Lucy Strange – A világítótorony legendája

Író: Lucy Strange
Kiadó: Manó Könyvek [Rendeld meg most!]
Besorolás: misztikus YA
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
A világítótoronyban felnövő Pet világa tengeri viharok, titkos alagutak és egy titokzatos vízszörnyről szőtt legenda köré épül. De most, hogy Anglia háborúban áll, a fennsík egyszeriben csaták helyszíne lesz, és a családja szétszakad. Ez a könyv egy kicsi, bátor lányról szól, akire senki sem figyel oda, és aki riadtan bújik el, ha egy repülőgép elszáll fölötte. Egy lányról, aki részese lesz a legendáknak.

 

 

[# A könyvért hatalmas köszönet a Manó Könyveknek! #]

Egyetlen mondatban: Gyermekekről nem csak gyermekeknek.

Lucy Strange írónő korábban már elvarázsolt A fülemüleerdő titka című regényével, amelynek leginkább a hangulata és a mondanivalója fogott meg. Hasonló hatást vártam A világítótorony legendájától is, és nem kellett csalódnom. Bizonyára az is hozzájárult ehhez, hogy szeretem a történelmi regényeket, és a perspektívát is kedvelem, amelyen keresztül az írónő rávilágított a háború borzalmaira. Az, hogy a történetet egy gyermekszereplő szemszögéből ismerteti, az üzenetet csak még elevenebbé teszi, s a gyermeki képeknek köszönhetően a lehetetlennek tűnő borzalom “valós” értelmet kap.

Egy parton elhelyezkedő városka életének meghatározó szakaszát követhetjük nyomon Petra segítségével. Petra életében a legfontosabb dolog a családja és a világítótorony, valamint a hozzá tartozó legenda. A misztikum a könyv elejétől a végéig hatással van a regényre, alakítja és kiegészíti az eseményeket.  Ahhoz, hogy a hangulat és a fantázia az olvasó számára még inkább kiteljesedjen, hozzájárulnak a fejezetek elején és a borítóbelsőn helyet kapó rajzok. Nem egy hatalmas művészeti alkotást kell elképzelni, de ez az apró kiegészítés sokkal árnyaltabbá, összetettebbé varázsolja a művet.

A kisváros mint passzív elszenvedő van jelen a történetben, ahová elér a háború hatása, és felbújtja az itt élő emberek életét. A lakókról lehull az álarc, és fokozatosan mutatják meg valódi arcukat. Ennek köszönhetően kedveltem meg Heringet, akiről az írónő szinte a végéig próbálja elhitetni, hogy a legnegatívabb figura, ám itt barátokból ellenségek, ellenségekből barátok lesznek. A történetvezetés azonban nem bonyolult, a titkok, következő lépések kitalálhatók, ugyanakkor az események mégis nagyon komoly témákat érintenek.

Petra a háború hatásaként szembesül azzal, hogy az édesanyját az országra veszélyes kategóriába sorolják be német származása miatt. A család anya nélkül marad, kitoloncolják a városból és kényszermunkára fogják. Ezzel párhuzamosan Petra elveszíti az édesapját is, akit árulással vádolnak, mondván: az ellenségnek kémkedett. A lány a végén már egyedül csak a nővérére számíthat, mert hamarosan a történések függvényében a város lakossága is szépen lassan ellenük fordul.

A legkülönösebb, és talán pont ezért a legszebb része is a történetnek a legendák mellett a gyermeki megfeleltetések. Ezek a mélylélektani azonosítások segítenek Petrának abban, hogy átvészelje a második világháborút, túlélje annak hozadékait, és átléphessen a veszteségeken. Az angol part közelében felfedezett német tengeralattjárót például a helyi vízi szörnnyel azonosítja.

A kiváló karakterek és a misztikus elemek gyönyörűen megágyaznak egy szép, ugyanakkor igazán sötét mesének, amelynek szépsége pont ebben a Lucy Strange által megkomponált kettősségben rejlik. Hiába a rövid fejezetek, a lényegre törő megfogalmazás mégis akkora erővel hat, hogy lehetetlen letenni.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a történelmi témát feldolgozó regényeket, illetve, akik rajonganak a gyermekek szemszögéből elmesélt történetekért. Azoknak, aki kedvelik a helyi legendákat, és képesek feltérképezni egy kisváros életét. Azoknak is, akiket a világítótornyok hoznak lázba, de azoknak is, akik a meséket kedvelik. Mindazoknak, akik egy kis kikapcsolódásra vágynak

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 – Az írónő korábbi kötetében is a borító volt az, ami először lenyűgözött, és tökéletesen illeszkedett a történethez. Itt sem alakult ez másként.
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Hering, mert néha a legmegátalkodottabb ellenségekből lesznek a legjobb barátok.
Kedvenc jelenet: A vége igazán szívszorító.

Reklámok

Daphne du Maurier: Madarak

Író: Daphne du Maurier
Kiadó: GABO Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: lélektani, pszichothriller
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
Daphne du Maurier (1907-1989) angol írónő novellái eddig nem jelentek meg magyar fordításban. Nevét elsősorban Alfred Hitchcock két világhírű filmje után ismerhetjük. A rendező Du Maurier művei alapján készítette a Madarak és a Manderley-ház asszonya c. filmeket, mert őt is ugyanúgy megragadta azt a furcsa, szorongtató érzést, amelyet az írónő valamennyi műve kivált az olvasóban.
Az ebben a kötetben szereplő elbeszélések, a filmekhez hasonlóan, egy különös, misztikus világba viszik az olvasót. Ez a világ ugyanakkor nagyon finom, érzékeny, és tele van titokkal. A paradicsomi hegy, – a Monte Veritá – a halhatatlanságot kínálja, de rettenetes áron. Az elhanyagolt feleség, miután meghal, száradó almafa alakjában kísérti férjét a házuk kertjében. A madarak, a sirályok pedig, ha lehet, még megveszekedettebben pusztítanak, mint Hitchcock filmjében.
A kötet valamennyi elbeszélése különleges élményt kínál.

