonban maga is nagy titkokat rejteget, és meg kell küzdenie a saját mágikus tragédiájával.
Amikor egy újabb fiatal is eltűnik, a lányok tudják, hogy ez nem lehet a véletlen műve. Vajon milyen mohó mágiát ébresztettek fel? És mit akar ez a varázslat azoktól a tinédzserektől, akiket magával ragadott?
Izgalmas történet a barátság bonyodalmairól, életünk irányításáról és arról, hogyan nézzünk szembe a mindannyiunkban ott rejlő sötétséggel.
Vesd bele magad!

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Nem számítottam semmire, s nem is tudom, mit kaptam!

Nem mondom, hogy hatalmas elvárásaim voltak a könyvvel kapcsolatban. Csak szórakozni akartam egy varázslatos történet által, amelyben értelemszerűen felüti a fejét a fekete mágia is. Hogy mit kaptam? Lehet, hogy most nem tudnám megfogalmazni. Volt itt Kasyan, Mora, Alexa, Lorelei, familiáris, macska, Black Grass, eltűnő pasi, ostoba játék, amelynek nem nagyon vágtam a szabályait, február 29-ei őrület, hármas kereszteződés, Liss és Dan.

A regény első 70 oldala számomra kínszenvedés volt. Ide-oda ugrált a cselekmény, az idősík is változott, fogalmam sincs, hogy némelyik oldalon mi történt, ami számomra borzasztóan idegesítő volt. Félre is tettem a kötetet egy kicsit. Itt aztán röpke 50-60 oldalra beindult a történet, majd ismét kicsit leült, s újra felpörgött. Összességében elmondható, hogy az egész regény teljesen hullámzó, a világ felépítése és az információk adagolása, az egész kibontása rendkívül idegesítő volt, esetleg nem ártott volna végiggondolni még egyszer. Ennél jobban már csak a tömött sorok idegesítettek, egy lélegzetvételnyi hely sincs közöttük. Végül ezen is túllendültem, de sajnos a tartalom sem győzött meg.

A történet dióhéjban annyi, hogy Dan és Liss gimnazisták, akik ráakadnak egy Fekete Könyvre, ami által béna boszorkányokká válnak. Képzésben soha korábban nem részesültek, ezért a könyv úgy játszadozik velük, ahogyan csak szeretne. Kénye-kedve szerint adja ki a varázslatokat a lányok számára. Igen, én is meglepődtem, de Dan valójában Daniela, ezáltal egyértelmű, hogy lány. Ezen túllendülve Liss éppen egy szerelmi varázslatot választ, hogy magához láncolja Johnnyt. A varázslat sikeres, azonban veszélyes is. Minden varázslat veszélyes, amely a Fekete Könyvhöz köthető.

Történik ugyanis, hogy február 29-én, Kasyan napján hárman állnak meg egy útkereszteződésben, megjelenik Mora és egy ostoba játék végén megszerzi Johnnyt, aki eltűnik. Dan és Liss barátsága tönkremegy, a nyomozás kezdetét veszi, s egyre többen tűnnek el.

Ez a történetszál, a vágyódás Johnny után annyira nem érdekelt, sokkal jobban foglalkoztatott Alexa történetszála, aki nagynénjénél, Lorelei-nál lakik. A nagynénje azonban egy súlyos ügy miatt kénytelen átadni az erejét Alexának, így Alexa válik boszorkánnyá fokozatosan, miközben Lorelei lassan sorvad, s egyre inkább az enyészet részévé válik.

Megfigyelhető, hogy mindhárom lánynál – Alexa, Liss, Dan – sántít valami otthon, nincs teljesen rendben a kapcsolatuk a szülőkkel. Alexát a nagynénje neveli, Liss anyja alkoholista, állandó dührohamok gyötrik, Dan szülei pedig túlságosan engedékenyek. Számomra ez és Alexa boszorkánnyá válása, no meg a macskája mentette meg a könyvet attól, hogy inkább a tűzre dobjam, minthogy elolvassam. Néhol viszont egészen kiemelkedő volt. Annak is tudok örülni, hogy önálló kötet, így biztosan nem kell maradnom a folytatásra. Nem volt teljesen rossz és menthetetlen, de engem ez most nem talált meg. Tipikusan a tizenévesek megmentik a világot tárborát erősítő példány némi mágiával és hisztivel vegyítve.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a fekete mágiát, vagy akik éppen arra vágynak, hogy már megint a tinik mentsék meg a világot! Azoknak, akik szeretik a macskákat, vagy éppen a boszorkányokat. Azoknak, akinek mindig is izgatta a fantáziáját a familiáris viszony. Azoknak, akik nem bánják, ha kezdetben a regény ide-oda ugrál, és a szerkezete némileg esetlen. Azoknak, akik szeretik a gyönyörű borítókat, a lila színvilágot, és nem félnek fejest ugrani a varázslatba – de közben tudják, hogy ára van.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 2/5
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Alexa + macsek
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Sara Raasch: These Rebel Waves – Lázadó hullámok

Író: Sara Raasch
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Vörös Pöttyös, fantasy
Oldalszám: 448
Megjelenés éve: 2021
Fülszöveg:
Egy ​lázadó. Egy kalóz. Egy herceg.
Harcba kell szállniuk az országukért, a családjukért, saját magukért – különben olyan háborúval néznek szembe, ami elpusztíthatja a világot.
Adeluna katona.
Öt évvel ezelőtt segített felszabadítani Szent Loray mágiával teli szigetét Argrid országának zsarnoki uralma alól. Csakhogy nem volt könnyű visszailleszkednie a háború után. Amikor egy argridi küldött eltűnik Szent Loray új tanácsának béketárgyalásai során, az ország véres igazságszolgáltatást követel. Lu úgy sejti, veszedelmes erők munkálkodnak a háttérben.
Devereux kalóz.
A Szent Lorayen portyázó folyami kalózok egyikeként abból él, hogy a sziget mágikus növényeit árulja a feketepiacon. Miközben Argrid a kalózokat gyanúsítja küldöttük elrablásával, Vex célponttá válik. Gyakorlott hajósként beleegyezik, hogy segít Lunak előkeríteni az eltűnt argridit. De amire rábukkannak, sokkal veszedelmesebb lehet bármilyen háborúnál.
Benat eretnek.
Ben, Argrid koronahercege titokban Szent Loray tiltott mágiájának megszállottja. Amikor apja, a király megbízza őt a meghökkentő feladattal, hogy oszlassa el Argrid mágia iránti félelmét, Ben kénytelen feltenni magának a kérdést, vajon megváltoztathatja-e egy herceg egy egész ország hitét, vagy valójában a saját máglyáját építi.
Lu, Vex és Ben vajon meddig hajlandó elmenni a béke érdekében?
Az is kiderül, hogy miféle fából faragták őket…

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Egy kis ez, egy kis az!

