Mary Kubica: A harmadik

Író: Mary Kubica
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: pszichothriller, kristály pöttyös
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 400
Fülszöveg:
PRÓBÁLT ELMENEKÜLNI
A MÁSIK NŐTŐL, DE NEM TUDOTT…
Sadie és Will Foust csak nemrég költözött a nyüzsgő Chicagóból egy maine-i kisvárosba. Nemsokára a szomszédjukat, Morgan Bainest holtan találják az otthonában. A gyilkosság az egész óceánparti kisvárost megrázza, de senkit sem annyira, mint Sadie-t.
Ő viszont nem csak Morgan halála miatt feszült. Sőt, ahogy a gyanú az új lakókra terelődik, egyre mélyebbre merül a rejtélybe: mi is történt valójában azon a sötét és halálos éjszakán. De Sadie-nek óvatosnak kell lennie, mert minél többet megtud Mrs. Bainesről, annál inkább rájön, mennyit veszíthet, ha az igazság napvilágra kerül.
Mary Kubica új, fordulatos pszichothrillere.
Mozgalmas és magával ragadó.
KAPCSOLJ KI BORZONGÁSSAL!

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Felüdülés.

Eredetileg nem ezt az értékelést terveztem mára, de úgy gondolom, hogy ezt frissen megírni lesz a legjobb, mert még nagyon a hatása alatt állok a történetnek. Egyébként is lassan olvasok, de az utóbbi időkben a szórakoztatóirodalom nálam teljesen háttérbe szorult, egyszerűen alig van rá időm, ha pedig van, akkor még lassabban haladok, mint egyébként. Viszont A harmadik című könyvnél történt valami. Valami olyasmi, amire jómagam sem számítottam. Egyszerűen faltam az oldalakat, hihetetlen sebességgel száguldottam előre, s nem akartam letenni. Annyira izgalmas volt, vagy ha nem is ez a legjobb szó rá, akkor azt mondanám, hogy annyira tudni akartam, mi lehet a csavar, vagy hány van belőle, hogy rekordsebességgel olvastam. Nem tudnám azt mondani, hogy ez a regény olyan folyondáros, akár Szabó Magdától Az ajtó, hogy csak folyik és folyik, és vezeti, becsapja, elgondolkodtatja a befogadót, mert nem ez történik. Ugyanakkor mégis van valami, ami ugyancsak nem hagyja nyugton az olvasót.

Ez pedig egyrészt az információadagolás. Patikamérlegen kimért információk, pont annyi, ami azt engedi meg, hogy a befogadó elhiggye, sínen van, tudja és érti, mi történik, ki van kivel, s ki mennyire vette ki a részét a múltból és veszi ki a jelenből. A regény a maga 400 oldalával egyetlen felesleges mondatot sem tartalmaz, a karakterek élők és igazik, éppen ezzel tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy a történet olyanná váljon, ami bárkivel megtörténhet. S sajnos a mai világban úgy érzem, hogy a mentális betegségek egyre inkább teret nyernek.

Sadie, Camille és Egér a három nézőpontkarakter, az ő szemszögükből ismerjük meg a történetet. Valahogyan sejthető, hogy a három szál össze fog érni, sőt már a legelején is látszik, hogy ebből kettő Will segítségével kapcsolódik össze, hiszen ő az a férfi, akibe Sadie, a felesége, s Camille a szeretője is szerelmes. Vagy mégsem erről van szó? S hogy kerül ide Egér, a hatéves kislány?  Úgy van megírva ez a regény, hogy a számszimbolika értelmében bárki lehet a harmadik. Bármilyen többletjelentéssel bírhat ez a sorszámnév. És végestelen végig fenntartja ezt az izgalmat, s kiváltja az olvasóból, hogy megküzdjön az információért. Merthogy közben gyilkosság gyilkosságot követ. A múltban és a jelenben is több olyan eset történik, amelyek valahogyan kapcsolódnak Sadie-hez. Ott van például Alice esete, aki Will testvére volt. Öngyilkos lett vagy gyilkosság történt? Vagy ott van Erin, Will régi szerelme, aki autóbaleset áldozata lett. És ott a harmadik nő, Morgan… Aki Sadie-ék szomszédja. ÉS… ÉS… Korábban elvileg látták, hogy Sadie-vel veszekszik. Csakhogy Sadie minderre vagy egyáltalán nem emlékszik, vagy meg sem történt az eset.

Mi tehát az igazság? Ki a harmadik? Vagy nem is egy személy? Mi lesz ennek a vége? Csak rajtad múlik, hogy elég bátor vagy-e pontot tenni az ügy végére. Engem egész végig lekötött, végre egy olyan pszichothriller volt, ami a legelejétől a legvégéig izgalmas tudott maradni.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a családon belüli bonyodalmakat, vagy éppen a pszichothrillerekért rajonganak. Azoknak is, akik a megtört lelkek tanulmányozására fordítanának némi időt, és nem riadnak vissza attól, ha a történet végén el kell gondolkodniuk. Azoknak, akik szeretnek nyomozni, de még inkább izgulni, s az izgulást egy csipetnyi rettegéssel fűszerezni! Mire vársz még? Nézz magadba, keresd a harmadikat!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Sadie
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Alan Rickman: Őrülten, mélyen

Író: Alan Rickman
Kiadó: Kossuth Kiadói Csoport [Rendeld meg most!]
Besorolás: napló, ismeretközlő
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 576
Fülszöveg:
Alan ​Rickman naplói Emma Thompson előszavával
A Harry Potter-filmekből, az Értelem és érzelem moziváltozatából és az Igazából szerelemből jól ismert Alan Rickman világszerte elismert színészként, fáradhatatlan politikai aktivistaként és az utazás szerelmeseként lép elénk a huszonöt éven át saját és mások szórakoztatására vezetett naplója lapjairól, amely bepillantást enged a kulisszák mögé és Rickman magánéletébe is.
Alan Rickman máig az egyik legkedveltebb színész a világon, számos műfajban. Népszerűsége első filmes szerepe, a Drágán add az életed aljas Hans Grubere óta töretlen, tart Perselus Piton bonyolult alakjának megformálásán át és még tovább. Méltóságteljes alakja, sztentori hangja és a valamennyi szerepében megmutatkozó szellemessége belopja magát a nézők szinte minden korosztályának a szívébe.
Tehetsége azonban nem csupán a színészetben mutatkozott meg. A film- és színházrajongók, valamint a memoárok szerelmesei nagy élvezetet lelhetnek abban az „anekdotikus, leleplező, szellemes, bennfentes és kifejezetten kendőzetlen” írásmódban, amellyel Rickman a hétköznapi és a különleges dolgokat elénk tárja. Megosztja bölcs gondolatait színházi előadásokról, filmekről, a színjátszás művészetéről, politikáról, barátságokról, szakmai vállalkozásairól és általában az életről.
Az Őrülten, mélyen egy nagy nyilvánosságnak szánt napló, amelyet úgy olvashatunk, mintha Rickman egy közeli barátjával csevegne a jelenlétünkben.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Kossuth Kiadói Csoportnak! #]

Egyetlen mondatban: Őrülten, mélyen.