[# A könyvért hatalmas köszönet a GABO Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Ezek a novellák nem azért íródtak, hogy elolvassuk őket, s továbblépjünk, mintha mi sem történt volna.

A novelláskötetben hat különböző témájú, ugyanakkor nagyon hasonló hangulatú történetet találunk. Ezeknek a történeteknek nincs boldog végük, és nem feltétlenül tárják fel titkaikat az első olvasásra. Szükséges hozzájuk a nyitott szemmel járás, illetve a nyitott elmével való gondolkodás, hiszen a háború ott lapul a sorok között, és a metaforikus jelentések bármelyik bekezdésben megbújhatnak, a mély lélektaniság pedig különleges atmoszférát teremt a történeteknek. Ezen túl ott rejtőzik még a misztikum lehelete is, amely megkomponálja ezt a kötetet, s lehetővé teszi, hogy a könyv egységet alkosson.

Természetesen nem egyformák – minőségileg, tartalmilag – a daphne du Maurier által elmesélt történetek, de megéri őket elolvasni, legalább is egyet biztosan. Novellánként lebontottam észrevételeimet, hogy ki tudjátok választani, melyik ragadja meg igazán a fantáziátok.

Madarak:

A könyv címadó novellájával állunk szemben. Nem lett a kedvencem, ugyanakkor mégis látom az értékeit. Hiába a felnőtt elbeszélő, végig érzékelhető egyfajta gyermekiség, amellyel az olvasót beavatja a történetbe. Olvasás közben szinte lehetetlen nem párhuzamot vonni a madarak és a repülőgépek valamint a bombázások és a világháború között. A Madarak sokkal több annál, mint aminek látszani akar, ennek kifejezése azonban számomra kevés volt. Maurier csak a habot felejtette le a gyönyörűen kisütött tortájáról. Azt hiszem, hogy ezek után meg kell néznem a Hitchcock-filmet, kíváncsivá tett, mit kezdett vele a rendező.

Monte Veritá:

Már-már tökéletes az igazság hegyén élő szektát külső szemmel bemutató elbeszélés. Végig fenntartotta a figyelmet, és nem hagyta elkalandozni az olvasót. Mintha együtt másztuk volna meg a hegyet, és jártunk volna utána, hogy Victor felesége, Anna miért is hagyta el férjét. A vége pont akkora fricskával zárul, amekkorát még nem fáj végiggondolni.

Az almafa:

Kapunk egy feleségét elveszített melankolikus özvegyet, akinek a szemét szúrja az almafa. De éppolyan nehezen szabadul meg az átkozott természeti képződménytől, akárcsak drágalátos feleségétől. Bár azt sosem tudjuk meg, hogy utóbbit ő ölte-e meg, előbbivel destruktív módon sikerül végeznie. Tény, hogy felfedezhető hasonlóság a feleség és az almafa között, azonban ez számomra nem volt elég ahhoz, hogy magával ragadjon a történet. Rengeteg lehetőség rejlett benne, amelyet valamiért az írónő nem használt ki – vagy csupán nem akart többet láttatni egy sablonos almafás sztorinál. Azon túl, hogy végig tudtam, mi sül ki ebből – nem az almás pitére célzok -, sajnos a szereplőket sem kedveltem meg.

A kis fényképész:

Néha rosszul döntünk, és a rossz döntéseknek bizony gonosz következményük van. Soha nem egy lehetőségünk van, de olykor akarva-akaratlanul is a rosszabbikat választjuk. Vagy ki tudja… Egy mélységesen unatkozó márkinéról, aki szeretőt választ magának és kalandba keveredik. Remek karakterábrázolás, pazar környezetmegjelenítés. A történetmesélés alatt végig feszültség uralkodik, mert a viszony veszedelmes, a nyomorék fényképész kitartó, s mindezt áthatja egy hideg forróság – az oximoront könyveljétek el direktnek!

Csókolj meg még egyszer, idegen!

Az utolsó két oldalig azt mondom, hogy egy egy közepes történet, közepes karakterekkel. Főhősünk találkozik egy lánnyal a moziban, akit utána hazakísér, a végállomásig mennek, ahol a szentimentalizmusnak köszönhetően fel is bukkan egy temető. Nekrofil hajlamai egyik szereplőnek sem törnek elő, de másnap már nem ismétlődhet meg a randevú. Ennek oka a lány eltűnése, és az, hogy a rendőrség keresi. Távol álljon tőlem, hogy elspoilerezzem a végét, de a csattanóra megéri várni.

Az öreg:

Alig néhány oldalas ez a novella, és a misztikum a kötet végén felülkerekedik. Rövid, mégis sokatmondó, s teszi mindezt úgy, hogy elgondolkodtat. Tényleg fel lehet szabadulni egy gyilkosság után olyannyira, hogy hattyúvá változol, majd elrepülsz?


Ajánlom mindazoknak ezt a kötetet, akik szeretik a metaforákat, párhuzamokat, és a díszítőelemként oly sokszor alkalmazott költői képeket. Azoknak, akik kibírják a könyvek nyújtotta fájdalmat, és azoknak is, akik mindig belehalnak picit. Azoknak, akik mernek gondolkodni, és akik nem félik szabadjára engedni a fantáziájukat, és nem szabnak gátat az asszociációnak.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 4/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: –
Kedvenc jelenet: 

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

Író: Böszörményi Gyula
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Young adult, krimi, történelmi
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 704
Fülszöveg: A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz.
Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?
A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Van még mit kinyomozni.