Talán tizenöt hosszú éve is van már annak, hogy én egy ízig-vérig kalózos történetet olvastam. Akkor nagyon szerettem A hullámok gyermekei sorozatot, azonban visszatekintve a történetre, no meg azokra az emlékfoszlányokra, amelyek megmaradtak, megállapítható, hogy kissé túlértékeltem azokat a könyveket. Amikor megláttam, hogy megjelenik a Lázadó hullámok, úgy döntöttem, hogy ideje átadnom magamat a tajtékzó hullámoknak, és valami fordulatokkal teli kalózkodás kellős közepébe csöppenni.

A borító gyönyörű, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ez volt az első, ami megfogott. Manapság különben is rá vagyok kattanva a fekete-zöld kombinációjára, meg amúgy a feketére minden mennyiségben. Talán munkahelyi ártalom, de amióta beállt a november azóta minden kollégám előnyben részesíti a feketét. A fülszöveg is kecsegtető volt, azonban valami nagyon nem stimmelt ezzel az ígéretesnek tűnő darabbal.

A három főszereplő külön-külön jól megállja a helyét, és az együttműködésben is jeleskednek. Adeluna, Szent Loray felszabadítója ismét kész a háborúra, ahogyan Devereux is. Ben volt azonban talán mindannyiuk közül a legérdekesebb, hiszen egy olyan országban kénytelen felnőni, amelynek hitével, ideológiai hátterével nem ért egyet, nem tud vele azonosulni. Szinte egy börtönben kénytelen élni mindennapjait, hiába mozoghat szabadon. Valójában mindhárman kapcsolatba hozhatók egy rejtélyes betegséggel, a remegőlázzal. Bevallom, nekem még ez is nagyon tetszett, végre valami olyasmi van a középpontban, ami bizonyos pontokon képes újat mutatni.

Az is tetszett, hogy az író egyik bonyodalomforrásra behozott egy másikat. Bajkeverő kalóz, éppen eltűnő nagyhatalmú argridi, remegőláz, eretnekség, Szent Loray és Argrid kibontakozó vagy újra fellángoló ellentéte, az újabb háború mint fenyegető veszély… Komolyan, volt itt minden, aztán valahogy mégsem működött, pontosabban mondva inkább voltak olyan részek, amelyek valami miatt élvezhetetlenek voltak. Én kezdetben csak pislogtam, hogy milyen mély politikai viták folynak, pedig itt már tulajdonképpen lezajlott egy háború. Vagy mégsem? Az első száz oldal információadagolása szerintem enyhén pocsék volt, vagy legalábbis az írónő nem oda tette a hangsúlyt, ahová igazán kellett volna. Nem találtam a helyem és nem értettem a történetet, fogalmam sem volt, hogy ki van kivel. Mintha véletlenül a második kötettel kezdtem volna meg a sorozatot, pedig nem, ez biztosan az első kötet volt.

Aztán voltak olyan részek, amelyek ezeket a viszontagságokat feledtették velem, ilyen volt például az, hogy felfedeztem, hogy Adeluna és Vex között szerintem szemmel láthatóan működött a kémia. Az is ilyen volt, amikor egyszer csak se szó, se beszéd vége lett az első kötetnek. Szabad ilyet tenni szerencsétlen olvasóval, ugye nem? Mindenesetre arra legalább jó volt, hogy kellően felcsigázzon, s el akarjam olvasni a folytatást. A vége előtt ebben még nem voltam biztos. Amiben viszont biztos vagyok, hogy a folytatás előtt még egyszer fixen el fogom olvasni ezt az első kötetet, különben félő, hogy a másodikból sem fogok érteni semmit. Vagy lehet, hogy megint ez lesz az írói koncepció. Ki tudja?

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik egy jó kis kalózos-háborús történetre vágynak, és szeretik az elborult vallási fanatikusokat. Azoknak, akik szeretik, ha megmutatkozik az információhiány. Azoknak, akik mindennél jobban vágynak a függővégre, mert mazochisták és szeretnek találgatni, hogy mi fog következni. Azoknak, akik otthonosan leginkább a kalamajka kellős közepén érzik magukat. Jó szórakozást!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 3,5/5
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: –
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Luanne G. Smith: A szőlő boszorkánya

Író: Luanne G. Smith
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Zafír Pöttyös, fantasy
Oldalszám: 320
Megjelenés éve: 2022
Fülszöveg:
Sose ​átkozz meg boszorkányt!
A Château Renard szőlőültetvény évszázadokon át a szőlő boszorkányainak tehetségétől függött, akiknek bűbája létrehozta a völgy világhírű borát.
Ám miután átkot szórtak rá, sorcière Elena Boureanu elvesztette képességét. Most, hogy megtörte az átkot, ami egy mocsár sekély vizébe kényszerítette, és legyengítette varázserejét, Elena küszködik, hogy visszatérjen korábbi életébe. Időközben azonban öröksége – a szőlészet – egy jóképű idegen tulajdonába került.
Jean-Paul Martel csak és kizárólag a tudományra esküszik. Elutasítja a babonát, és távol áll tőle a helybeliek hite a boszorkányokban. Elena viszont járatos a bűbájban, és tudja, hogy a szőlészet hemzseg a rontástól. Hogy maradhasson, és meggyógyítsa a szőlőültetvényt, titkolnia kell valódi kilétét és a bosszúszomjas terveit is az ellen a személy ellen, aki ellopott hét évet az életéből. Nem nyugszik, amíg szembe nem száll a gonosz erőkkel, amik őt, Jean-Pault és a szőlőboszorkányok ősi örökségét fenyegetik Chanceux Valley dimbes-dombos vidékén.
Hagyd, hogy elvarázsoljon!

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Végre egy különleges, boszorkányos kötet!

Nekem ez most nagyon tetszett. Megtalált. Azt hiszem, talán azért tetszett ez ennyire, mert volt koncepciója, voltak értelmes keretek, s nem megint egy elcsépelt boszorkányos történet került terítékre. A varázslat pedig pont annyi volt, ami felpezsdíti a regényt, de a valódi izgalmakat a történet adja. Vannak itt átkok, sötét varázslatok, cirkuszi mutatványosok, sarlatánok, nagy túlélők és vesztesek is. A zöld-fekete árnyalatok adottak a borítón, ez most nálam kedvenc színkombináció, én meg szerettem volna a 2023-as évet egy fantasy-áradattal kezdeni.

Meglepődtem, hogy ez a könyv moly.hu-n csak 80%-on áll, pedig ennél szerintem fényévekkel több van benne. Zafír Pöttyöset még nem olvastam, a borító gyönyörű volt, mert ugye sajnos néha az alapján választ az ember könyvet, a történet pedig jól kitalált. Külön előny, hogy minden belefért 320 oldalba. Láttam, hogy egy sorozat nyitókötetéről van szó, én azonban mégsem éreztem azt, hogy ez egy szenvedős világépítős szenzációhajhász egyveleg lenne, sőt, külön díjat érdemel, hogy kerek egész a történet – így én már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mivel rukkol elő a következő kötet. Remélem, hogy a kiadó hamarosan hozza, mert olvasnám.

