¤3 – Hétpecsétes titok

Író: Emma Donoghue
Kiadó: Alexandra
Besorolás: Viktoriánus kori történelmi regény
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 456
Fülszöveg:
A Hétpecsétes titok a 19. századi Londonba kalauzolja az olvasót. A megtörtént eseményeken alapuló történet két hősnője a korabeli nőmozgalmak egyik élharcosa, Emily ‘Fido’ Faithfull, és a jómódban élő, házasságába belefásult szépasszony, Helen Codrington. A két nő hosszú évek után találkozik újra az angol fővárosban, s Fido egyik pillanatról a másikra Helen házassági válságának kellős közepében találja magát. A válság végül botrányos váláshoz vezet, amelyben nemcsak Helen, de Fido jó híre is kockán forog.
A viktoriánus Angliában nem nézik jó szemmel sem a házasságtörést, sem a női egyenjogúsági mozgalmakat, s végképp elutasítóak a válással szemben. Amikor pedig felmerül a gyanú, hogy a két asszony viszonya több is lehetett barátságnál, Fidonak nemcsak a társadalom súlyos ítéletével kell szembenéznie, de önmagával is, és mindazzal, amit önálló, független nőként képviselt.
Emma Donoghue színes tablót rajzol a korabeli angol társasági élet képmutató világáról, a nőket sújtó megkülönböztetésről, a feminizmus kezdeteiről, nem utolsósorban a pusztító szerelmi szenvedélyről.

Apró megjegyzés:
A PROLÓGUS keretein belül szerveztünk egy TBR-t. Ennek lényege, hogy az elolvasásra ítélt könyveket felírjuk egy listára, s az aktuális párunk kiválasztja, hogy melyiket kell elolvasnunk a következő hónapban. Az első pedig nem más, mint a Macsii által választott Hétpecsétes titok.

Feladat:
Természetesen az olvasás mellé kreatív feladatokat is kapunk, melyet teljesíteni kell. Az én feladatom pedig az, hogy gyűjtsek képeket a 19. századi Londonról.

Borító: 5/5
Legtöbbször borító alapján választok könyvet, most is így történt. Külön tetszett a titokzatosság, illetve az, hogy a szereplők arca nem jelenik meg rajta, így magam képzelhettem el a könyv alapján, milyenek is lehetnek/lehettek, merthogy a könyvben szereplő alakok tényleg éltek.

Szereplők: 2/5
A mellékszereplők jelentéktelenek, a főszereplők csak vannak. Helen, Fido és Henry, így áll össze a hármasfogat. Talán Helent emelném ki, akinek volt célja: Kiszabadulni az unalmas élet fojtogató börtönéből, megtartva a lányait, s egy olyan férfit szerezni, aki mellett boldog lehet.

Egy mondatban: Elválni többféleképpen lehet: vagy így, vagy úgy, de vége lesz.
-Milady de Winter

Értékelés: 2/5
A fülszöveg alapján elszomorodva konstatáltam, hogy itt bizony 400 oldalon keresztül kénytelen leszek elviselni két – vagy több – nő vontatott lezbülését, akik a viktoriánus Angliában, az alsó és a felső tábla összevonásával  igyekeznek közös ülést rendezni. A könyv elolvasása után: Bárcsak így lett volna.
Fido tipikus lázadó, harcol a nők jogaiért, azonban mégsem tesz semmit. A regény elején ismerjük meg barátnőjét, Helent, akivel már hét éve nem találkoztak. De most újra megtörténik. Összeáll a nagy hármas, úgy mint régen.
Hisszük, hogy így van, de kiderül, hogy Helen nem boldog, s férje mellett ( Henry ) már nem is lehet az. Egyetlen esélye Anderson ezredes, aki minden tekintetben megfelel az ízlésének. Fido közvetítésével a szerelmesek nyugodt körülmények között lesznek egymáséi Fido házának falai között. Igen ám, csakhogy a készséges barátnő időközben ráébred, hogy ő ehhez a kapcsolathoz semmilyen módon nem kíván asszisztálni.
Mire azonban tudatosulnak benne a történések, a tenger hullámai elnyelik, s nem bír szabadulni. Fedhetetlen neve akaratlanul is bemocskolódik.
Anderson ezredes pedig elutazik, hogy frigyre léphessen egy lánnyal. Helen meg hoppon marad. Vagy mégsem?
Henry megsejti felesége ügyleteit, nyomozni kezd, majd beadja a válókeresetet. Megkezdődik a per, ahol a felek semmitől sem riadnak vissza. De vajon ki mellé áll Fido? Henryt választja, akiről biztosan tudja, hogy igaza van vagy barátnőjét, akinek lehet, hogy igaza van. Képes lesz Fido saját maga ellen fordulni?

Leginkább a válást emelném ki a könyvből, illetve a korhű képet, melyet az 1860-as, 70-es évek Angliájáról alkot. Behatóbban is megismerhetjük az akkori viszonyokat, illetve azt, hogy miként nézett ki a válás. A válófélben lévők nem szólalhattak fel, nem képviselhették saját nézeteiket, mindent ügyvédjeik intéztek a tárgyaláson. Részt vehettek az ülésen, de nem cáfolhattak, nem bizonyíthattak semmit. Ez a tanúk feladata maradt. Az igazság cseppet sem számított, a tanúkat rendszerint lefizették, megzsarolták, vagy éppen ők ajánlkoztak némi honorárium fejében.
A gyönyörű korrajzon kívül kapunk egy olyan történetet, mely laposabb, mint a föld a középkorban, s nem úgy suhan a folyosón, mint a Bismarck csatahajó a tengeren. Ebből levonható, hogy kegyetlenül unalmas, a végére meg annál keserédesebb.
Legjobban a könyv vége tetszett. Nemcsak azért, mert vége lett. Bár tény, hogy ez azért nagyban elősegítette. A végére kezdenek beindulni az események, érdekesek a tanúvallomások, és az azok ellen indított kontrák. Viszont semmi több, itt a mű befejeződik. Illetve befejeződne, de az író még tálal nekünk egy baromi idétlenül előkészített poént, amiről már eddig is tudtunk, de ő megerősíti, hogy tényleg. Csakhogy az olimpiáról is szót ejtsek, ez az utolsó tus, amolyan kegyelemdöfés a harmadik asszóban, mely biztosít bennünket arról, hogy teljesen felesleges volt végig szenvednünk a könyvet.

Összegzés:
De vajon hogyan végződik Helen és Henry válópere? Sikerül a feleségnek visszakapnia a lányait? Hogyan fog tanúskodni Fido? Unalmas történet unalmas szereplőkkel (és Fidoval, aki az unalmas mellet még idegesítő is volt), amiből Helen tűnik ki, de egy gyönyörű korban, csodálatos korrajzzal. Személy szerint végig azt kívántam, hogy legyen vége. Nemcsak a házasságnak, hanem a könyvnek is. Rengeteg információt megtudunk, mégis olyan érzésünk van, hogy nem tudunk meg semmit, amit meg igen, az annyira nem érdekel bennünket, hogy az már fáj.
A gyönyörű borító ezúttal mocskosul, veszettül unalmas tartalmat rejteget. Rejtegethette volna tovább is.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a viktoriánus Angliát, valamint a lassú cselekményt. Jól fognak szórakozni!