Az Ambrózy-sorozat III. részéről, ámde a negyedik kötetről lévén szó, úgy döntöttem, hogy egy formabontó értékeléssel érkezem mára, ezzel is csökkentve a spoilerek lehetőségét, és bemutatva azt, hogy a Rudnay-gyilkosságok után igenis érdemes folytatni a sorozatot, hiszen Böszörményi Gyula még nem merített ki mindent. Bizony, maradt még itt feltáratlan ügy, néhány sötét, megrázó titok, amelyeknek nem árt, ha hőseink pontot tesznek a végére. Egyébként nem tudom, ki hogy van vele, de eddig nekem a Beretva és tőr volt a kedvenc részem, teljesen elvarázsolt a perzsa sah és a megszállott gyűjtő története.

Összeszedtem tehát néhány fontos momentumot vagy érvet, ami miatt érdemes folytatni ezt a remek sorozatot, vagy behozni a lemaradást. De remélem, hogy azoknak is meghozhatja ez a kedvét – korábban már értékeltem az első részt -, akik még nem ismerkedtek meg közelebbről az Ambrózy-kötetekkel. Lássuk is, hogy mit tartogat nekünk, nekik.

1., Érkezik a folytatás.

Bizony, az író bejelentette, már nem is kell sokat várni az ötödik részre – úgyhogy a pénztárcám reszket is erősen -, és ha a fennakadást is elhárítja a kiadó, akkor hamarosan a kezünkben tarthatjuk Márika történetét. Nekem őt eddig nem igazán sikerült megkedvelnem, inkább idegesített, mintsem hogy szeressem, úgyhogy nagyon kíváncsian várom az új kötetet, hátha az ő szemszögén keresztül elmesélt történet kicsit megváltoztatja a nézeteimet. De az V. részig még nekem is be kell hoznom a lemaradást, és lehet, hogy nektek is.

2., Az egyik Hangay lányt lecsukják

A börtön pedig nem egy békés és nyugalmat árasztó helyszín, de a felmentősereg is késve érkezik, úgyhogy egy rossz helyre ömlött tintának köszönhetően valaki sajnos igazán kegyetlen éjszakát lesz kénytelen eltölteni bekasztlizva.

3., Pest Rózsája és a szalonok világa

Madame Rose igazán érdekes karaktere lett ennek a kötetnek, tényleg van körülötte valamiféle atmoszféra, ami egész lényét belengi, szalonjába pedig nem félnek betérni a legmagasabb körökből sem. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere. Írók és csalafinta lányok, akik egy kis móka kedvéért nem félnek helyet cserélni, de kibontakoznak itt titkok és szerelmek is, ha hagyják őket!

4., Schumayer Karlinka – egy újabb álnév, mert szeretjük

Hogy ez az álnév kit rejt, azt természetesen nem árulom el, de hamar meg fogjátok tudni. Nem tetszik ez a név, de rettentően izgalmas. Van az ezerarcú ember és a sorozatnak köszönhetően, nekünk, magyaroknak itt az ezernevű lány.

5., Ismét ellátogatunk Marosvásárhelyre

Aki pedig kedveli a vidéket, annak minden rezdülését, az nem fogja megbánni. Ismételten találkozhatunk a Mili édesapjával, illetve újabb titkoknak eredünk nyomába.

6., Van még mit kinyomozni

Szóval jöhet is Matolcsy Kamill és Bissingen gróf históriája, Emma elrablása, és ezeknek a hozadéka. Okok és jól megkonstruált indokok. De lehet-e nyomós okot találni egy leány elrablására, és az azt körüllengő gyilkosságokra? Hoppá!

7., 2016. július 14.

Ez legyen az én feladványom, a kötetből mindent megtudhatsz arról, hogy miért is fontos annyira ez a dátum. Mire vársz még? Nem te akartál lenni Ambrózy báró új tanítványa? De! Irány nyomozni – lásd, hatos pont, én szóltam, hogy van még mit!

8., A báró

Magam sem hiszem, de megkedveltem ezt az embert. Azt hiszem, hogy ez kötetről kötetre bontakozott így ki, és az eredmény magáért beszél. A báró rezdülései, válaszai Mili tetteire, megnyilvánulásaira, a vélt és valós reakciók egyszerűen elkezdték lebontani azt a falat, ami a báró és az olvasók között volt. Persze, tudom, hogy vannak, akik már a Leányrablás Budapesten óta megszállt rajongói a csodálatos és elbűvölő bárónak, de az én időm most jött el. Azonban úgy gondolom, hogy van még mit letépni az álarcból…

9., A hiányzó rész

Ezzel pedig a kedves báró karjára voltam hivatott célozni, ami után végre beindul a nyomozás, és igen, Mili keze van a dologban. Egy gyönyörű festmény, egy oltár, valamint egy nő állhat a háttérben, akit Mili el is keresztel Rózsalánynak. Kell ennél hangulatosabb női krimi? Ugye nem?

10., Valakinek itt bizony megkérik a kezét – de kinek?

Nem véletlenül az a címe a kötetnek, hogy Ármány és kézfogó. Azt is elárulom, hogy valamelyik Hangay lányról van szó, de azt már nem, hogy melyikről. Ez maradjon az én, illetve az író titka is. No és ha valaki esküvőt akar olvasó létére, akkor annak az előszobáját is át kell élnie, úgyhogy nincs is alkalmasabb ennél a kötetnél ehhez.

10+1., A régieknek sem engedjük el a kezét!

