Chiara: Repülj, szitakötő!

Író: Chiara
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: romantikus
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 392
Fülszöveg:
A ​SZERELEM MINDIG ELÉG?
A huszonhárom éves Laura írországi tanulmányait félbeszakítva érkezik haza a húga temetésére. Karina tizenhét évesen vesztette életét, egy esős novemberi délután a város legendás Ördög-hasadékába zuhant. Minden jel arra mutat, hogy a halála baleset volt.
Amikor azonban Laura szembesül vele, hogy közel sem ismerte olyan jól Karinát, mint hitte, nyomozni kezd. Mit keresett a húga esőben az Ördög-hasadéknál? Hogy zuhanhatott le, mikor mindannyian tudják, hova ne lépjenek? Miért mondta azt az apjuk, hogy Karina megölte magát?
Laura egyetlen támasza a legjobb barátja, Máté, aki iránt nem várt érzések ébrednek benne. Attól tart, hogy mindez megmérgezheti a barátságukat, így miközben Karina verseit felfejtve igyekeznek kideríteni, mi is történt, Laura mindent megtesz azért, hogy elnyomja magában az egyre erősebben tomboló vágyat.
De megbirkózhat-e egyszerre a gyásszal és a szerelemmel, a bűntudattal és a szenvedéllyel, valamint a világát felforgató titkokkal? Elárulhatják-e a versek, hogyan halt meg Karina? Mi az ára a hazugságoknak?
MERÉSZ ÉS FELKAVARÓ TÖRTÉNET AZ IGAZSÁG KERESÉSÉRŐL, A TESTVÉRI SZERETETRŐL ÉS A SZERELEM EREJÉRŐL.

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Jó, jó, de mégsem.

Mindig azt mondom a gyerekimnek, hogy itt repülni tanulsz. Ha engeded, hogy vigyelek, akkor tényleg megtanítalak repülni. Hogy miként lehetséges ez? Úgy, hogy valaki közben engem is repülni tanít… Rátérve most már a könyvre, előrebocsájtom, hogy a cím volt az, ami megfogott, főleg azért, mert a repülés nem emberi tulajdonság, ugyanakkor mégis egyből magamra, környezetemre, az életemre vonatkoztattam. A borító is gyönyörű volt, így már tudtam, hogy nekem ezt a könyvet mindenképpen el kell olvasnom. Egyébként is figyelmet fordítok arra, hogy magyar szerzőtől is olvassak minden évben valamilyen szórakoztató irodalmat – mert a szépirodalom az köszöni szépen, egy éve a mindennapjaim része. Úgyhogy nem volt kérdéses, hogy nekem ezt a kötetet el kell olvasnom.

Hogy milyen elvárásaim voltak a regénnyel kapcsolatban? Őszintén megmondom, semmilyenek. Külön örültem, hogy a hosszabb leírásokat vagy párbeszédeket versrészletek szakítják meg és tagolják, még az interpunkció hiánya sem zavart, gondoltam a néhai főhős erősen szereti az avantgárd mozgalmakat. Nekem a versek nem tetszettek, nem az én stílusomban íródtak, de ízlések és pofonok. Arra viszont jók voltak, hogy igazolják azt, amit Laura kinyomozott. Kicsit befogadóként talán hátrányból indul az, aki valódi krimire vágyik és nyomozni akar, szeretné megfejteni, mi is történt tulajdonképpen Karinával, merthogy több visszatartott információ van, amelyet Laura csak a számára megfelelő pillanatban ad elő.

Az első háromszáz oldal elolvasása közben folyamatosan azon kaptam magam, hogy engem igazából baromira nem érdekel, mi történt Karinával, ami erősen hátráltatta olvasási kedvemet. Karina hazudott, nem mondott el dolgokat, ennek ellenére mégsem érdemelte meg azt, hogy egy szakadék mélyén végezze. Ugyanakkor végig ott lebeg, hogy ez lehetett baleset, öngyilkosság, gyilkosság, és ki tudja még, hogy mi. Sok konkrétumot ugyanis nem tudunk, és mindent is csak a nővére, Laura szemszögén keresztül, aki testvére verseiből igyekszik kihámozni, mi is lehetett az igazi gond.

Ami a könyv mellett szól, hogy rendkívül igényesen van megírva. A történet viszont olyan, mintha egy szappanopera lenne. Mondom ezt annak ellenére is, hogy én szeretem a vérfertőzést mint motívum, ha előfordul bárhol, ismétlem, bárhol. Viszont itt annyi minden van még, hogy csemegézhet, aki a deviánsokra specializálódott. Na már most: van itt nemi erőszak, nagy korkülönbség, vérfertőzés, beteges kötődés és ki tudja még, hogy mit hagytam ki. Őszintén érthetetlen volt számomra a két szülő viselkedése, akik mintha csak a napirendjüket akarták volna kipipálni, és tudomást sem óhajtottak venni arról, hogy a kisebbik lányuk konkrétan meghalt. Értem én, hogy a gyász feldolgozása mindenkinél más, de itt szó sem volt feldolgozásról, mikor a felfogásig sem jutottunk el. Ilyen szülőkkel se áldjon meg senkit a sors, akik abszolút alkalmatlanok – bezzeg a főzdét milyen jól vezették.