Alan Rickman számomra az a színész, akit bármikor felismerek egy filmben, mert karakteres, lehengerlő, s minden megvan benne ahhoz, hogy a képernyő elé szegezzen. A másik, hogy bármikor szívesen nézem meg akármelyik filmet, amelyben ő szerepel. Csak néhány nagy kedvencet említenék meg: Robin Hood, a tolvajok fejedelme; Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya, és természetesen nem hiányozhat innen a Harry Potter filmek felsorolása sem, mert én az első rész által kaptam meg valamit Alan Rickmanből. Véleményem szerint ugyanis ebből férfiből csupán egy szeletet láthattunk mi, a nézők. Egy másikat a család, és ott volt az, ami végig rejtve maradt előttünk, s amit a naplói talán megosztanak azokkal, akik elszánják magukat arra, hogy kezükbe vegyék, s beleolvassanak ebbe a kötetbe. Ugyanakkor szerintem ott a negyedik darabka, ami örök rejtély marad – s ez így van a legnagyobb rendben.

Amikor a kezembe vettem a kötetet, akkor akarva-akaratlanul is beírtam a keresőbe Alan nevét. Megdöbbentett az adat, hogy még 2016-ban meghalt, hihetetlen, hogy repül az idő. Mégis olyan volt, mintha tegnap történt volna az eset. Valahogy nekem a könyv borítója is az elmúlást idézi meg, ugyanakkor a vörös színnel azt az égő vágyat és szenvedélyt is, ami a vászonról köszön vissza, ha Rickman feltűnik. Valahogy egészen őrülten, mélyen át lehet érezni azt, amit a borító sugall, s azt is, amit nem.

Azt gondolom, hogy Rickmant elsősorban az általa eljátszott karaktereken keresztül ismerjük, a támpontokat azok a filmek jelentik számunkra, amelyeket már megnéztünk. Őszintén szólva a naplóbejegyzések által én pontosan ezt a filmes érát szerettem volna jobban megismerni, s ezáltal egy kicsit többet kapni abból, amit Alan képviselt. Hihetetlen mennyiségű adat jelenik meg a könyvben, te jó ég, alig találtam kapaszkodókat, a neveknek a 90%-a – jó, lehet, hogy túlzok – ismeretlen volt előttem, ami nem feltétlenül baj, hiszen ha nagyon akartam, akkor minimális információkat megtudtam róluk a lábjegyzetekből. Az elején kissé elveszett voltam, de a könyv végére már belejöttem, s megtaláltam a helyem. A bejegyzések nagyon különbözőek, a kétsorostól elkezdve az igazán hosszúig minden megtalálható a palettán. Van amiből semmi, másikból csak látszólag semmi nem derül ki. A többi pedig annál értékesebb. Ha valakit érdekel egy-egy film, színházi előadás háttértörténete vagy esetlegesen Alan magánéletébe szeretne bepillantani, akkor ezzel a könyvvel nem lőhet mellé.

Ennek a kötetnek köszönhetően rávettem magam arra, hogy a Harry Pottert eredeti hanggal nézzem meg. Mondanom sem kell, hogy Piton professzor az egyik legnagyobb kedvencem, és hihetetlen, hogy milyen jól eltalálták a magyar szinkronját, szinte megszólalásig hasonlít Rickman hangjára. A szerepei és a naplóból kiolvasható gondolatai néha mintha azt próbálnák elhitetni, hogy egy kiállhatatlan ember gondolatait olvassuk, viszont jön utána egy olyan gondolat, ami meg arról győz meg bennünket, mekkora érték az az ember, aki ilyen vallomásra képes. Ettől lesz Alan Rickman az, ami – ember, s örökké élő.

Úgy gondolom, hogy szaporíthatnám még a szót, de igazából felesleges. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik valamiért szerették/szeretik Alan Rickmant. Azoknak, akik szívesen emlékeznek vissza rá valami miatt. Azoknak, akik nem akarnak mindent tudni, és inkább az illúziókra hagyatkoznának – higgyétek el, én sem akartam mindent tudni. Volt is bennem egy adag félelem. Azoknak, akik szeretik a naplókat, s vágynak arra, hogy megfejtsék, mitől ember az ember.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: –
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok

Író: Choderlos de Laclos
Kiadó: Menő Könyvek [Rendeld meg most!]
Besorolás: klasszikus levélregény
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 536
Fülszöveg:
Ez a regény a francia forradalom előtt hét évvel látott napvilágot, és mint kortársai írják „vészt hirdetve jelent meg a XVIII. század végének vérbe borult égboltján”. Akiknek szólt, értettek a szóból. A könyvet évszázadokig kísérte az arisztokrácia bosszúja, kiadását sokáig tiltották, árusításáért büntetést osztottak. Laclos az arisztokrácia erkölcstelen életét vette célba, s bár tollát elsősorban a felháborodás vezette, olyan írói eszközöket és módszereket alkalmazott, hogy az írásból remekmű született. A francia irodalom e világhírű alkotása Örkény István kitűnő fordításában jelenik meg.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Menő Könyveknek! #]

Egyetlen mondatban: Kéj, vágy, szex.

Vannak olyan történetek az emberek életében, amelyekkel többször is találkoznak, s ezek valamiért igen kedvessé válnak számukra. Az én életemben ilyen a Szegény gazdagok, amelynek filmváltozatával még gyermekként ismerkedtem meg, Jókai Mór regényét pedig már egyetemistaként olvastam el. De megnéztem a színházi verziót is, s bárkinek merem ajánlani az Újszínház Fatia Negra című produkcióját.

A másik ilyen fontos darabja az életemnek a Veszedelmes viszonyok. Glenn Close olyan szinten fürdött anno Merteuil márkiné szerepében, hogy azonnal levett a lábamról az alakításával. Később ugyancsak a márkiné megtestesítője, Herczeg Adrienn kápráztatott el a színházban, s az ő partnere is kiváló alakítást nyújtott. A nappalokat vad, tüzes éjszakák váltották fel, amelyek által a nézők belepillanthattak abba, mit is nevezünk igazi szenvedélynek. És hogy milyen kellemesen csalódtam Peller Annában és Kocsis Dénesben, miközben a musical-változatot néztem! Mindketten elképesztő alakítást nyújtottak – ki kell emelnem Janza Katát és Gubik Petrát is.

Azt hiszem, hogy az Operettszínház előadásában remekül visszaköszön Choderlos de Laclos stílusa, gondolok itt a levelezésre, s ezen keresztül az események és a jellemek kibontása, valamint a korrajz megfestése. A könyv számomra zseniális, de talán kicsit elfogult is vagyok, hiszen a történetet már oly rég ismerem, de akkor is csak magaslatokban tudok beszélni róla.  A francia forradalom előtti években érezhető, hogy Párizs forr, pezseg.A játékosok vére pezsdíti fel, s teszi a bűn városává. Egy olyan hellyé, akár egy ékszerdoboz. Kívül csillog, de belül bizsu, elrontva ezzel a végtelen gazdagság varázsát. Itt ugyanis mindenki romlott, vagy ha mégsem, úgy az események függvényében, az abroncsos ruhák félrehúzásával majd azzá lesznek a szereplők.

Valmont vicomte számos dolgot akar, jelenleg éppen a kéjben és a mámorban megfürdeni. Oly régóta szerelmes Merteuil márkinéba, hogy csüng szavain, s bármit megtenne érte. Kettőjük játéka pedig két tisztességes asszonyt taszít a romlásba. A gaz csábító nem más lesz, mint Valmont, az ördögi tervek kiötlője Merteuil márkiné. S hiába hinné azt az ember, hogy mindenkit egyetlen játékmester irányít, a dolog közel sem ennyire egyszerű. Itt mindenki jól akarja alakítani a saját dolgait, minden szereplő okosnak hiszi magát, s mindenkit csupán egy dolog érdekel: a szex.