Az első fejezet után – amelyben egy leánykérésnek lehetünk tanúi – számolnunk kell még Csurár Fecskával, a cigánylány bizony továbbra is a regényfolyam része marad, aminek személy szerint nagyon örültem. Kicsit olyan lett volna, ha az első fejezetben távoznak, mint ahogy Lancelot és Guinevere lovagolt ki bizonyos idő után az 1998-as Merlin című minisorozatból. Még jó, hogy nem ez történt, hiszen Fecska nélkül értékes pillanatok vesznének el, de nyugalom, a kislánynak van még alakítanivalója, és ízes káromkodásai is elkísérik ezen az úton.

Mindenki kedvenc középkorú – illessük ezzel a jelzővel – Agáta mamája pedig felfegyverkezik. Bizony, amolyan valódi fegyverrel. Számomra mindig a humor elsőszámú forrása volt az “öregasszony, és most sincs másként. Ha másért nem, hát miatta kezdjétek el olvasni. Fontos azonban, hogy a humort, szándékos vagy sem, érteni kell!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Richárd, Reneé, Madame Rose
Kedvenc jelenet: 

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Rick Riordan – Az elveszett hős

Író: Rick Riordan
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Middle grade
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 538
Fülszöveg: Három ​vadonatúj hős.
Egy eltűnt félisten.
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…
Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…
Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?
Megtudod, csak kövesd kedvenc íród kedvenc hőseit a leges-legújabb és legkockázatosabb küldetésre!

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Ha leküzdöd az alább közölt furcsaságokat, akkor jószomszédi viszonyban leszel a regénnyel, ezt garantálom.

Rick Riordan előző sorozatához még nem volt szerencsém, egy belső hang azonban azt súgta, hogy ezzel a kötettel érdemes elkezdenem az ismerkedést. Bár Percy Jackson korábbi történetét nem ismerem, azt hiszem, hogy ami késik, az nem múlik. Ami számomra a legnagyobb fejtörést okozta, az az, hogy képtelen vagyok még most i s megjegyezni a kötet címét, nem egyszer összekeverem a sorozat címével, de ez a kis fogyatékosság teljes mértékben az én számlámra írható.

Ha valaki ki tud békülni azzal vagy figyelmen kívül tudja hagyni, hogy ebben a regényben bizony ismételten a 15 évesek mentik meg a világot, akkor olyan nagyszerű történetnek enged teret, amelynek várni fogja a folytatását. Lehetne még emellett kifogásolni azt is, hogy bizonyos anyukák és apukák mennyi fattyút hagynak a világra, de mégis csak a görög istenekről beszélünk, akiknél bevett szokás, hogy innen-onnan gyerekeket potyogtatnak, meg hogy fűvel-fával és a nagy eperfával…

De még mielőtt átlépném az értékeléssel a middle grade korosztály-besorolást, le kell szögeznem, hogy a római istenek is megjelennek a műben, így elkerülhetetlen, hogy az olvasó ne tanuljon játszva, összehasonlítva a két kultúra isteneit. Számomra is tökéletes memóriafrissítés volt a görög-római politeizmus felelevenítése, sőt új dolgokat is sikerült tanulnom, amelyektől eddig halvány lila segédfogalmam sem akadt.

Hőseinknek – akik félistenek -, azon felül, hogy ki kell érdemelniük anyuci vagy apuci elismerését, még a világot is meg kell menteniük, de legalább is Hérát, akit elraboltak. A hármasfogatnak pedig – Jászon, Piper és Leo – olyan akadályokkal kell szembenéznie, amelyek abszolút nem a játék kategóriába esnek, ámde a halálos veszélyt remekül kimerítik. A három delikvens közül Jászon lesz a középpontban, aki rögtön Zeuszt nyeri meg édesapjának. A csapat másik tagja az Afrodité-lány, Piper lesz. Pipert valójában csak az apukája miatt tartottam különösen érdekesnek, annak ellenére is, hogy a híres filmsztár, McLean papa túl sok dolgot nem alakított az istenek színpadán. De a háttértörténete, illetve azok a múltbéli utalások, hogy mennyire szerette Piper anyját, és magát a lányát is – amit persze csak kimutatni felejtett el -, engem meggyőztek. Már csak azt nem értem, miért nem ez az ember a legújabb James Bond?

Személyes kedvencem a barkácsolásból ötös skálán hatos Leo volt, aki magán visel némi spanyol beütést is, de ami ennél is fontosabb, hogy ő a humor és a fizikai megtestesülés mestere. Ha szeretitek a sárkányokat, és kíváncsiak vagytok, hogy repül a Festus névre hallgató egyed, akkor mire vártok még? Olvasásra fel!

A kiváló karakterek közül nem hagyhatom ki Hedge edzőt sem, aki Leo mellet a humor másik forrása, nem csupán a nevetséges kinézetével, de egész jellemével vetélkedhetne Leoval a humorherold címért. Az már csak hab a tortán, hogy ő egy szatír, és akkor ezzel el is mondtam mindent.

Ahogyan az már az eposzokból is kiderül, a görögök a hősökön kívül az epizódokban is erősek, így Héra kiszabadításához vezető úton ezekből sincs hiány. Megismerkedhetünk Khiónéval, aki mindent megtenne, hogy jégszobrokká, azaz palotakellékekké változtassa hőseinket. De ott van Aiolosz is, aki 2 másodpercenként változtatja meg előrejelzését az időjárásról – és még mi, földi halandók nyavalygunk, hogy szeszélyes…  De ott van még a megint mindenre elszánt Médeia, aki az üzletasszony szerepébe bújva próbálja megkeseríteni hőseink életét. Ezek az állomások arra jók, hogy hőseinket mindenhol meg akarják ölni, ezzel is legalább késleltetve a nagy Héra-megtalálást-kiszabadítást.