Mielőtt rátérnék a történetre, a karakterekre és a magával ragadó varázslatra, jöjjenek a negatívumok. Hangsúlyozni akartam, hogy milyen jó a fordítás, egészen kellemes hangot sikerült adni a történetnek, majd egyszer csak belefutottam néhány helytelen ragozásba, no meg a következő érdekes, ferdített megfogalmazás(ok)ba, amelyek erősen sántítottak, akárhonnan is nézte őket az ember.

A pince meglehetősen melegnek tűnt azután, hogy olyan sokáig állt kint a csípős tavaszi levegőn.

A másik, amit nehezményeztem, hogy konkrétan a könyv bekötése nem sikerült valami jól, úgy kellett feszegetnem, hogy el tudjam olvasni, mi is van odaírva. Erre a továbbiakban érdemes lehet figyelni, mert én nagyon megküzdöttem azért, hogy ne törjem meg a könyv gerincét. Jelentem, a küzdelmet megnyertem.

Félretéve ezeket, megvallom, hogy jól kezdődött az év, az idei év első olvasmánya kiváló nyitány. A főszereplő Elena, szőlőboszorkány, vagyis azért felel, hogy minél kiválóbb legyen a termés, nem véletlenül dolgozik egy borászatban. Vagyis dolgozott, mígnem valaki 7 éve megátkozta, s egy békává változtatta. A lány viszont megtöri az átkot. Borászata azonban romokban hever. Nevelője már nem tudta fenntartani az üzletet, egyik rossz évet a másik még rosszabb követte, ezért eladta azt egy Jean-Paul nevű férfinak. A hazatérő Elena a teljes bizonytalanságba érkezik tehát, de legalább van egy célja, ami viszi előre őt és a történetet is: a mérhetetlen bosszúvágy, az elgondolás, hogy meg kell ölnie Bastient, aki ezt tette vele.

Szerintem zseniális ötlet, hogy a boszorkányok nem csak úgy vannak, hogy mindenki ért mindenhez, hanem az írónő különböző tudományterületekre „szakosította” a karaktereit, mindenkinek megvan a maga feladata, Gerda, Bastien felesége, például sörboszorkány, egyértelműen a sörfőzéshez ért legjobban, de vannak itt sövényboszorkányok és sarlatánok is, meg olyanok, akik sajnos nem kaptak megfelelő képzést, így sok dologhoz nem értenek.

Tetszett az a kötődés, ami Jean-Paul és Elena között kezd kialakulni, és az is, hogy az írónő mert csavarni a dolgokon, s hogy az egyértelműnek tűnő cselekmény is fordulatot vett néhányszor. Nem is a varázslatok miatt működik ez a kötet, mert azokat inkább nevezném praktikáknak, bűbájoknak, hanem a különleges hangulatnak, a karaktereknek és a háttértörténeteknek köszönhetően. Elena története mellett Bastien múltja, ambíciói is érdekesek, aki most a du Monde birtok vezetője, s díjnyertes borairól beszél mindenki. De ott van Gerda is, akinek érdemes a múltjában vájkálni, mert ott aztán minden akad. Talán kicsit Jean-Paul marad el a többiektől, de teljesen átéreztem a helyzetét, az ő háttértörténete sem érdektelen. Éreztem a szülői nyomást, aminek hatására elvégezte a jogot, s a sikertelen magánéletet, ami arra sarkallta, hogy egy borászat vezetésével foglalja el inkább magát. Yvette, aki ugyanott raboskodik, mint tetteinek következtében Elena, igazi színfolt a történetben. Ő az a boszorkány, aki sajnos nem kapott megfelelő képzést, így igencsak kezdő. Azonban aggodalomra semmi ok, a baltás mutatványa jól sül el, s valakinek ez a lábába is kerül.

Azoknak ajánlom ezt a kötetet, akik készek 320 oldalnyi karakteres félédesre, vagyis szeretik a borokat. Azoknak, akik kedvelik a boszorkányokat, s nyitottak az újdonságokra. Azoknak, akik egy jó fantasyra vágynak, s készen állnak a varázslatra. Azoknak, akik titokban bevetettek már különböző praktikákat.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Gerda, Yvette
Kedvenc jelenet: Yvette baltázása.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Író: Charlotte Brontë
Kiadó: Menő Könyvek [Rendeld meg most!]
Besorolás: klasszikus
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 608
Fülszöveg:
A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek… A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Menő Könyveknek! #]

Egyetlen mondatban: Nem voltam teljesen elégedett, talán nem nyáron kellett volna olvasnom.

Jane Eyre történetével még évekkel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor megnéztem egy adaptációt. Ez volt az én nagy klasszikus korszakom, ekkor néztem meg többek között a Háború és békét, az Anna Kareninát, de említhetném Puskin Anyeginjét is. Jane Eyre azért volt különleges, vagy legalábbis azért emelkedett kis a többi közül, mert ezzel a művel nem foglalkoztunk irodalomórán. Később, amikor felvételiztem az egyetemre, az alkalmasságira lehetett volna választani, de én egy másik témakört boncolgattam, így megint elkerültem Jane csodálatos világát. Vagy legalábbis azt a világot, amit én olyan csodálatosnak hittem. Spoileresen folytatom.

A kiadó ismételten kitett magáért, a borító gyönyörű. Merem állítani, hogy ennek a sorozatnak az egyik legkiemelkedőbb hazai borítói vannak, pedig nincs is bennük semmi extra. Tökéletesen érvényesül tehát az, hogy a kevesebb olykor bizony több.

Ez a történet nekem sok mondanivalóval rendelkezett, ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy amíg Jane-t kedveltem a filmben, úgy itt, a könyvben egyáltalán nem volt szimpatikus. Először ezen nagyon meglepődtem, majd rájöttem, hogy én vagyok így összerakva, talán egyetlen klasszikust sem tudnék mondani, ahol az Eyre-típusok, a hozzá hasonlók a kedvenceimmé váltak volna. Sokkal inkább rajongok a negatív hősnőkért, mint például Alfonsine vagy Anna Karenina, hiszen ezek a szereplők mindig kulcsfontosságúak, nélkülük nem történet a történet. Éppen ezért sokkal kíváncsibb voltam Bertha Masonre, Lord Rochester első feleségére, aki miatt Jane fejlődése is megrekedt egy ponton.

Merthogy fontos megemlíteni, ez egy fejlődésregény, Jane Eyre fejlődését mutatja be, s rávilágít arra, hogy fontos küzdeni, mert bármilyen kilátástalannak is tűnik az élet, a végére minden a helyére kerülhet, ha elég kitartók vagyunk. Egyetlen szakaszt fogok kiemelni, ez pedig Thornefield Hall állomása, ahol tanítónőként helyezkedik el. Számomra azért ez az állomás az, ami kiemelkedett a többi közül, mert előfordul, hogy a romantikus regényekben a főszereplő férfi nem éppen az az alak, aki szép, jóképű és a megtestesült jóság, mégis van benne valami, ami egyszerűen megfog, s nem ereszt. A varázslat, ami körüllengi? A tekintély? Vagy mi olvasók csupán a rangba vagyunk szerelmesek? Őszintén megmondom, hogy nem tudom, de Mr. Rochesternél is azt éreztem, mint Jókai Mór Fatia Negrájánál. Hiába címeres gazember vagy vannak rossz húzásai, mégis képes neki az ember mindent és bármit megbocsájtani.