Számomra ezt a könyvet leginkább az ármánykodások, csavarok miatt érte meg elolvasni, no meg amiatt, hogy lássam, minden korban vannak valóban buta emberek. Nem tudom megmondani, hogy titkon arra vágytam-e, hogy a szereplők nekem is írjanak, s hogy ezáltal én is részese legyek a játszmának, vagy azt szerettem volna, hogy legyen egy dobozom, amelyet kívülről szemlélhetek, s amelyben folytatódik vagy állandóan elölről kezdődik az a játék, amit a szereplők művelnek.

A borító szép, de talán a színeken, az aranyozáson finomítottam volna még egy picit, hogy nagyobb legyen az összhang. Végre egy olyan klasszikust hozott a Menő Könyvek, amely hosszú évek után nagyon vágyott egy új kiadásra. Korábban már készítettem a kötethez kedvcsináló videót, ami talán ennél az értékelésnél jobban visszaadja azt a hangulatot, a játszmák súlyát, ami miatt igazán megéri ezt a könyvet elolvasni.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik már látták a belőle készült filmet és szerették. Azoknak, akik vágynak egy veszedelmes viszonyra, s szeretik a történelmet. Azoknak, akik vad csábítgatásoknak szeretnének áldozatul esni. Azoknak, akik a XVIII. századi Franciaországba vágynak! Azoknak, akiknek a nappaloknál sokkal érdekesebbek az éjszakák!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Merteuil márkiné
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Agatha Christie: Nem zörög a haraszt

Író: Agatha Christie
Kiadó: Helikon [Rendeld meg most!]
Besorolás: krimi
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 268
Fülszöveg:
Jerry ​Burton repülőszerencsétlenség után lábadozik. Hála istennek nem lesz nyomorék, de felépüléséig nyugalomra van szüksége, ezért az orvosok vidékre küldik. Húgával, Joannával Lymstockban bérelnek ki egy házat. A városka legfontosabb lakói levizitelnek náluk, és innentől kezdve ők is a társaság köreibe tartoznak. Ennek első jele, hogy undorító névtelen levelet kapnak. A helyi orvos szerint kapott már ilyet mindenki, de baj csak akkor lesz belőle, ha egyszer véletlenül telibe talál a levélíró. De tudjuk, nem zörög a haraszt…
És a haraszt addig zörög, amíg valaki öngyilkos nem lesz. Búcsúlevelet is hagy, Jerry pedig a szükséges nyugalom helyett egyre fokozódó izgalmak között találja magát. Mi állhatott az utolsó névtelen levélben, hogy a címzett ennyire végleges módot keresett a szabadulásra? A kisváros felbolydul, mindenhol csak erről beszélnek. A levelek meg csak jönnek, jönnek… Nyomoz a helyi rendőrség, bekapcsolódik a Scotland Yard névtelen levelekkel foglalkozó nyomozója, töri a fejét a helyi lelkész felesége, Mrs. Dane Calthrop. Szerencsére felbukkan a környéken egy idős hölgy, aki szívesen kötöget és pletykál. Miss Marple szokás szerint mindent kiderít.
Agatha Christie egyik legkedvesebb műve volt ez, amin nem kell csodálkozni: remek alakok egy tökéletesen megrajzolt kisvárosban, kellően bonyolult bűntény izgalmas megfejtéssel.

Egyetlen mondatban: Felszámolta az olvasási válságom.

Agatha Christie neve számomra egyet jelent egy jó krimivel, így a Psszt! Egy hangot se projektünkre ezzel készültem. Nagyon jó időben talált meg ez a kötet, mert az egyetemi elfoglaltságaim miatt egy már lassan két hónapja tartó olvasási válságba kerültem. A szakirodalmon kívül egyszerűen semmit sem fogott fel az agyam, nem tudtam átkapcsolni, nem tudtam rávenni arra, hogy szórakozzon egy kicsit. Sajnos a Nem zörög a haraszt című kötet első ötven oldalát sem élveztem. No de aztán megtörtént a csoda, és végül úgy éreztem, hogy, most megvagy Agatha, még csak véletlenül sem sikerült félrevezetned.

A borítót imádom, pont annyira modern, és éppen annyira idézi a régi kort, hogy az összhatás zseniális. Nagyon örülök, hogy Tillai Tamás kezébe került a sorozat borítótervezés szempontjából, mert profi munkát végez minden egyes regénynél.

De hogy miért is illeszkedik ez a könyv tökéletesen a projektünkhöz? Azért, mert a főszereplőnek, aki a történetet is elmeséli, az orvosa teljes nyugalmat írt fel, hogy a repülőbalesetéből felépülhessen. Éppen ezért Jerry testvérével London nyüzsgéséből vidékre költözik, ahol soha nem történik semmi a pletykákon kívül. Ez remekül is hangzik, csakhogy a helyzet mégsem ennyire fényes. Jerry és Joanna Burton ugyanis meglepve tapasztalják, hogy a vidéki faluban a gonoszság ütötte fel a fejét. Nyugalomról szó sem lehet, valakinek a kegyetlen hangja pedig névtelen levelek formájában egyre inkább felerősödik.

Pletykás vénasszonyok, boszorkányként elkönyvelt hölgyek, helybéli fontos személyek, cselédek, szolgálók, és a két idegen is kap a névtelen levelekből, amelyek valami olyan dologról írnak, aminek a fele sem igaz. Az viszont biztos, hogy ártó szándékkal írják őket. Az ügy addig fajul, hogy két gyilkosság is történik ott, ahol eddig semmi nem esett meg.

De ki írhatja a névtelen leveleket? Dr. Griffith vagy a különös, furcsa testvére? Emily Barton, aki soha nem volt elég bátor, hogy elmenjen egy hajóútra? Mrs. Dane Calthrop? Mr. Pye, aki épp elég nőies egy ilyen bűntett elkövetéséhez? Elsie Holland, aki Mr. Symmington halott feleségének helyére pályázik?

Miss Marple története ez, de mégsem igazán. Nagyon meglepődtem, hogy az öreg hölgy az első kétszáz oldalon nem is szerepel. És az ügy megoldásában is alig vesz részt, de őszinte leszek, annyira nekem most nem hiányzott, Jerry és Joanna remekül irányította a szálakat. Kedveltem Joannát, éles nyelvével és tréfáival hozzájárult ahhoz, hogy a futtában megismert karakterek igazi egyéniségek legyenek a maguk módján. A másik nagy kedvencem a bizonyos kérdésekben még gyerek – a halott Mrs. Symmington lánya –, más kérdésekben pedig koravén Megan volt. A meg nem értett személy, akit az anyja nem hagyott élni. Jerry pedig nagyon jó mesélő, és bebizonyítja, hogy az álmokra igenis érdemes odafigyelni.

Nem azt mondom, hogy a kedvenc Agatha Christie regényem lett, de szerettem olvasni a könyvet. Könnyen kitalálható, ki a valódi gyilkos, úgyhogy aki szeretné tetten érni az írónőt, szerintem itt megteheti!

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik Agatha Christie regényeit, vagy regényhősét Miss Marple-t, de akik kevésbé kedvelik az idős hölgyet, ők is bátran válasszák ezt, hiszen nem sokat szerepel. Azoknak, akik vágynak arra, hogy a vidék hangja arcon csapja őket! Azoknak, akik krimit szeretnének olvasni.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 4,5/5
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Jerry, Joanna, Megan
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Serena Valentino: Herceg vagy Szörnyeteg?