Az elmaradhatatlan csaták is szerves részei a történetnek. A küklopsz-kaland, a sárkányos manőverek, valamint a végső összecsapás Héráért is próbára teszik hőseinket, valamint az ő örökölt, elemi képességeiket. Nem azt mondom, hogy életem legtökéletesebb csatajelenet-leírásait könyvelhetem el a regénynek, de hogy szórakoztatók voltak, az egyszer biztos.

Hiába több, mint 500 oldal, nekem ez a könyv szinte letehetetlenül izgalmas volt, és amiért a hálám örökre üldözni fogja Riordant, az az, hogy egy percre sem engedte meg magának, hogy hülyének nézze az olvasóközönségét.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a middle-grade történeteket, és képesek leküzdeni azt a vágyat, hogy kikaparják a szemüket az ifjúság újabb világmegmentésétől. Azoknak, akik szeretnének felfedezni egy olyan világot, ahol a régi istenek elfoglalták helyüket a mostani világban. Azoknak, akik legalább egy könyvön keresztül szeretnének repülni a Festus névre hallgató sárkány hátán. Azoknak, akik készek életüket is feláldozni egy nagy kalandért cserébe. De azoknak is, akiket levesz a lábáról egy jól kinéző filmsztár. Hihetetlen, hogy velem is ez történt. Hol van a folytatás?

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Leo, Khióne, Médeia
Kedvenc jelenet: 

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Réti László – Falak mögött

Író: Réti László
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Vízió
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 552
Fülszöveg:
Európát ​szíven találta a két évtizedes migrációs hullám.
A kontinens bezárkózott.Sötét korszak köszöntött ránk. A kontinens déli- és keleti határát hat méter magas építmény, a Fal szegélyezi. Kétszáz méterenként őrtornyok állnak géppuskákkal, mesterlövészekkel.
Tűzparancs van érvényben.
Ezrek halnak meg, mert megkísérlik átmászni vagy áttörni a falat.
A kontinenshez tartozó szigetvilágot fel kellett adni. Szicília, Kréta, Ciprus, Málta – mind elvesztek. Földjükön anarchia tombol, nincs jog, nincs rend, csak forrongó, reményvesztett embertömeg.
Radnai Margit az Európai Bevándorlási Hivatal tapasztalt ügynöke ebben a világban próbálja megvédeni azt, ami számára igazán fontos. A saját elveiért áll ki, akárcsak a többiek: a budapesti egyetem fiatal, radikális elveket való tanára, a New York-i könnyelmű oknyomozó újságírónő, és a világszerte körözött, hidegvérű muszlim terrorista.
Négyük élete egyre gyorsuló pályán tart egymás és talán a katasztrófa felé.
Min múlik, hol arat a halál?
Réti László izgalmas akcióregénye a nem is oly távoli, sötét jövőbe visz minket.
A szerző volt rendőrnyomozó, minden szava hiteles, amikor arról ír, ami vérre megy.
A Célpont Párizsban című thrillerében egyszer már megjósolta a szörnyű jövőt.
Vajon most is igaza lesz?

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Ahogy Zsebi ajánlotta nekem a könyvet, úgy ajánlom bárkinek ezt a történetet, amelyen illik elgondolkodni legalább egy kicsit.

Réti László könyvének besorolása vízió, azonban mégis egy jelenünkben mindenképpen olyan élő témát boncolgat, amely nem csak érdekes, de beszélni is kell róla. A 2016-ban megjelent könyv a közeljövőben játszódik, és az emigránsmozgalom elől szinte teljesen elzárkózott világot, a fallal már körülvett Európát, és az azon belül is zárt Magyarországot mutatja be. Teszi mindezt pedig úgy, hogy az olvasó akarva-akaratlanul is elgondolkodik a saját magának már biztosan feltett kérdéseken, illetve azokon az előítéleteken, amelyek benne vannak.

Azon túl, hogy a regény zseniális, van valami, amit nem sikerült a helyére tennem, megmagyaráznom. Egész egyszerűen benne maradt valami igazán dühítő. Mégpedig az, hogy a főszereplőt legelőször Radnai Zsuzsaként ismerjük meg, majd ezen egyetlen fejezet kivételével végig a Margit nevet viseli. Bevallom, hogy ez az elején megnehezítette a dolgomat, csak kapkodtam a fejemet, hogy ki van kivel, miért nevezi meg a szerző már teljesen máshogy az adott személyt. Nos, fogalmam sincs, hogy ki hibázott ekkorát, mindenesetre dühítő volt, hogy egy ilyen így maradhatott.

A váltott szemszögből megismert szereplők egytől egyig nagyszerűen ki vannak dolgozva, mindegyik nézőpontkarakternek érthetők a motivációi, és jellemükhöz, munkájukhoz, kötetbeli szerepükhöz mérten sikerült is kialakítani magamban egy egy képet róluk – arról, hogy hogyan is nézhetnek ki ők – annak ellenére is, hogy közel sem ez a fontos. Személyes kedvencem Radnai Margit lett, a mindenre elszánt 50-es ügynök, aki próbálja megfékezni ezt az Európát behálózó mély őrületet. Margit motivációja nem máshol rejlik, mint a családtagjai múltjában. Végig ott lebeg a kérdés, hogy különválaszthatja-e a munkáját a magánéletétől vagy a kettő egy és ugyanaz. Végig ott van mögötte az a feszültség, fájdalom a lelke mélyén, amelyet talán élete végéig neki kell hordoznia, hiszen a lánya olyan állapotba került, amelyet egyik szülőnek sem kívánnék soha. Mindemellett pedig fel kell nevelnie az unokáját, Enikőt. Jaj, és a legfontosabb, meg kell állítania a merényletet szervező Mukhtart még mielőtt túl késő lenne.