Ugyanis Mr. Rochesternek nyilvánvalóan tudnia kellett, hogy házas, amikor oltár elé vezette Jane-t. Mégsem értesítette a menyasszonyát erről az apróságról. Bertha Mason, a feleség karaktere számomra igazán érdekesre sikerült, jó lett volna, ha a szerző esetleg ír egy olyan könyvet is, amelyben az ő életútját követhetjük az elejétől a végéig. Hogyan lett a felesége Mr. Rochesternek, miként őrült meg, hogyan telt a gyerekkora, s mik foglalkoztatták a ház falain belül.

Nem estem teljes mértékben szerelembe a regény olvasása közben, néhány oldalt nyugodt szívvel kihúztam volna, főleg a legelején éreztem azt, hogy a történet még akkor sem indulna be, ha fizetnék érte. Jane sem nyerte el a tetszésemet igazán, de az is lehet, hogy csak rosszkor olvastam. Talán ez tipikusan az a regény, amit nem a nyári délutánokon, hanem hideg téli estéken kellene olvasni, hogy megmutathassa a befogadó számára a valódi csodát.

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik a klasszikusokat, s akiket nem idegesítenek a tipikus női főhősök. Azoknak, akik szeretnének belepillantani egy tanítónő életébe, vagy akik egy kísértettel megspékelt szerelmes történetre vágynak!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 3,5/5
Borító: 5/5
Karakterek: 3,5/5
Kedvenc szereplő: Bertha és Mr. Rochester
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Tabitha Suzuma: Note of Madness – Az őrület hangjai

Író: Tabitha Suzuma
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: mentális problémák, Vörös Pöttyös
Oldalszám: 282
Megjelenés éve: 2022
Fülszöveg:
Miért ​történik ez velem? – kérdezte magától kétségbeesetten. Mi baj van velem?
Flynn-nek jól mennek a dolgai egyetemistaként. A Királyi Konzervatórium egyik legjobb zongoristájaként életre szóló lehetőséget kap, amikor felkérik egy fontos koncerten való szereplésre. A felszín alatt azonban minden kezd megváltozni. A jó napokon Flynn tele van élettel és energiával, de a rossz napokon megváltásnak tűnik a halál. Néha egész éjszaka komponálni és gyakorolni akar, máskor viszont az ágyból se tud kikelni. A lakótársa, Harry igyekszik megérteni, de egyre jobban összezavarják Flynn kiszámíthatatlan hangulatingadozásai. Egy barátja, Jennah is próbál segíteni, de Flynn-nek nehezére esik normálisan viselkedni a lány közelében, mivel nem tudja kordában tartani az érzelmeit. A közelgő koncert nyomása és a családja, valamint barátai növekvő aggodalma hatására vulkánszerűen törnek felszínre az érzések.
Néha minden rosszabb lesz, mielőtt javulásnak indulhatnak a dolgok.
Egy őszinte vallomás a bipoláris zavarról.
Meríts belőle!

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Több ilyen könyvre lenne szükség!

Tabitha Suzumának a neve örökre emlékezetembe égett, amikor évekkel ezelőtt elolvastam Kimondhatatlan címmel megjelent regényét. Mindig is szerettem a tabutémákat kendőzetlenül bemutató regényeket, s szerettem figyelni azt az utat, amelyet a szereplők bejárnak. Teljesen elfeledkeztem azonban arról, hogy Az őrület hangjai megjelent, így igazán meglepődtem, amikor a kiadó honlapján szembejött velem a kötet. Teljesen biztos voltam abban, hogy el kell olvasnom.

A borító letisztult, kellemes ránézni, ugyanakkor benne van az őrület is, és a hangok is helyet kapnak kotta formájában. A fülszöveg is egyből felkeltette a figyelmemet, s nem is kellett csalódnom, Suzuma megint maradandót alkotott.

Flynn, a főhős jelenleg épp egyetemista, s mindenki hatalmas reményekkel figyeli a tehetséges fiatalember előmenetelét. A bipoláris zavarának kialakulását nem követhetjük nyomon a kezdetektől, azonban hatalmas nyomás nehezedik rá, rengeteg az elvárás, amit egyszerűen képtelen megugrani. Úgy éreztem, hogy ez a teljesítménykényszer, ami benne van, ez a megfelelés iránt vágy engem is megölne. Rá kellett döbbennem, hogy a környezetem is hasonlóképpen viseltetett irántam, nem az volt a lényeg, hogy jól érezzem magam, hanem hogy az elvárásoknak megfeleljek.

Ami viszont nekem kitűnt itt a regényből, hogy Flynn igazán szerencsés, hiszen olyan barátokra támaszkodhat, mint Henry és Jennah. És ők bebizonyítják, hogy valóban igaz barátok, ami szerintem manapság már ritka kincs. De megtanít arra is, hogy nem szégyen valamire nemet mondani, s nem leszel attól kevesebb, ha valamit nem csinálsz meg.

Azt gondolom, hogy vannak olyan könyvek, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy bizonyos témákról nem beszélünk eleget, pedig ha ezekről szó esne vagy nagyobb nyilvánosságot kapnának, akkor esetleg a közvetlenül vagy közvetve érintettek is segítséget kaphatnának. A bipoláris zavarban szenvedőknek vagy a környezetüknek is lehet olyan alternatívát kínálni, amilyet a szóban forgó könyv is kínál. És itt elsősorban nem a megoldásról beszélek, s nem arra akarok rávilágítani, hogy minden bipoláris zavarral élőnek az fog segíteni, ami Flynnek, hanem arra, hogy az embereket – legyen bármilyen problémájuk – nem lehet dobozba rakott tárgyként kezelni. Hiába beteg valaki, attól nem lesz jobb neki, hogy a kapott diagnózist stigmaként kezeljük, s ragasztjuk rá anélkül, hogy megpróbálnánk segíteni neki. És ezért jó ez a könyv, mert Flynn mögött végig ott állnak a barátai, mindig számíthat a testvérére is. Ha pedig mentálisan betegek vagyunk, ne érezzük szégyennek, ha felismerjük a problémát, s ne féljünk segítséget kérni.

Suzuma számomra Flynn történetével ismét zseniálisat alkotott. Amit még kiemelnék, az az, hogy Flynnek ehhez az egészhez való viszonyulására is nagy hangsúlyt fektet az írónő, s olvasóként első kézből tekinthetjük meg, milyen is az, amikor valaki a végtelenségig hárít, s lemond a gyógyulásról azért, mert nem akarja beismerni, hogy beteg. Felesleges lenne tovább szaporítani a szót, inkább olvassátok el a könyvet. Rövid, de minden a helyén van, s a 280 oldalból semmit sem húztam volna ki. Minden kellett ahhoz, hogy láthassam a folyamatot.