Író: Serena Valentino
Kiadó: Manó Könyvek [Rendeld meg most!]
Besorolás: fantasy
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 208
Fülszöveg:
Mindenki ismeri az ősi történetet, amelyben a kegyetlen Herceg Szörnyeteggé változik. Aztán megjelenik egy gyönyörű lány, együttérzésével megváltoztatja a rémséget, aki végül bele is szeret, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Ám a történeteket, legyenek bár olyan jól ismertek, mint a Szépség és a Szörnyeteg, sokféle módon mesélik. De bármelyik változatot is hallja az ember, egy kérdés mindig megválaszolatlan marad: mitől változott a büszke Herceg a világtól elvonult, morózus Szörnyeteggé?
Íme, egy lehetséges válasz a sok közül, melyeket világszerte mesélnek. Történetünk hiúságról, gőgről, gyűlöletről és kegyetlenségről szól… na és persze: az igaz szerelemről.
Ez a Szépség szerelmének a könyve. 

[# A könyvért hatalmas köszönet a Manó Könyveknek! #]

Egyetlen mondatban: Nem tetszett minden mozzanata, de az olvasási válságból kirángatott.

Október elején azt vettem észre magamon, hogy kisebb olvasási válságba kerültem. Szerencsére azonban ebből sikerült kilábalnom a Herceg vagy Szörnyeteg? című kötetnek köszönhetően. Ez a retelling most arra fókuszál, hogy a hercegből hogyan lett szörnyeteg, hiszen a gonosz sohasem születik, hanem azzá lesz az idők során. Nagyon érdekes volt a történet háta mögé nézni, főleg azért is, mert a mesében inkább tartottam gonosznak Gastont, mint a saját várában bujkáló szörnyeteget.

A borító nekem nem lett az igazi, sokkal jobban szerettem azonban a belsejét, főleg a fekete élfestés miatt. Annyira hangulatosra sikerült ez a kötet is, hogy mindig örömmel vettem a kezembe, és fogtam hozzá az olvasáshoz.

A Szépség és a Szörnyeteg mesét már felnőttként néztem meg, egyik kedves ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet, hogy nagyon jó, neki az a kedvence, nem ártana megnéznem. Valóban kedves kis mese, bár az én személyes kedvencem nem ez, de annyira izgalmas, főleg a legeleje, és a boszorkány átka. Mindig is foglalkoztatott a kérdés, ki az a személy és miért, aki ennyire meggyűlölte a herceget, hogy ezzel a borzalmas átokkal sújtotta.

Ez a könyv erre akar választ adni, mégpedig a következő módon: adott egy látszólag szerelmes herceg, akinek pont addig kell a kinézett lány, amíg arról ki nem derül, hogy egyébként nem előkelő származású. Ennyit az igaz szerelemről. Amikor erre rájön a herceg, iszonyatosan becsapva érzi magát, hallani sem akar a Kirké nevű lányról. Ez nekem negatív irányba tolta el a herceg karakterét, de az írói szándékot is, viszont ha arra akart rávilágítani, hogy mindenkinek jár egy második esély, akkor teljesen rendben volt.

Sajnos Gaston karakterével nem voltam megelégedve. Nem azzal volt a gond, hogy más oldalról próbálja bemutatni a mese leginkább negatív figuráját, hanem azzal, hogy teljes mértékben átesett a ló túloldalára. Soha nem értettem, hogy egy-egy szereplőt miért kell megjavítani. Itt nem arról beszélek, hogy minek bemutatni azt, hogyan lett valaki gonosz, mert erre igenis szükség van, hiszen a gonosz nem születik, hanem az évek során azzá lesz. Itt az a lényeg, hogy Gaston konkrétan úgy van beállítva, hogy ő jogosan akarja elpusztítani a szörnyeteget – ennek az író remekül alá is dolgozok, hiszen a herceg rémes –, mintha ő lenne az egyetlen jó ebben a történetben.

Belle keveset szerepel, ami engem nem küldött padlóra, nagyon örülök viszont annak, hogy megismerhettük Tulipánt kisasszonyt, aki sokáig a herceg menyasszonya volt. Végtelenül hercegnős, kicsit butácska karakternek lett megírva, de ő őszintén szerette a herceget. Sajnálom, hogy az ő szála nem lett folytatva, mert nekem szimpatikussá vált, ahogy haladtunk előre, és a fejlődést is láttam.

Ráébredtem arra, hogy a három boszorkánynővér halálra idegesít. Nem bírom elviselni őket, nagyon gagyik. Viszont az meg jól működik, hogy a karakterek több könyvben is felbukkannak, annyira jó rájönni és látni ezeket az összefüggéseket. Még a végén mindenki rokona-ismerőse lesz valakinek, ahogyan az Once Upon a Time sorozatban is láthattuk, és akkor igazán érdekes kapcsolathálókat lehet felrajzolni.

Összegezve a gondolataimat, nekem tetszett a történet, jó volt látni, mi állhat a herceg gonosszá válásának hátterében – igaz, nem voltam mindennel elégedett. Azoknak ajánlom ezt a kötetet, akik szeretik A Szépség és a Szörnyeteg című mesét, vagy pont hogy nem igazán ez a kedvencük. Azoknak, akik imádják a könyvek között található összefüggéseket. Azoknak, akik olvasták a Ki a legszebb?-et!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 4/5
Borító: 3/5
Karakterek: 3,5/5
Kedvenc szereplő: Tulipánt.
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Elizabeth Lim: Fénytörések

Író: Elizabeth Lim
Kiadó: Manó Könyvek [Rendeld meg most!]
Besorolás: fantasy, keleti kultúra
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 432
Fülszöveg:
Mi ​lett volna, ha Mulannak az alvilágból kell kimentenie a szerelmét?
Ki ne ismerné Mulan történetét? A harcias lelkületű lány bármit megtenne, hogy megvédje szeretteit, még betegeskedő apja helyett is beállt a hadseregbe, egy Ping nevű fiúnak álcázva magát. De mi történt volna akkor, ha nem meséből ismert módon alakul a történet? A Sorsfordító történetek legújabb részéből ez is kiderül…
Amikor Li Shang kapitány a Mulannak szánt súlyos csapás útjába veti magát, a lány tudja, mindent meg kell tennie, hogy segítsen a kapitánynak túlélni a veszélyes sérülést… Ennek érdekében azonban fájdalmas küldetést kell vállalnia: útja egyenesen Diyuba, azaz az alvilágba vezet.
Diyu ura, Yama király nem könnyíti meg Mulan dolgát. Shang hatalmas őrző-védő oroszlánjának segítségével a lánynak át kell kelnie az alvilágon, és lehetetlennek tűnő akadályokat legyőzve, még napfelkelte előtt visszahoznia Shangot. Ha nem jár sikerrel, mindketten örökre Diyuban ragadnak. Ráadásul Mulan még mindig Pingnek álcázza magát, ám egyre nehezebben fedi el valódi kilétét, ahogy folyamatosan közelebb kerülnek egymáshoz Shanggal.
Sürget az idő! Vajon Mulan meg tudja menteni Shangot – és saját magát –, mielőtt még túl késő lenne?

[# A könyvért hatalmas köszönet a Manó Könyveknek! #]

Egyetlen mondatban: Izé, ez most nem az én könyvem volt.