Hazudnék, ha ezt mondanám, hogy nem kedveltem meg a terrorista Mukhtart. Vagy legalább is nem sikerült magyarázatot találnom legalább annak a felére, ami őt mozgatja. Mukhtar ugyanis egy végtelenül eltalált karakter, aki olyannyira összetett, hogy ha az egyik kis részletet kihúznánk a listájáról, akkor esküszöm, hiteltelen lenne. De így minden a helyén van, és éppen ezért lehet őt gyűlölni, szeretni, vagy elmerengeni mindkét oldalon, és végül nem állni egyikre sem. A felfejtett motivációk mögött valami egészen személyes indok is meghúzódik nála, mégpedig az, hogy életében talán először valami jót is cselekedjen: megmentse a májbeteg unokáját.

Tamáskának tehát új szervre van szüksége, és az apukája, a már több éve Magyarországon élő Malki Zakariás mindent megtesz, hogy kisfiának donort szerezzen. Az ELTE professzorának, aki a harmadik igazán fontos szereplő, szembe kell néznie a saját lelkiismeretével, s el kell döntenie, hogy végül melyik oldalt választja. Hagyja, hogy Magyarország a merényletet elszenvedő áldozat legyen, vagy megállítja az apját, aláírva ezzel a fia halálos ítéletét?

A szenzációhajhász Sheila Ward sem piskóta, egy jó sztoriért bármire képes. Ki is találja, hogy a falhoz költözik, végigjárja azt az utat, amelyet megannyi migráns már előtte, és lehoz egy fantasztikus cikket. Utóbbira azonban senki sem kíváncsi. Természetesen, ahogyan azt sejteni lehet, ez az utazás közel sem úgy alakul, ahogyan azt ő eltervezi. Az érzelmek pedig, melyeket a híres terrorista iránt kezd el táplálni a megpróbáltatásokkal tarkított útja során, már csak habként szolgálnak majd egy kukacoktól nyüzsgő emeletes tortán.

Négy mindenre elszánt főhős, egyetlen őrült hajsza.

A regény tehát leginkább szereplőkben és témában erős, ugyanakkor van egy harmadik nagyon lényeges összetevője is, a kiváló atmoszféra, amelyet Réti zseniálisan teremt meg és sző tovább. A hálója pedig nem fárad el, 552 oldalon át törhetetlenül kitart ez a fikció vagy már-már valóság. Nem tudtam letenni, és egy percig sem unatkoztam. Ha csak egy könyvet olvasol el ebben az évben, az mindenképpen ez legyen, megéri.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a víziót és készek elgondolkodni egy másik világon, egy másik valláson, amelyik annyira mégsem “másik”. Azoknak, akik készek belevetni magukat az igazság egy lehetséges bugyrába, és szeretik a burkolt jóslatokat. Azoknak, akik éhesek egy lebilincselő regényre, illetve olyan látókörrel rendelkeznek, amely képes átlátni a táplálkozó gyűlöleten. Tudom, hogy ez a könyv nem fog mindenkinek tetszeni, ugyanakkor, ami ennél fontosabb, hogy mindenkihez (akar) szólni. Mi vár ránk?

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 4,5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Radnai Margit, de egyébként a négy főszereplő közül akármelyiket ideírhatnám.
Kedvenc jelenet: Úgy az egész könyv ilyen jelenetekkel volt tele, bármelyiket is olvastam, kivétel nélkül elgondolkodtatott mind.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

Író: On Sai
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Vörös Pöttyös, romantikus fantasy
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 376
Fülszöveg: Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Hiába volt kitalált a történet, mégis olyan igaznak éreztem!

On Sai neve tényleg garancia lenne egy jó könyvre? Nos, bevallom őszintén, hogy a kérdésre nem tudom a választ, csupán azt tudom elmondani, hogy amit én olvastam tőle, az tetszett, és bátran ajánlanám bárkinek (A siker tintája, Calderon). Ugyanez a helyzet a következő, általam bemutatni kívánt kötettel, az Apa, randizhatok egy lovaggal? is. Már az első 50 oldal után felettem magamnak azt a kérdést, hogy miért nem olvastam el korábban? Prológusos társaim sem tudják a választ, mindenesetre annyi bizonyos, hogy ha nem egy klisétengerre vágyik az ember, de mégis valamilyen romantikus történetét keres, akkor ez tökéletes lesz.

A borító különösebben nem keltette fel a figyelmemet, szép, de nem ez volt a döntő tényező, ami alapján lecsaptam a kötetre. Azt sem mondanám, hogy a történetről főként ez a kép jut eszembe, nekem valahogy mást mondott, mást adott át ez a regény.

A könyv egyik legerősebb alkotóeleme az maga az alapkoncepció, a két világ nagyszerű ábrázolása, és a kapcsolat, amely maga az álom. Hiszen ki ne szeretne álmaiban egy másik, érdekesebb világban felébredni? Azért is különösen erős ez a történet, mert az utazás, amelyet az álom biztost, tényleg megtörténik, s az egyén a két világ mindegyikében megjelenik, testet ölt. Ezáltal az eddig csak vágyott világ valósággá válik. Ám ugyanakkor mégis ott a veszély, amelyet az írónő sem felejt el ábrázolni. Mia Anne és Kósza lovag története nem csupán az ifjúsághoz szól, hanem mindenkinek, aki nem meri megélni az álmait, valamint azoknak is, akik pont az ellenkező oldalhoz tartoznak, tudniillik nem kellemes átesni annak a bizonyos lónak a túloldalára.

A másik erősség az a karakterábrázolás. Tény, hogy fantasy-irodalomról beszélünk, ugyanakkor a karakterek cseppet sem hiteltelenek, olyan emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, amellyel mi, élő emberek is. Igen, jelen van a mágia, ugyanakkor mégsem nyomja el és fojtja meg az igazi üzenetet, és nem kapnak másodlagos jelleget a mellékszereplők sem a varázslatokkal szemben. A személyiséget csupán kiegészíti az, ha valaki varázsló vagy éppen tudós.