Azoknak ajánlom ezt a kötetet, akik a mentális betegségek világában kívánnak egy kicsit kalandozni. Azoknak, akik készen állnak arra, hogy néhány oldal erejéig 3 egyetemistát kövessenek egy mélységekbe és magasságokba vezető úton. Azoknak, akik félnek vagy egy cseppet sem viszolyognak a tébolytól, ugyanakkor a kiváló zongoristát hallgatnák, amint éppen lejátssza ezt a fantasztikus hangsort. Az őrület dallamát. Azoknak, akik a téli estékre valami olyat keresnek, ami kicsit elgondolkodtatja őket – ez jelenti az igazi csodát.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Flynn
Kedvenc jelenet: Leginkább azokat a jeleneteket szerettem, amelyekben Henry is szerepelt vagy Flynn bátyja. 

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Sara Wolf: Szívet szívért

Író: Sara Wolf
Kiadó: Maxim Könyvkiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: dream válogatás, fantasy
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 400
Fülszöveg:
Zera ​egy boszorkány halhatatlan katonájaként kénytelen élni. Nightsinger egy szelencében tartja Zera szívét, így a lány hiába szeretne szabadulni a helyzetből, kérdés nélkül szolgálnia kell őt. Egészen addig, amíg Nightsinger meg nem kéri, hogy hozza el egy herceg szívét a sajátjáért cserébe. De van egy feltétel: ha lelepleződik a királyi udvarban, akkor Nightsinger inkább elpusztítja Zera szívét, mint hogy végignézze, ahogy a boszorkányokat gyűlölő nemesek megkínozzák. Lucien d’Malvane koronaherceg pont annyira utálja az udvart, amennyire az szereti őt – a tanárai félnek kijavítani a hibáit, és minden nő az ő kegyeit keresi. Senki nem mer szembeszállni vele – Lady Zera érkezéséig. Zera nem foglalkozik az udvari protokollal, fel van vágva a nyelve, féktelen, és a herceg vérét akarja. Nem kell sok idő hozzá, hogy a büszke herceg is az ő szívét vegye célba. A lány, akinek nincs vesztenivalója, és a fiú, akinek mindene megvan, veszélyes macska-egér harcba kezd. A győztes elnyeri a vesztes szívét. Szó szerint.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Maxim Könyvkiadónak! #]

Egyetlen mondatban: A 2022-es év könyve?

Már több mint egy év eltelt, hogy utoljára olvastam volna valamit a Dream válogatásból. Egy ideje azonban már követtem a Szívet szívért kötet megjelenését, ezért is döntöttem úgy, hogy ideje megtörni ezt a szériát, s átadni magamat a fantasynek. Elhatározásomat erősítette az is, hogy a könyv megvan németül, tehát valóban kíváncsi voltam a történetre. Nem is tudom eldönteni, hogy a magyar vagy a német borító tetszik-e jobban, mindenesetre most csak az előbbivel foglalkozom. Nekem nagyon tetszik a fekete-fehér alap és a minimális szín, a vörös jelenléte, ami jelképezheti a vért és a szerelmet is egyszerre. A történet kellőképpen bonyolult, s az olvasó minden egyes oldal után egyre jobban sejti, hogy mire megy ki a játék, mégis van valami, amitől működni tud a regény.

Egyetlen dolog volt, amit nem értettem igazán. A fülszövegben vajon miért szerepel a Nightsinger, amikor a történetben ez le lett fordítva? Talán nem ártott volna egyeztetni a végén a kettőt, hogy a félreértések és a szemöldökfelhúzások elkerülhetők legyenek, azonban ez nem von le a történet, a könyv értékéből, s meg merem kockáztatni, hogy nekem ez volt 2022-ben az év könyve – persze csak A testolvasó mellett.

Lady Zerából évekkel ezelőtt szívetlen szolga lett. Nem, nem szívtelen, hanem szívetlen (ezt a szót utálom elolvasni, kiejteni), vagyis testében nem dobog szív, azt egy külön helyen tartja Éjszirén, aki azzal, hogy szívét birtokolja, irányíthatja a lányt. Zera pedig mást sem akar jobban, mint a szívét visszaszerezni. Pont kapóra jön, hogy Cavanosban háború készül kitörni. Olyan vérontás készülődik, amely még borzasztóbb lehet a korábbinál – hiszen ebben a világban ember és boszorkány ősellenség. És Éjszirén nem csinál mást, csak kötelezi arra Zerát, hogy akadályozza meg egy új háború kitörését. Megteheti, kényszerítheti, hiszen nála van a szíve, és amúgy is hagyomány, hogy a szívetlen szolgák a boszorkányok segítői. Zera pedig vállalja a feladatot, nem csak azért, mert kényszerítik rá, hanem azért is, mert akkor a további szolgák, és ő is visszakapja a szívét, vagyis valódi ember válhat belőle. Számomra ezen a ponton kicsit hasonlított a dolog A kis hableányra. Ahogyan Ariel a lábakban látja a valódi embert, úgy Zera a szívben testesíti meg a vágyott célt. Azonban azt mindketten elfelejtik, hogy igazivá nem feltétlenül egy testrész megléte vagy hiánya miatt válik az ember.

Zerának nincs könnyű dolga, el kell csavarnia Lucien koronaherceg fejét, és meg kell szereznie a szívét, hogy belőle is szívetlen szolgát csináljanak. Ezzel teljes mértékben irányítani tudják majd Lucient, és ezzel akarják megakadályozni a háborút. Ahhoz azonban, hogy Zerából Lady Zera váljon, és bemehessen a palotába, szükség van még Lady Y’shennriára is, aki Zera oktatását, kiképzését, no és persze papírjainak meghamisítását intézi. Y’shennria karakterét kedveltem legjobban, aki először csak muszájból veszi szárnyai alá a kis Zerát, ugyanis láthatóan undorodik egész lényétől, viszont később egészen megkedveli, pedig a lánynak valójában nincs is szíve, tehát tulajdonképpen egy gyilkos vadállat. Hálás voltam azért, hogy Y’shennria képes a fejlődésre, képes valódi köteléket kialakítani még akkor is, ha a múlt sebei állandóan fel akarnak szakadni.

Azt gondolom, hogy mindenki megtalálhatja azt a karaktert, akit tud kedvelni valami miatt, én a szereplők felsorolása helyett inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Lucien és Zera között működik a kémia, és a világépítés, a lények bemutatása is remekbeszabott mestermunka, se nem túlzott, se nem kevés, mintha patikamérlegen mérték volna. Azt hiszem, hogy ezt a mágiával átitatott világot mindenkinek érdemes lehet megismerni. Vagy a legnagyobb mágia minden varázslat ellenére is a szerelem marad? De képes lehet-e szerelemre az, akinek nincs szíve? A kérdés rengeteg, de a válaszok… a válaszokat fogalmazzátok meg ti a regény elolvasása után!