Csak azt tudom mondani, hogy ezek az élfestett könyvek egészen csodálatosak. Annyira kellemes hangulatot biztosítanak az olvasáshoz, és ráterelnek, hogy vegyem a kezembe a kötetet. Ez is sokat javított Elizabeth Lim: Fénytörések című kötetén, amely Mulan történetét meséli el kicsit másként. Hirtelen nehéz volt felvenni a fonalat egy in medias res – a dolgok közepébe vágva – kezdésnek köszönhetően, de azt gondolom, hogy a fő problémát nem ez adta.

A borító nagyon tetszett az első pillanattól kezdve, sőt, eddig a sorozat mindegyik kabátja számomra abszolút nyerő. Mulan története nálam a Disney kínálatából biztosan benne van az első háromban, így hatalmas várakozás közepette vágtam bele, hogy mi sül ki ebből. Felemás érzésekkel távoztam.

A fonalat ott veszi fel a történet, hogy Shang kapitány halálos sebet kap miközben Mulan elé veti magát, hogy megmentse a rettegett huntól, Shan-Yutól. A lánynak pedig egyetlen esélye marad, hogy megmentse felettesét: le kell szállnia Kína alvilágába, a Diyuba. Mulan kész erre, és furcsábbnál furcsább kalandokba keveredik. A célja nem más, minthogy felhozza Shang lelkét, megmentve ezzel a férfit.

Azt kell mondanom, hogy az alvilági gondolat abszolút illik a meséhez, az ötlet nagyon tetszett. Csakhogy a kivitelezéssel akadt némi problémám, ugyanis nekem nem hozta azt a hangulatot, amelyet elvártam volna tőle. Rengeteg varázslatos elem van Elizabeth Lim könyvében, mégis hiányzik belőle az igazi varázslat, amely a könyvhöz szegezett volna. Többször kaptam magamat azon, hogy elalszok felette, mert vagy nem történt szinte semmi, vagy nem kötött le. Viszont volt olyan is, hogy egyszerűen száguldottam a könyvben. A mélypont nálam a 365. oldal környékén jött el, olyannyira, hogy hónapokra le kellett tennem a könyvet, mert képtelen voltam tovább olvasni. És nem azért, mert nem tudtam elvonatkoztatni a Disney-feldolgozástól, hanem mert egyszerűen mintha nem nekem írták volna.

A napokban azonban újra elővettem, és megmondom nektek, hogy az utolsó hetven oldal nagyon jó lett. Bár kicsit csalódott voltam, hogy a legvégét lecsapta az írónő, de még így is élveztem.

Mulan és Shang különböző kalandokba keveredik, természetesen itt is az egyik ominózus pont az lesz, hogy Mulan lelepleződik. Azt gondolom ez nem spoiler, hiszen azt várja mindenki, mégis hogyan oldja majd meg ezt a részt az írónő. De nem ez volt a kedvencem, mert a huzavona is idegesített, csak ment a vetyengés azon, hogy jaj, hazudtál. Hupsz, tényleg.

Nekem Meng Po karaktere tetszett igazán, aki a Feledés Asszonya, és folyamatosan próbálja gátolni Mulan alvilági tevékenységét. Most persze azt lehetne mondani, hogy ő a történet főgonosza, de ez közel sincs így. Javaslom, hogy miatta olvassátok el, mert egy igazán összetett figuráról van szó.

Az alvilági út során feltűnnek még Mulan családjának már elhalálozott tagjai, akik valami miatt az alvilág bugyraiban bűnhődnek, és akik maguk sem tudják eldönteni, hogy segítsenek a Fa család identitászavaros gyermekén vagy se.

Sajnáltam, hogy a cuki kis sárkánygyíkot, Mushut, aki a buli szíve-lelke volt mindig, és aki igazi védelmezővé lett az út során, lecserélték egy páváskodó oroszlánra. Nem mondom, hogy ShiShi nem volt érdekes karakter, de számomra nem volt éppen vicces figura, inkább csak bosszankodtam az erőltetett poénjain. Nagy érvágás volt a nagy egész szempontjából lecserélni a sárkánykát.

A tanulság hálistennek azért nem marad el, nagyon élveztem azt a jelenetet, amikor Mulan a Tükrök termében próbálja megtalálni önmagát. Úgyhogy ez a könyv az útkeresésről is szól, enélkül teljesen feleslegesnek éreztem volna azt a 432 oldalt.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akiket érdekel az útkeresés, vagy akiket végig idegesített Mushu a Mulan című mesében. Azoknak, akik nem félnek alászállni a Diyuba, és szomjazzák az alvilági kalandokat. Azoknak, akik kedvelik, ha egy történet kicsit másként van elmesélve. Nálam ezt a könyvet egy olyan vonat mentette meg, amely miatt a menetidőm egy órával több lett, különben félő, hogy soha nem olvastam volna el.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 2,5/5
Borító: 5/5
Karakterek: 2/5
Kedvenc szereplő: Mulan, Meng Po
Kedvenc jelenet: Mulan ahogyan gondolkodik a Tükrök termében.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

A másik Boleyn lány

Író: Philippa Gregory
Kiadó: Libri [Rendeld meg most!]
Besorolás: történelmi romantikus regény
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 776
Fülszöveg:
A ​romantikus történelmi szerelmes regényeiről ismert szerző első magyar nyelven megjelenő regénye VIII. Henrik udvarába kalauzolja el az olvasókat. A fiatal király erőtől, tettvágytól duzzadó férfi, ám asszonya, Aragóniai Katalin nem tud életképes fiúnak életet adni. Henrik türelmetlenül áhítja a fiú örököst, s mivel Katalin nem képes eme vágyát beteljesíteni, figyelme a fiatal udvarhölgyek felé fordul. A helyzetet kihasználva, a Boleyn család mindent elkövet, hogy Henrik szeme a már férjezett Maryn (a kevéssé ismert másik Boleyn lányon, Anna húgán) akadjon meg. Mary végül is szerelmes lesz Henrikbe, az erős, hatalmas férfit látja Anglia legnagyobb emberében, a királyban. S bár vígan lovagolnak, vadásznak, táncolnak s szeretkeznek, Mary úgy érzi, becsapta és ő maga is megalázta szeretett királynéját, Katalint. Ez a lelkiismeret-furdalás aztán örökre ott marad szívében. Időközben az addig a francia udvarban nevelkedő Anna is hazatér. Mindenben segíti testvérét, de már nem testvéri szeretetből, hanem abból a meggyőződésből, hogy a családnak segít a legtöbbet, ha Henrik ágyasát istápolja. Mary először egy leány- majd egy fiúgyermekkel ajándékozza meg a királyt. Henrik boldog: lám, tud ő fiút nemzeni, hiszen nem rajta múlik. Mary azonban fáradt, kimerült, már nem is kívánja a királyt mint férfit: Henrik teste már nem fiatalosan ruganyos, és szeretőjére telepedve meglehetősen súlyos. Mary szeretőből anyává lett, valóságos anyatigrissé, akinek mindennél és mindenkinél fontosabb két királyi porontya. Elérkezett hát Anna ideje. Hihetetlen ambícióval és önbizalommal tör előre, célja nem kisebb, mint a király soron következő szeretőjévé, s majdan királynővé válni. Maryvel szembeszegülve harcol a király kegyeiért. És mint ahogy arról már történelemórán is értesültünk, a Boleyn és Howard családok leánykája valóban királyné lesz. Izgalmas, sok feszültséggel és félelemmel teli a történetben ez az időszak, a történetet sok-sok mellékszál teszi még érdekesebbé és színesebbé. A számos nyelven megjelent és nagy sikert aratott regényből előbb a BBC készített rendkívül népszerű televíziós sorozatot, majd Hollywood is lecsapott rá: neves sztárokkal készül a mozifilm, melyet idén karácsony előtt mutatnak be.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Librinek! #]

Egyetlen mondatban: Ó, Anglia, meséld el minden bűnödet.