Három nézőpontkarakter szemszögén keresztül ismerjük meg a történetet. Mia Anne, egy 16 éves lány; annak édesapja, a zseni, de érzelemmentes tudós; illet Kósza, a középkorira erősen hajazó lovag kalandjait követhetjük nyomon. Azt gondolom, hogy a három kínálkozó nézőpont közül mindenki képes lesz megtalálni azt, ami igazán a szívéhez nő, amelyet igazán értékelni tud. Bírtam Mia Anne-t a sánta lábával együtt, szerettem Kósza ódivatú beszédét, és igen, lehet, én vagyok az egyetlen, de kedveltem Dollond professzort is. Ugyanakkor Helmholtz, előbbi társa lett a kedvenc a mágikus zsebkendőjével.

Bah és Ah mágus fellengzős, ugyanakkor leginkább szerethető kettőse mesteri szintre emeli a testvérpárt, úgyhogy nem titkolt vágyam teljesülne, ha esetleg az írónő megfontolna egy történetet róluk, legyen az előzménykötet, vagy akár az Apa, randizhatok egy lovaggal? című regény mondhatni folytatása bizonyos nézőpontból.

A negyedik alapkő, amely megágyaz a könyv sikerének az nem más, mint az időzítés. Mindig volt valami a tarsolyban, ami nem hagyta leülni a sztorit. Illetve, ami számomra ennél is fontosabb volt, hogy bár a támpontokat megadta a könyv, hogy kitalálható legyen, ki a főgonosz, de véleményem szerint egy olyan pontban sikerült lerántani a leplet az illetőről, ahol még talán nem tudta biztosan mindenki, hogy ki is lesz az, aki majd el karja pusztítani a fél Európát, vagy éppen Mia Anne és Kósza kettősét próbálja meg akadályozni, esetleg emberiségkiirtásért viszket a tenyere.

Az ötödik, amely nélkül pedig kezdek rájönni, hogy nem nagyon van On Sai kötet, az a humor. Ki ne szeretné elképzelni, hogyan járják a kacsatáncot a fapofájú biztonságiak? Ilyen s ehhez hasonló helyzetkomikumok is előbukkannak ám a sorok közül. Életcélom lett, hogy egy lovat megmetróztassak Budapest berkein belül.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik a Conok (Mondo, Anime) elkötelezett hívei, és akik a cosplay – remélem ez a helyes kifejezés – megszállottjai. Azoknak is, akik szeretik On Sai regényeit, vagy akik éppenséggel még soha nem találkoztak egyik művével sem – utóbbi esetben: irgum-burgum. Azoknak, akik szeretik az urban fantasyt, vagy a jó kis több világot átölelő történeteket, esetleg azonnal képesek szerelembe esni egy középkori lovag láttán. Azoknak is, akik szeretik, ha valamiféle betegség, vagy babonásság, esetleg mágia húzódik meg a történetben. És még ezer dolog miatt vegyétek kézbe ezt a könyvet, amit már képtelen vagyok felsorolni. Nyomás olvasni!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 3,5/5 –
Karakterek: 5/5 – Legalább a próbálkozás megvolt.
Kedvenc szereplő: Bah és Ah mágus
Kedvenc jelenet:Az illúzióvarázslat nagyon ütött, pedig én nem is szeretem a sci-fit.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

 

Sarwat Chadda – Az ördög csókja

Író: Sarwat Chadda
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Vörös Pöttyös, romantikus fantasy
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 280
Fülszöveg: A rozsdás lánc megcsikordult, ahogy a fiú, őt figyelve előre-hátra hintázott. Talán nem ő az. Lehet, hogy csak egy hétköznapi gyerek. Talán nem kell megölnöm. Billi SanGreal Próbája. Az utolsó teszt a beavatása előtt. De nem erre számított. Nem arra, hogy egy kissrácot kell megölnie. Billi sorsa, hogy kövesse apját a Rendbe, és megóvja az embereket az Istentelenektől. A több ezer gonosz, megkínzott lélektől, amelyek az emberiséget tekintik prédájuknak. Billi tizenöt éves. Brutális harcból és halálos csatákból álló életre vágyik? Vagy kísértés fenyegeti, hogy rossz útra vigye?

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Nehéz ezek után szóhoz jutni!

A borító volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet, aztán pedig a fülszöveghez is reményeket fűztem, de ami igazán megtetszett az a pici történelmi háttér. Az, hogy az írónő a jelenbe ültette át a templomosok rendjét, és az olvasók elé tárta, hogy a társaság még a jelenben is él, s vannak feladatai, mindenképpen egy olyan regény alapjait vetették meg, amelyet én nagyon tudok szeretni. Ez pont az a fajta klisé lett volna számomra, amit kedvelek, és amire bőven fel lehet építeni egy világot, annak minden szabályával együtt.

Ez az első ötven oldalon – az első fejezetet leszámítva – meg is történt, utána azonban a könyv teljesen elindult lefelé a lejtőn, és a lavinát nem volt, ami megállítsa. Van a könyv hátlapján egy szöveg, amely  a következő, idézem: “Semmi sem olyan félelmetes, mint maga a félelem… és Billi SanGreal. Mered követni?” Nos, ha Billitől valaki elkezd félni a könyvben olvasottak alapján, akkor annak iszonyatosan komoly pszichés problémái lehetnek, vagy gyermekkorában nem azzal ijesztgették, hogy elvisz a Rigóbácsi, hanem azzal, hogy Jön a Billi SanGreal, aztán lesz neked ne mulass! Esküszöm, a könyvben még csak meghalni sem tud tisztességesen, mindent készséggel mások csinálnak meg helyette, és még arra is béna szegény, hogy egy hihető hazugságot kitaláljon az iskolában, amiért körülbelül állandóan monokli van a szeme alatt. De a legviccesebb az egészben, hogy a karaktert komolyan gondolták.