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a fantasy történeteket, a beépülős sztorikat, s kíváncsiak Lady Zera regényére. Azoknak, akik felfedeznének egy új világot, vagy megismerkednének jobbnál jobb karakterekkel. Azoknak, akik szív nélkül is képesek lennének a szerelemre úgy, hogy közben egy belső hang folyamatosan arra kényszeríti őket, hogy öljék meg szívük választottját!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 4,5/5
Kedvenc szereplő: Lady Y’shennria
Kedvenc jelenet: Mindet szeretni tudtam valamiért.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Anne Frasier: A testolvasó

Író: Anne Frasier
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: pszichothriller, Kristály Pöttyös
Oldalszám: 360
Megjelenés éve: 2017
Fülszöveg:
A halottak arcán ott a történetük.
Jude Fontaine nyomozót három évig tartották fogva egy földalatti cellában, az egyetlen kapcsolata a külvilággal a fogvatartója volt, az ő arcvonásainak olvasása adott értelmet az életének. Az tartotta életben, hogy megtanulta mit jelent a férfi minden egyes ránca, mozdulata, a tekintetén átfutó gondolata.
A magány és a kínzás után Jude-ot az igazság utáni vágy hajtja – valamint az a fantasztikus képessége, amellyel képes nem csak az élők, de a holtak testéről is olvasni. A kollégák hezitálása ellenére Jude visszatér a gyilkosságiakhoz, és miközben új társa, Uriah Ashby nyomozó is kételkedik az alkalmasságában, sőt a férfinek is megvannak a maga titkai. Ám amikor egy sorozatgyilkos fiatal lányokra kezd vadászni, a nyomozók kénytelenek együttműködni, hogy megállítsák a veszélyes őrültet, mielőtt újból lecsap.
Az őrülteket pedig senki nem ismeri annyira, mint Jude.

Egyetlen mondatban: Faltam a sorokat, nagyon tetszett, végre egy igazi sorozatnyitó kötet!

A testolvasó már egy ideje a polcomon pihent, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve érte nyúltam, s belelapoztam. Pontosabban bele is olvastam, olyannyira, hogy három nap alatt kivégeztem a regényt, ami a munkám, s jelenlegi feladataim miatt hatalmas dolog. Igen, mindez azért történhetett meg, mert a legelején beszippantott a könyv, s nem is engedett el. Ennek a remekbeszabott hangulat ágyazott meg, valamint az, hogy a történet végig fenntartotta az érdeklődésemet. Annyira izgalmas volt, hogy faltam az oldalakat, és ki akartam deríteni, hogy mi történt, ki lehet a tettes, ki állhat az egésznek a hátterében, kihez köthetők a medállal ellátott láncok, amelyeken az áldozatok nevei szerepeltek.

A borító egy kellően sötét történetet ígért, viszont ennél a kötetnél képtelen voltam eldönteni azt, hogy tetszik-e a borító, mert a pöttyözésből ítélve, meg a csendéletből, ami egy arc nélküli nő belsejében fogad, nos, azt hiszem, kijelenthetem: nem, nem szeretnék ott állni azon a bizonyos utcán. A cím azonban biztosan nem tetszett. Olyan idegennek hatott, s feltettem magamnak a kérdést nem is egyszer, hogy hogyan lehet egy testet olvasni? Akit érdekel, az mindenképpen ássa bele magát!

Ha valaki, akkor Jude megjárta a poklok poklát, három évig tartották fogva, azonban most végre sikerül megmenekülnie elrablójától. Számomra ez már azért is tetszett, mert nem azt mutatta be, hogy miként zajlik az elrablás, s hogyan szenved utána a főhősnő, hanem a sikeres megmenekülés utáni állapotokról számolt be, ami általában egy meg nem írt rész, vagy a második kötet. Itt az történik, hogy az elrablást balladai homály fedi, s ahogy a jelenben haladunk előre, úgy kapunk meg különböző információkat. Ezeket befogadóként értelmezni kell és összerakni, hogy feltárulhasson a múlt, s abból következtetni lehessen a jövőre.

Ami még megragadta a figyelmemet, az az, hogy az elrabláson, fogva tartáson kívül egy olyan témát is boncolgat, amiről szerintem lehetne többet beszélni, fel lehetne tárni a miérteket. Engem például rendkívüli módon érdekel, hogyan alakul ki az áldozat kötődése a fogva tartójához, s hogy a fogva tartó egyetlen biztos pontként milyen figura az áldozat szemében. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy mi is történik ezen kívül kettőjük között.

A jelen is hasonlóképpen izgalmas, Jude és Uriah eltűnt lányok után nyomoz, akiknek az elrablásában van valami hasonló, vagyis megvan egy séma, ami alapján esetleg elindulhatnak. Minden lány kapott egy-egy névvel ellátott medált, amelyet a helyi benzinkúton olcsón el lehetett készíteni. A legdurvább az egészben viszont az, hogy valamiképpen Jude apja és bátyja is kapcsolatba hozható az üggyel, ám a dolog ennél sokkal szövevényesebb, ugyanis ismételten közbeszól a múlt. Jude édesanyját nagyon fiatalon veszítette el, még gyermek volt. Mi történt a kérdéses napon? Miért nem tud megbocsájtani az apjának? Csak össze akarja mosni a két dolgot, ezért hibáztatja a medálos lányok eltűnéséért is az édesapját?

Ami számomra a legborzasztóbb volt ebben az egészben, az az, hogy többször előfordult, hogy Jude hiába bizonygatta az igazát, mégsem hitt neki senki. Inkább a pszichiátriát tartották a nagy szakértők a legjobbnak, ahelyett, hogy akár egyszer is odafigyeltek volna arra, amit mond.

Csak kapkodtam a fejem, nekem nagyon tetszett. Pörgős, egyszerűen nem lehet letenni. Éreztem, hogy a kristálynak ezúttal valódi értéke van. Már berendeltem a következő részt is, remélem lassacskán azért csak küldi a kiadó, mert már nagyon olvasnám.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik nem riadnak meg a borzalmaktól. Azoknak, akik kíváncsiak, s nem félnek, hogy a sötétség mélyére ássanak. Azoknak, akik bármikor kaphatók egy kis nyomozásra, a titkok felderítésére. Azoknak, akiknek sose hittek, s azoknak, akik úgy gondolják, nem hinnének nekik. Azoknak, akik egy kis pörgésre vágynak, s a hideg idő beköszöntével végre átadnák magukat az izgalmaknak!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 4/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Jude
Kedvenc jelenet: Bármelyik.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Frances Hodgson Burnett: A kis lord

Író: Frances Hodgson Burnett
Kiadó: Manó Könyvek [Rendeld meg most!]
Besorolás: gyermekkönyv
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 240
Fülszöveg:
A hétéves, amerikai Cedric Errol, szegény, özvegy édesanyjának és egész környezetének kényeztetett kedvence, vígan éli a maga gyerekéletét. Ám egy szép napon nem várt fordulatot vesz az élete: angliai sosem látott nagyapja, Dorincourt grófja, magához veszi egyetlen örökösét, Cedricet.
Az önző, rideg nagyurat első látásra leveszi a lábáról a bájos, bizalomteli kisfiú – a gróf féltékenyen megpróbálja elválasztani imádott anyjától a gyereket.
F. H. Burnett múlt századi amerikai írónő immár klasszikusnak számító regénye sok bonyodalom után a három ember egymásra találásával ér véget.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Manó Könyveknek! #]

Egyetlen mondatban: Kedves kis történet lehetett volna, de engem nem kötött le.