A színtér teljesen valóságos, ezek a történelmi események, ha nem is így, de közel hasonlóan megtörténtek. Ha ugyanis Agatha Christie a krimi királynője, akkor Philippa Gregory minden bizonnyal a romantikus történelmi regényeké. A másik Boleyn lány népszerűsége abban áll, hogy egy olyan történetet mesél el, amelynek mindenki tudja, hogy mi lesz a vége. Azt azonban nem, hogy hogyan jutunk el a végkifejletig, milyen epizódok kerülnek bele a történetbe, és hogy a nézőpontkarakter mit enged láttatni ebből a több szempontból is nagyon bonyolult rendszerből, ami a regényen keresztül visszaköszön az olvasóra.

Philippa Gregory regényeiben mindig egy karakter kerül a középpontba, akinek a szemszöge meghatározza a regény alakulását. Ő az, akinek segítségével az olvasó bepillantást nyerhet a korabeli Angol Királyság működésébe, amelynek feje maga a király, vagyis VIII. Henrik. Kalauzunk A másik Boleyn lányban nem más, mint Mary, akivel együtt térképezhetjük fel az angol udvart, a király szeszélyeit, a hatalmi harcok alakulását, és a politikát, ami a világot mozgatja. Ugyanakkor tanúi lehetünk Anna útjának is, de George életébe is bepillantást nyerhetünk – persze mindezt szigorúan úgy, ahogy Mary is látja. Így az olvasók közül mindenki választhat magának egy Boleynt, akivel valamilyen úton-módon azonosulni tud, vagy legalább együtt érezni vele.

Az egyik legérdekesebb kérdés, amit a mű végig lebegtet, az az, hogy ki is pontosan az a címben megjelenő másik. Erre a könyvben több utalás is van: “Mit gondolsz, ki lesz a következő Howard lány, akit Henryk ágyába löknek? Hadd találjam ki. Talán a másik Boleyn lány?” Ezek a szavak ebben a kontextusban mindenképpen Annára utalnak, ugyanakkor később maga Anna nevezi így a húgát: “Az udvarhölgyem leszel – közölte édes hangon Anna. – A másik Boleyn lány.” Ebből az ördögi körből nincs kiút, az írónő képes fenntartani ezt a játékot a regényen keresztül úgy, hogy nem válik unalmassá, hanem gondolkodásra készteti az olvasót. Érdemes megvizsgálni ezt a kérdéskört abból az aspektusból is, hogy az ismertebb Boleyn az Anna, aki bár nem sokáig, de Anglia királynéja volt, azonban mégis a húga szemszögéből követhetjük az eseményeket, aki csupán a király ágyáig jutott el, s a szeretője lett. Pedig valójában nem is akart az lenni.

Az eseményeket 1520-tól követhetjük 1536-ig. A történet elején Mary William Carey felesége, de családja utasítására a király szeretője lesz. Fiatalon, szinte még gyerekként kell megbirkóznia azzal a feladattal, hogy elcsábítsa a királyt, fiút szüljön neki, irányítása alá vonja egész Angliát, s tegye ezeket annak érdekében, hogy a családja feljebb kerüljön. Szinte már-már hihetetlen az a becsvágy, ahogy a lányok apja a háttérből irányítja az egész folyamatot, s hogy milyen kegyetlenséggel képes átgázolni gyermekein – Howard nagybácsival kiegészülve. A könyv a maga 776 oldalával olyan hatalmi láncot rajzol fel, amelynek ha csak az egyik szeme megsérül, azt a sérülést az egész rendszer elszenvedi.

Marynek hiába tetszik a király, a végére az egész kapcsolatot már a háta közepére sem kívánja. Lehull szeméről a szerelem köde, s a gyermeki naivitását levetkőzve rádöbben, hogy csupán a családja bábja, s ahogyan haladunk előre, úgy Annáé is lesz. A könyv közepén pedig joggal gondolhatjuk azt, hogy ebből a szerepből talán soha nem lesz képes kitörni.

A három Boleyn egymásnak majdnem teljes ellentéte. Anna például csak kívülről látszik egy erős, mindenkit a befolyása alatt tartó személynek. Belülről pontosan olyan, mint Henrik – egy dühöngő őrült, aki rothad. De tényleg egy hataloméhes, opportunista, alattomos, francia bájjal megkent perszóna lenne Anna, vagy csak Mary látja ilyennek? A családjáért, vagy saját előrejutásáért munkálkodik a háttérben Anna?

George a szerető testvér, aki bármire képes a húgaiért, s akit a jó szíve juttat a hóhér keze alá. George hanyatlása, az a pont, amikor sejthető, hogy számára nem ér boldog véget ez a történet, az a pillanat, amikor megvallja húgainak, hogy szerelmes egy férfiba. A mai világban az LMBTQ regények fénykorukat élik, így ezekről a dolgokról is érdemes néhány szót ejteni. De ez még csak az első állomás, ezt még lehet fokozni, és el lehet jutni a vérfertőzésig. Ugyanakkor George a király legjobb barátja is, a kérdés csak az, hogy meddig?

A rendszer ebben a regényben maga a király, akit oly sokan szeretnének kijátszani. De vajon sikerülhet-e bárkinek is? Hogy mit szeretne Henrik? Megszabadulni az átoktól, ami sújtja, ettől pedig csak úgy tud, ha valaki törvényes fiúgyermeket szül neki. És így kapcsolódik be a kezdetektől jelenlévő Katalin a három grácia csatájába, akinek bár született Henriktől fiúgyermeke, de egy sem maradt életben. Katalin félreállításának lehetőségével ismét az emberek lelkébe vág a történet, ugyanis ha a királynét koholt vádak alapján félre lehet állítani, akkor Angliában egyetlen nő sincs biztonságban, s hirtelen mindenki előtt ott lebegnek a női jogok…

Ami mellett még nem lehet elmenni szó nélkül, az a mesteri keretes szerkezet; és ezzel párhuzamosan a remény, amely mindig megnyújtja az emberek szenvedését. Marynek nagyon gyorsan fel kellett nőnie, ugyanakkor a lelke mélyén mindig is gyermek maradt. 16 év elteltével még mindig hisz abban, hogy a király az utolsó pillanatban… mielőtt megtörténne a tragédia… mielőtt a hóhér magasra emelné a bárdot… mielőtt lecsapna… megállítja a kivégzést. De ahogyan 1520-ban, úgy 1536-ban sem teszi meg.

Mary kénytelen belátni, hogy ez még csak a kezdet volt, Katalin és Anna csak az első lépcső ama magaslathoz… A kérdés, amelyre a választ lehetetlen megtalálni, az, hogy hogyan lavírozzon valaki úgy a képmutatás melegágyában, hogy ne veszítse el a fejét.