Ahogyan a minirománcot is Kayjal, és jóslatot, amely inkább volt felesleges, és könnyen kiszámítható, mintsem érdekes, izgalmas. A fiú ugyanis egy orákulum, aki látja a jövőt, és van egy jóslat, amelyet hangoztat. Tehát csupa olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek a tinilányok álmává varázsolják a külföldről jött idegent. Azonban annak ellenére, hogy benne volt a lehetőség, ő is végig egysíkú maradt, még a fordulópont után is.

Arthur, a nagymester már kezdett elmozdulni a kedvelhető karakter irányába, aki a templomosok nagymestereként mindenképpen figyelmet érdemel. Őt a “rossz apa szerepe” mentette meg. Legalább kapott valami magyarázatot az is, hogy miért viselkedik úgy a lányával, mintha nem is az apja lenne. Egyébként rajta kívül a lovagrend többi tagja megint nem ért semmit, aki pedig elmozdulást mutatott volna, azt természetesen nem hagyták kibontakozni.

Elaine volt az egyetlen, akit megkedveltem a maga titokzatosságával, a trükkjeivel együtt. Ő nem volt a rend tagja, a vallása sem illeszkedett a többiekéhez, de volt valami hangulat magában a személyben, ami izgalmassá tette.

A szereplőkön kívül a könyv másik nagy gyengesége a fene nagy logikátlanság. A padlóra borult az üdítő? Terítsünk rá egy szőnyeget! – és sajnos tényleg ehhez hasonló megoldásokat sikerült megeszközölni a regény kapcsán. A fejemet fogtam, és képtelen voltam hinni a szememnek, hogy az Elaine, Billi, Kay, Arthur után hogyan jelenhet meg egy Mihály a szereplők nevei között. Akkor ezt már miért nem lehetett Michaelnek leírni, szerencsétlen arkangyalnak mit ártott volna? Annyira nem volt különleges karakter, hogy ilyen megkülönböztető fémjelzést – magyar nevet – kell rajta alkalmazni. Tényleg érthetetlen volt számomra, mit akar ez kifejezni, láttatni, de nem tudtam értékelni. Már csak azért sem, mert Mihály korábban Mike volt, de hogy ne spoilerezzek el semmit, így csak ennyit mondanék.

A másik logikátlanság az abból fakadt, hogy ebben a világban mintha nem lettek volna szabályok, ha pedig voltak, akkor rögtön kitaláltak valamit, amivel az előző érvényét veszíti. Megállapították, hogy Mihályt, nem lehet megölni, majd hirtelen jön egy random jelenet, ahol maga az Ördög kínálja fel Billinek a kardot, hogy na majd ezzel minden nehézség nélkül megszabadíthatja a Földet a gonosztól. Amin pedig ismét elnevettem magam, az az, hogy éreztem, az olvasás során, hogy Mihály ettől a kardtól tényleg be van tojva.

A harmadik fene nagy logikátlanság az volt, hogy nem értettem, mit is akar pontosan Mihály. Bibliai módra fel akarta áldozni az elsőszülötteket, majd ezzel az áldozattal újra Isten kegyeibe akart férkőzni. Lol, ne már. Először sem nagyon működött a dolog, de eltelt pár év, mutassuk meg, ki a faszagyerek? Illetve ott volt még a tükör, amelyikből visszahozta az övéit, a fantasztikus lényeket. Akik hogy most csak vámpírok volt, figyelők, vagy kik, inkább ne is kérdezzétek!

A negyedik logikátlanság az, hogy néhol teljesen random jelenetek voltak egymás mellé illesztve, és fogalmam sem volt, hogy Billi miként került a templomba, hogyan következik egyik a másik után. Mintha lomtalanításkor mindent egymásra hánytak volna, reménykedve abban, hogy legalább egy kakas biztosan jóízűen fog kapirgálni a szemétdombon. Emiatt a szedett-vedett állapot miatt sem tudtam élvezni, és azt gondolom, ha a szakirodalommal sincs – de legalább is kevesebb – gond, akkor nem lehetett velem a baj.

Nem éreztem azt, hogy Billi egy olyan főhősnő lenne, aki képes megmenteni a világot templomosként Mihály gonoszságától – ha pedig tényleg raja múlna az emberiség sorsa, szerintem jobb lenne feladni. Nem éreztem azt, hogy Billi több lenne egy hülye, idióta kis fruskánál, de azt se éreztem, hogy a könyv hangulata beszippantott volna. Azt viszont éreztem, hogy ebből a könyvből 280 oldal is bőven sok.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik nem félnek, ha a Bibliát összemixelik a fantasyval, és a nagy adag logikátlansággal, meg egy csöppnyi valósággal. Azoknak is, akik nem félnek Billi SanGrealtól, tehát mindenkinek, akinek van elvesztegetni való ideje 280 oldalra. Azoknak, akik szeretik a vámpírokat, és készek önként eladni a lelküket az ördögnek. A YA irodalom megszállottjainak, ez sem hiányozhat.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 1,5/5 – Komolyan, kár volt.
Borító: 3,5/5 –
Karakterek: 1,5/5 – Legalább a próbálkozás megvolt.
Kedvenc szereplő: Elaine
Kedvenc jelenet: A legvégén a VÉGE felirat biztosan egy ilyen pillanatot csempészett ravaszul a regénybe.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/