Nem azt mondom, hogy hatalmas elvárásokkal vágtam neki a könyvnek, de ennél azért többre számítottam. Szeretem azokat a történeteket, amelyek egy borúsabb, hidegebb délutánra valók, mint például A padlásszoba kis hercegnője, de A kis lord nem hozta ezt az élményt. Legalább háromszor fogtam hozzá az olvasáshoz, volt, hogy két oldal után letettem, majd kezdhettem elölről. A második olvasás során 33 oldalig jutottam el. Most végre sikerült befejeznem, pedig néhány oldalon erősen haldokoltam. Hogy mi jelentette a fő problémát? Egyszerűen nem kötött le. Egyik szereplőt sem kedveltem meg, nem tudtam hozzájuk kapcsolódni, nem  érdekelt, hogy a kis Fauntleroy hogyan változtatja meg goromba nagyapját, és az sem, hogyan illeszkedik be lordocskánk az angliai életbe!

A borítóról viszont szinte csak jó dolgokat tudok elmondani. Egyszerűen gyönyörű. Imádom a kéket és a rózsaszínt is, bár a ciklámennel néha vannak problémáim, de a szegélynél ez nem zavart. Ami kicsit félrevezető az a kutya a kisfiú mellett. Tény, hogy van benne egy kutyus, de ennyire nem hangsúlyos, Cedric inkább a pónijáért van oda.

Az alaptörténet érdekesnek ígérkezett. Egy kisfiú, akinek kitagadták régen az apukáját, értesül arról, hogy megörököl egy angliai grófságot, s amilyen gyorsan csak lehet, el is utazik, hogy a szívtelen nagyapját egy kicsit átformálja. A változás tetszett, ahogyan az öreg elkezdi megszeretni a kisgyereket, s szép lassan rájön a hibáira. Az viszont a legkevésbé sem tetszett, ahogyan ezt a változást Cedric elérte. Valójában nem tett mást, csak megállás nélkül fűnek-fának adakozott abból, ami valójában még nem is volt az övé. Mindezt pedig úgy csinálta, hogy a nagyapja adta alá a lovat, mert meghagyta az ügyintézőjének, hogy a gyerek minden kívánságát teljesítse. Cedric pedig nem csinált mást, mint minden ismerősének adott pénzt abból, ami igazából nem is volt teljesen az övé. Amikor már 10-20 oldalt eladakozott, akkor nálam betelt a pohár, nagyon untam, és nem láttam a fejlődést. Azt meg végképp nem értettem, hogy miért lehet ez vonzó az öreg számára.

A másik, hogy a kis lord az anyukáját folyton Drágámnak szólította, és én ettől a falra másztam volna legszívesebben. Nagyon idegesített. Az is, hogy a könyv számos lehetőséget nem használt ki, amivel azért élhetett volna. Szerintem itt a megbocsájtásnak nagyobb ereje lett volna, mint egy elhallgatott információnak, amire soha nem derült fény.

Amit viszont még ki kell emelnem, mert tetszett, az az, hogy a regény végén egy kis izgalomnak is tanúja lehet a befogadó. Ekkor ugyanis jelentkezik egy nő, hogy az ő fia a valódi Fauntleroy, így Cedric nem lehet gróf. Ez a kis kalamajka kontinenseken átívelő nyomozást hozott magával, s bebizonyította azt, hogy valóban bajban ismerszik meg a barát. Annyira kár, hogy ez ragadott meg igazán, mert a könyvben ennél több lehetőség volt, de egyik szereplőhöz sem tudtam kötődni.

És ha már szülinaposok vagyunk (Prológus), akkor elárulom nektek, hogy az utolsó fejezetben épp Cedric nyolcadik születésnapját ünneplik – ezért gondoltam írni erről a kötetről, mert a sorsfordító születésnapokról talán kevés szó esik.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik megismerni az arisztokrácia tagjainak történetét. Azoknak, akik kedvelik a különleges kisgyerekeket. Azoknak, akiknek nincs problémájuk a lassabb folyású történetekkel, a szívtelen nagyszülőkkel, és a túlzásba vitt adakozással. Azoknak, akik vevők egy családi viszály felgöngyölítésére és a szálak kibogozására. Azoknak, akik képesek bármeddig elmenni, hogy a kis lord helyett is kiderítsék az igazságot!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 2,5/5
Borító: 4,5/5
Karakterek: 2/5
Kedvenc szereplő: –
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Író: Choderlos de Laclos
Kiadó: Menő Könyvek [Rendeld meg most!]
Besorolás: klasszikus levélregény
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 536
Fülszöveg:
Ez a regény a francia forradalom előtt hét évvel látott napvilágot, és mint kortársai írják „vészt hirdetve jelent meg a XVIII. század végének vérbe borult égboltján”. Akiknek szólt, értettek a szóból. A könyvet évszázadokig kísérte az arisztokrácia bosszúja, kiadását sokáig tiltották, árusításáért büntetést osztottak. Laclos az arisztokrácia erkölcstelen életét vette célba, s bár tollát elsősorban a felháborodás vezette, olyan írói eszközöket és módszereket alkalmazott, hogy az írásból remekmű született. A francia irodalom e világhírű alkotása Örkény István kitűnő fordításában jelenik meg.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Menő Könyveknek! #]

Egyetlen mondatban: Kéj, vágy, szex.

Vannak olyan történetek az emberek életében, amelyekkel többször is találkoznak, s ezek valamiért igen kedvessé válnak számukra. Az én életemben ilyen a Szegény gazdagok, amelynek filmváltozatával még gyermekként ismerkedtem meg, Jókai Mór regényét pedig már egyetemistaként olvastam el. De megnéztem a színházi verziót is, s bárkinek merem ajánlani az Újszínház Fatia Negra című produkcióját.

A másik ilyen fontos darabja az életemnek a Veszedelmes viszonyok. Glenn Close olyan szinten fürdött anno Merteuil márkiné szerepében, hogy azonnal levett a lábamról az alakításával. Később ugyancsak a márkiné megtestesítője, Herczeg Adrienn kápráztatott el a színházban, s az ő partnere is kiváló alakítást nyújtott. A nappalokat vad, tüzes éjszakák váltották fel, amelyek által a nézők belepillanthattak abba, mit is nevezünk igazi szenvedélynek. És hogy milyen kellemesen csalódtam Peller Annában és Kocsis Dénesben, miközben a musical-változatot néztem! Mindketten elképesztő alakítást nyújtottak – ki kell emelnem Janza Katát és Gubik Petrát is.