Azoknak, akik szeretik a történelmet, és érdeklődnek Anglia iránt. Azoknak, akik szeretik Philippa Gregory stílusát, vagy akik még soha nem olvastak tőle semmit. Azoknak, akik szeretik, ha egy nézőpontkarakteren keresztül követhetik végig az eseményeket!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 – Egyszerűen gyönyörű.
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Nem tudnék választani, és nem azért, mert senkit sem kedveltem meg, hanem mert akárkit kihagytak volna, nagyon szomorú lennék.
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek

Író: Lisa Genova
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: mentális betegség, családi dráma
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 326
Fülszöveg:
A háromgyerekes, boldog házasságban élő harvardi professzorasszony, Alice a karrierje csúcsán van, amikor azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb. Az idő haladtával gondolatai is összekuszálódnak, memóriája egyre gyakrabban hagyja cserben. A diagnózis: Alzheimer-kór, korai stádiumban. A függetlenségére mindig büszke Alice összeszorított foggal igyekszik ugyanúgy élni az életét, mint korábban, és csak a jelennel foglalkozni, de a betegség lassan úrrá lesz rajta. Helyenként szívszorító, néhol felemelő, ugyanakkor ijesztő történet arról, milyen az, amikor valaki szó szerint elveszíti az eszét.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Fullasztóan gyönyörű.

Korábban egyik ismerősömnek vásároltam meg ezt a kötetet, de úgy voltam vele, hogy egyszer biztosan én is szeretném elolvasni. Nem is volt kérdéses, hogy szerepeljen-e a Halloween  hetünkön. Ugyanakkor azt gondolom, hogy bármelyik hétre betehettem volna, hiszen olyan témával állunk szemben, amelyről beszélni kell. Ez nem az a kategória, amikor a kis morzsákat besöpörhetjük a szőnyeg alá.

A borító kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy miként lehet összekötni a pillangót a korai Alzheimer-kórral, amiben főhősnőnk szenved, de a történet erre választ ad. A regény elolvasása után tetszik a könyv külleme, kicsit tényleg zavaros, akárcsak Alice agya, egész lénye.

A történet azért is képes nagyon ütni, mert a középpontjában egy okos, középkorú nő áll, aki alighogy betöltötte az ötvenedik születésnapját. Alice egyetemi professzor, külföldi konferenciák állandó résztvevője, szakdolgozati mentor. Sikeres, mind a magánéletében, mind a munkájában. Aztán egyik pillanatról a másikra épül le, olyannyira, hogy a saját órájára diákként ül be, és nem érti, hol marad már az előadó. A leépülése egy olyan lejtő, amiről azonnal a mélybe zuhansz. Hátborzongató, kegyetlen és kíméletlen.

Azért is tetszett ez a könyv, mert nem csak Alice szenvedését ismerhetjük meg, hanem tanúi lehetünk annak is, hogy miként próbál tenni a viharszerű leépülés ellen. A legfájdalmasabb pedig az, amikor olvasóként rájövünk, hogy ez a valóság, és Alice-on kívül mi is ugyanolyan tehetetlenek vagyunk az Alzheimerrel szemben. Egy misztikus eleme mégis van a történetnek, egy új gyógyszer, ami csupán az írónő agyszüleménye. Nem akarok spoilerezni ezzel kapcsolatban, csak annyit árulhatok el, hogy ennek ellenére is kapunk egy 99%-os valóságot.

Bár a történetnek Alice a főszereplője, mégis több szálon fut. Leginkább John, Alice férje állt legközelebb a szívemhez, aki családtagként teljesen tehetetlen. Hiába szeretne segíteni a feleségén, egy gyógyíthatatlan betegséggel szemben nem tudja felvenni a harcot. Az ő reakciói igazán eredetire sikerültek, és ezeknél a jeleneteknél érthető meg igazán, hogy egy ilyen kór nem csak arra van hatással, aki elszenvedi.

Az első sortól az utolsóig izgalmas, a hangulata valami elképesztően nyomasztó. Végig fenntartja az olvasó figyelmét az író, mert valójában fogalmunk sincs, hogy meddig viszi el Alice történetét, s csak várjuk, hogy mi lesz még, hová lyukadunk ki, és hol zárjuk le. A hipochondriára hajlamos olvasók pedig akarva-akaratlanul is elkezdenek figyelni a jelekre, hogy már ők sem emlékeznek arra, hová tették a telefontöltőjüket, vagy hogy merre is van az a színház, ahol már azért jártak egy párszor.

Ez egy családregény, de nem a vidám fajtából. Úgyhogy ezek alapján azoknak ajánlom, akik szeretnek gondolkodni, és vágynak egy fullasztóan gyönyörű történetre, amit a szeretet hat át. Azoknak, akik szeretik a drámai, megrázó könyveket, vagy azokat, amelyek mindent egy kicsit más oldalról közelítenek meg, mutatnak be. Azoknak, akik vágynak egy kis mentális rettegésre és elgondolkodásra. Októberre-Novemberre tökéletes.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: John.
Kedvenc jelenet: Alice jelenete a legvégén.

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Jessica Townsend: Csudamíves – Morrigan Crow baljós öröksége

Író: Jessica Townsend
Kiadó: Kolibri Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: gyermek- és ifjúsági, fantasy
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 420
Fülszöveg:
Morrigan ​Crow legyőzte a halálos átkot, kiállta a veszélyes próbákat, és felvételt nyert a rejtélyes Csudálatos Társaságba, a titokzatos Nevermoor azonban még számtalan felfedeznivalót tartogat számára. Ám hamar rá kell jönnie, hogy nem minden varázslat a jót szolgálja.
Morrigan a Társaság új tagjaként azt reméli, hogy végre igazi családra és barátokra lel. Csudákra számít, kalandokra és felfedezésekre, de kiderül, hogy a Társaság egyetlen dologgal akarja megismertetni: a Csudamívesek által elkövetett rémtettekkel. Ráadásul valaki zsarolja a társait…
És ami a legrosszabb: az emberek sorra tűnnek el. Nevermoor fantasztikus városát, amely valaha a mágia biztonságos szigete volt, most félelem és gyanakvás fojtogatja…
A világhírű sorozat első kötete, a Nevermoor: Morrigan Crow négy próbája című ifjúsági regény 2017-es megjelenése óta szinte az egész könyvszakmát lázban tartja. Nem véletlen, hiszen sokak szerint a Harry Potter-könyvek méltó utódja született meg. A regény alig egy év alatt tömérdek díjat zsebelt be, 33 nyelvre fordítják le, a 9 részesre tervezett könyvsorozatból pedig a 20th Century Fox filmet is készít.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Kolibri Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Sokkal sötétebb a hangulata, mint az előzőnek.

A sorozat első részét is nagyon élveztem, a második után pedig csak megerősíteni tudom, hogy ez a regényfolyam méltó utódja a Harry Potternek. Morrigan Crow már kiállta a próbákat, így megkezdheti első évét a CSUTÁ-n. De ahogyan az lenni szokott a varázsvilágban, semmi sem megy igazán zökkenőmentesen. Főleg akkor, ha az embernek hiába van joga a tanuláshoz, mégsem engedik tanulni. Csudamívesség ide vagy oda.

Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de nekem ennél a résznél kifejezetten tetszett ez a vöröses árnyalatú borító, jó választás volt a történethez. A stílus követi az előzőt, ez remekül fog mutatni, ha végre kint lesz az összes kötet. Mert azt kell mondanom, hogy akarom a folytatást. Most. Jessica Townsend olyan zseniális kártyákat húzott elő, hogy csak remélni tudom, maradt még a pakliban más is.

A sorozat sokadik köteténél mindig bajban vagyok, hogy mennyit is áruljak el a folytatásból, így ha valaki csak arra vár, hogy meggyőzzem, görgessen le az Azoknak ajánlom… részhez. Innentől a bejegyzés némi spoilert tartalmazhat.

Morrigan mint csudamíves kezdi meg a tanévet a 919. egység tagjaként. Nagyon szimpatikus, hogy az egység nem csak az osztály megnevezése, hanem valódi jelentéssel bír. Ha valaki egyénileg hibázik, akkor azért az egész egységet felelőssé teszik. Ezért is működik jól a zsarolás – még ha átlátszó is -, amelyben a tagokat arra kötelezik, hogy olyan dolgokat tegyenek meg a csapatért, amelyek nem csak rájuk nézve megalázóak. Például a lánynak, aki eddig soha nem veszített, el kell veszítenie egy párharcot. Klassz, nem? Nem! Pedig ha elbuknak, akkor beárulják őket, és lejár a mandátumuk a CSUTÁ-n.

Ezen kívül Morrigant hiába vették fel az iskolába, csupán két tárgyra engedik, hogy járjon. Két tanárából az egyik egy idős muki, aki az egész életét azzal töltötte, hogy az eddigi csudamíveseket gonosznak állítsa be, és hogy minél több lejáratókötetet írjon róluk. Képzelhetitek, mennyire fogja kedvelni Morrigant. Jah, eltaláltátok, semennyire. Ám higgyétek el, a végére az öreg teknős valami olyat húz elő a páncélja alól, hogy szem nem marad szárazon.

Ha azonban a vidámabb pillanatok hívei vagytok, azokat is megtaláljátok a könyvben, annak ellenére is, hogy ez kicsit sötétebb hangvételűre sikeredett. Itt van rögtön az igazgatónő, aki nem csak a Murgatroyd, de a Dearborn vezetéknevet is viseli. Személyéről sajnos többet nem árulhatok el, de mindenképpen a mű legizgalmasabb karaktere, és néhány vicces pillanatot is köszönhet neki az olvasótábor.  Jupiter is hozza emellett a tőle elvárható, megszokott humoros sorokat.

Nem lesz hiány Ezra Squallból, de az igaz barátokból sem – Hawthorne -, sőt, a két fő háromra bővül. Mondhatni. Valamint itt lesz még a Rémséges piac, ahol a képességekkel rendelkező egyedeket értékesítik. Ez a helyszín adja a történet magját, és igazán hangulatos lesz. Ajánlom, hogyha nem most, iskolakezdéskor olvassátok el, akkor a hangulata miatt októberben kerítsetek rá sort. A tizedik hónapnak is inkább a végén.

Számos dolgot fel tudnék még sorolni, hogy miért érdemes esélyt adni a folytatásnak, de szeretném, ha számotokra is éppolyan izgalmas lenne ez a kötet, mint nekem volt.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik hisznek a csudában, és nem egyszer mondták már, hogy A csuda vigye el! – vagy valami hasonlót. Azoknak, akik szeretik a fantasyt, a misztikumot, a jó fordítást és kedvelik a sötét hangulatot. Azoknak is, akik a mágia után sóvárognak és keresik a Harry Potter utódját.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Cadence, Murgatroyd
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Reign – Karakterek bűvöletében

2017-ben ért véget a Reign – Az uralkodónő – sorozat, azonban észrevettem, hogy itt az oldalamon nagy népszerűségnek örvend. A korábbi bejegyzésben összegeztem a sorozat lezárása előtti gondolataimat, most pedig a karakterekről hoztam egy kis elemzést, véleményt, hogy felelevenítsük, visszaemlékezzünk arra, milyen élményekkel gazdagított minket a 4 évadot megélt sorozat.

1., Amikor a karakterek minden értéküket elveszítették

Ez a magyar szinkronnal következett be. Ha valaki, akkor én imádom a magyar szinkront, de sajnos a magyar annyira borzalmasra sikerült a Reignnél, hogy egyetlen részt sem bírtam ki. Mary, Catherine és Elizabeth mintha ugyanazon a hangszínen és hasonlóan monotonul szólalt volna meg mindennemű próbálkozás nélkül. Lehetséges, hogy külön-külön semmi probléma nem lett volna a szinkronhangokkal, de hogy egy sorozatba tegyék őket, az orbitális hibának bizonyult. Ez a lépés meg is fosztottak őket attól az eredetiségtől, amellyel a karakterek egyébként éltek a CW színpadán – korhűség ide vagy oda.

2., Páratlan páros

Bár Catherine de Medici bármelyik karakter mellett megállta a helyét, azt gondolom, hogy hites urával, Henry királlyal tudtak igazán nagyot alkotni. Ez abból is adódott, hogy mindketten erős személyiségek voltak, ugyanakkor volt egy kis stiklijük is. Mindezek mellett persze szem előtt tartották a saját és az ország érdekeit is. Nagyon sajnáltam, hogy meg kellett válni Henrytől, ami a történelem tükrében persze érthető, mert mindkét színész fergeteges alakítást nyújtott és együtt ütöttek igazán. Emlékeztek még a cseh hercegnőre, aki Henry erős kezeinek és elborult elméjének köszönhetően kirepült az ablakon? Nehéz is lenne elfelejteni. Ahogyan azt is, hogy Henry Catherine segítségével szabadult meg a hullától. Mind tudjuk, hogy minden erős férfi mögött áll egy nő.

3., Elrontott páros

A tingli-tangli kis szerelmespárok közül egyetlen egyet kedveltem meg, de még ezt is sikerült elrontani. Viccesek és szerethetők voltak a maguk módján, és hiszem azt, hogy jobb lett volna, ha együtt maradnak. Bizony, Greere és Leith-re célozgatok éppen. Nem csak vicces pillanatokat köszönhetünk nekik, de a kémia is érezhető volt közöttük. Bár a két szereplő más-más úton folytatta tovább, annak azért tudtam örülni, hogy legalább Greer az egész sorozat alatt ott volt Mary mellett.

4., Legjobb színfolt

Elizabeth vörös fürtjeivel jött, látott és győzött. Henry távozásával és Francis halálával a lélek kiveszett a sorozatból. Az általuk hagyott űrt azonban némileg orvosolta Elizabeth jelenléte, aki nehezítette Mary lavírozását szerény kis történetünkben. Külön elismerés illeti meg a szorító határidő ellenére is a lezárást, ahol egy “jövőbelátással” megnézhettük mi is lesz a mi kedvenc királynőnk – Mary – sorsa. Hát igen, egyszer csak elindult a lejtőn, aztán meg már nem volt megállás…

5., Legjobban várt, s legjobbá vált vég

Kezeket fel, kiket idegesített Lola? Köszönöm, köszönöm! Engem is. A színésznő egy idő után számomra teljesen ellaposodott, tehát bevallom, hogy nagyon örültem annak a bárdnak, amellyel a hóhér igyekezett kezelni a vashiányát.

---

Mára ennyi lett volna. Ha szeretnétek még ilyen vagy hasonló bejegyzéseket, akkor kérlek, hogy kommenteljetek, írjátok le bátran, hogy mi a véleményetek, ti kiket írnátok az egyes alpontos alá, és kiket emelnétek még ki a Reignből vagy milyen bejegyzésre lenne még igény, melyik sorozatról hozzak esetleg – bármit.