Azt hiszem, hogy az Operettszínház előadásában remekül visszaköszön Choderlos de Laclos stílusa, gondolok itt a levelezésre, s ezen keresztül az események és a jellemek kibontása, valamint a korrajz megfestése. A könyv számomra zseniális, de talán kicsit elfogult is vagyok, hiszen a történetet már oly rég ismerem, de akkor is csak magaslatokban tudok beszélni róla.  A francia forradalom előtti években érezhető, hogy Párizs forr, pezseg.A játékosok vére pezsdíti fel, s teszi a bűn városává. Egy olyan hellyé, akár egy ékszerdoboz. Kívül csillog, de belül bizsu, elrontva ezzel a végtelen gazdagság varázsát. Itt ugyanis mindenki romlott, vagy ha mégsem, úgy az események függvényében, az abroncsos ruhák félrehúzásával majd azzá lesznek a szereplők.

Valmont vicomte számos dolgot akar, jelenleg éppen a kéjben és a mámorban megfürdeni. Oly régóta szerelmes Merteuil márkinéba, hogy csüng szavain, s bármit megtenne érte. Kettőjük játéka pedig két tisztességes asszonyt taszít a romlásba. A gaz csábító nem más lesz, mint Valmont, az ördögi tervek kiötlője Merteuil márkiné. S hiába hinné azt az ember, hogy mindenkit egyetlen játékmester irányít, a dolog közel sem ennyire egyszerű. Itt mindenki jól akarja alakítani a saját dolgait, minden szereplő okosnak hiszi magát, s mindenkit csupán egy dolog érdekel: a szex.

Számomra ezt a könyvet leginkább az ármánykodások, csavarok miatt érte meg elolvasni, no meg amiatt, hogy lássam, minden korban vannak valóban buta emberek. Nem tudom megmondani, hogy titkon arra vágytam-e, hogy a szereplők nekem is írjanak, s hogy ezáltal én is részese legyek a játszmának, vagy azt szerettem volna, hogy legyen egy dobozom, amelyet kívülről szemlélhetek, s amelyben folytatódik vagy állandóan elölről kezdődik az a játék, amit a szereplők művelnek.

A borító szép, de talán a színeken, az aranyozáson finomítottam volna még egy picit, hogy nagyobb legyen az összhang. Végre egy olyan klasszikust hozott a Menő Könyvek, amely hosszú évek után nagyon vágyott egy új kiadásra. Korábban már készítettem a kötethez kedvcsináló videót, ami talán ennél az értékelésnél jobban visszaadja azt a hangulatot, a játszmák súlyát, ami miatt igazán megéri ezt a könyvet elolvasni.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik már látták a belőle készült filmet és szerették. Azoknak, akik vágynak egy veszedelmes viszonyra, s szeretik a történelmet. Azoknak, akik vad csábítgatásoknak szeretnének áldozatul esni. Azoknak, akik a XVIII. századi Franciaországba vágynak! Azoknak, akiknek a nappaloknál sokkal érdekesebbek az éjszakák!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Merteuil márkiné
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Lőrinc László: 25 szelfi a felvilágosodás korából

Író: Lőrinc László
Kiadó: Kolibri Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: illusztrált, alternatív történelem
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 160
Fülszöveg:
Merj ​a magad értelmére támaszkodni! – szólt a felvilágosodás jelmondata, és mi is erre bátorítjuk az olvasót: a nagy sikerű 25 szelfi-sorozat 3. kötetét is kritikus gondolkodással forgassa (és közben persze legyen nyitott a humorra). Ezúttal a török kiűzése utáni 130 év szereplői lépnek elénk: akad közöttük átutazó művész és betelepülő jobbágy, a népre rátelepülő és a népet felemelő uralkodó, híres feltaláló és gyári munkás, forradalmár és áruló (aki néha egy és ugyanaz a személy).
Kiderül például, miről folytatott kommentháborút Kazinczy és Batsányi, hogyan működött Kempelen Farkas sakkautomatája, milyen praktikákkal védekeztek eleink a pestis ellen, miért kell Beethoven egyik művét szemüvegben előadni, milyen lelkiállapotban írta Kölcsey a Himnuszt, kik ültek a szabadkőművesek titkos páholyaiban, elmesélhető-e vajon II. Rákóczi Ferenc és II. József élete képregényben (eláruljuk, igen).
A fejezetek végén található Hogy volt, hogy nem volt… nos, felér egy igazi megvilágosodással: itt derül fény a kommentek igazságtartalmára és a kommentelők személyére, egy izgalmas történelmi kor eseményeinek fontos összefüggéseire.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Kolibri Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Az illusztrációk rondák, a chatszövegek humorosak.

A 25 szelfi a felvilágosodás korából már a harmadik szelfis könyvem volt. A borító és a rajzok ugyancsak gagyik, korábban már írtam arról, hogy számomra ezek az illusztrációk rondák. Most rájöttem, groteszkek is, kisgyerekként nem biztos, hogy szívesen találkoztam volna a kötettel. Akkor még a Végtelen történet című film is meghaladta az ingerküszöbömet, szüleim elmondása szerint féltem a beszélő sziklától. Ma meg már a Dr. Csont legelképesztőbb hulláinak vizsgálata közben fogyasztom el a legfinomabb falatokat, úgyhogy ki tudja, hol van az igazság.

Az elején megijedtem, amikor a kötet elején arról olvashattam, hogy itt már komolyabbra veszik a figurát, nem lesz annyira humoros a dolog, hogy még többet lehessen profitálni az egyes történelmi epizódokból. Szerencsére azonban én nem éreztem azt, hogy a korábban is nagyon jól működő humor erre a könyvre alábbhagyott volna, sőt, sok helyen talán elégedettebb voltam a felvillantott párbeszédekkel, mint a korábbi kötetekben.

Különösen tetszett a Mária Teréziás epizód, de kedveltem a vándorlók beszélgetéseit is, és kávézás rejtelmeiért is hálás vagyok. Számomra a fejezetnyitó képregény volt az, ami nem nőtt a szívemhez. Azon a nyúlfarknyi zrínyis csodán alig bírtam átverekedni magam, abszolút mélypont volt. Kicsit félre is tettem, mert abban az időszakban, amikor nekifogtam egyszerűen lehetetlenné vált, hogy folytassam.

Itt is nagyon szimpatikus, hogy rögtön a chatszövegek után megmagyarázza, hogy mi az, ami megtörtént, s mi az, ami teljesen kamu. Agytornának is jó lehet, én például szoktam játszani azzal, hogy megpróbálok rájönni, mi az, ami valóban megtörtént, s mi az, ami csak hozzá lett rakva.

Nekem nincs bajom azzal, hogy a könyv hozzáteszi a modern dolgokat az évszázadokkal ezelőtt történt eseményekhez, hiszen itt nem történt zsákbamacska-árulás, végig tudtuk, hogy erre kell számítani. Összességében azt tudom mondani, hogy tökéletesen illeszkedik a kötet a sorozatba, és hozza az előző részek színvonalát!

Azoknak ajánlom ezt a kötetet, akik nyári kikapcsolódásra vágynak, a rövid fejezetek miatt akár strandra is tökéletes. Azoknak, akik kedvelték az előző két rész. Azoknak, akik nem nehezményezik, hogy a múltat modern dolgokkal fűszerezik. Azoknak, akik a történelem érdekességeire kíváncsiak!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 4,5/5
Borító: 3,5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: –
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/