Felemás érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Tényleg nagyon jól van megírva, viszont a fent leírtak alapján majdnem ez minden erénye. Az utolsó oldalak fordulatokban gazdagok, de azért talán itt is akad olyan, aki megcsömörlik a sok jótól.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a romantikus, de némi nyomozást is tartalmazó köteteket. Azoknak, akik még nem nőttek ki az iskolásokról szóló történetekből. Azoknak, akik kedvelik a tobzódó borzalmakat, és szeretik, ha ezeket versekkel ellenpontozzák. Azoknak, akik a szitakötőhöz hasonlóan szeretnének és megtanulnának repülni! Az utolsó mondattal nagyon tudtam azonosulni. Valaki engem is tanít repülni.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 2,5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 3/5
Kedvenc szereplő: –
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Katherine Arden: Apró terek

Író: Katherine Arden
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: Middle Grade, fantasy
Oldalszám: 192
Megjelenés éve: 2021
Fülszöveg:
Hátborzongató, ​rabul ejtő kísértettörténet.
A tizenegy éves Ollie egy tragikus veszteség után csak a könyvekben talál vigaszt. Így amikor a folyónál egy őrült nővel találkozik, aki egy könyvet akar a vízbe dobni, Ollie ellopja a könyvet, és elmenekül. A kötettel borzongató történetet ismer meg egy lányról és két fivérről, akik szerelmesek voltak belé – és egy „mosolygó férfival” kötött furcsa alkuról. A baljós kísértet valóra váltja az ember legkedvesebb vágyát, azonban a legmagasabb árat kéri érte.
A történet magával ragadja Ollie-t, egészen a másnapi osztálykirándulásig a Párás Völgy tanyára, a rémisztő történetű helyi gazdaságba. Ott a könyve szereplőinek sírjába botlik. Lehet, hogy a „mosolygó férfi” története igaz? Ollie-nak nincs túl sok ideje a válaszon gondolkodni. A hazafelé vezető úton lerobban az iskolabusz, a különös buszsofőr pedig dermesztő tanácsot ad a rábízott gyerekeknek: „Jobb, ha elindultok. Ha leszáll az este, értetek is eljönnek.” A sötét valóban gyorsan ereszkedik rájuk, amikor Ollie karórája riasztó visszaszámlálásba kezd, és ezt írja ki: FUSS.
Csak Ollie és két osztálytársa engedelmeskedik a buszvezető figyelmeztetésének. Ahogy a trió elindul az erdőbe, a körülötte álló madárijesztők mintha figyelnék őket… Ollie-nak pedig felrémlik a furcsa nő különös tanácsa: „Kerüld a tágas tereket. Maradj az apróknál!” És ezzel egy jólesően borzongató, hajmeresztő kaland kezdődik el.
Leendő klasszikus. Fedezd fel!

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Minden rémtörténetnek megvan a maga varázsa, s minden rémtörténet maga a varázs.!

Ezt a kötetet azért választottam, mert olyan komfortzónán kívüli olvasmányt kerestem, amely nekem valami miatt mégis tetszhet. A Prológus csapatának ajánlására olvastam el tehát az Apró tereket, de a könyv az első 80 oldala alapján nem igazán lopta be magát a szívembe. A fülszöveg és a borító azonban nagyon tetszett, így egy rövid szünet után végül rászántam magam a folytatásra. Nem is bántam meg, egy egészen jó hangulatú, sötét és komor, nem feltétlen – vagy nem csak – gyerekeknek szóló könyvről van szó.

A könyv első fele mintha nem nekem íródott volna, nem találtam magam a történetben, nem éreztem azt, hogy Ollie története egy kicsit is érdekelt volna. A folyóparton fellelt furcsa nő a bugyuta könyvével, ami végül ahhoz az Ollie-hoz került, akinek az anyukája nemrég halt meg – egy tipikusan olyan sztorit ígért, ami hemzseg a kliséktől. Azt sem tudtam hová tenni, hogy itt van ez a gyakorlati feladat tanyalátogatással és tehénfejéssel az iskolaidő közepén, de később megértettem, hogy ez remek ötlet volt és előkészítette a végkifejletet.

Valójában onnantól kezdett érdekessé válni a regény, hogy a buszsofőr közölte a mondanivalóját a gyerekekkel.

„Jobb, ha elindultok. Ha leszáll az este, értetek is eljönnek!”

Innentől kezdve beindultak az események, Ollie-hoz csatlakozott még két diák, s így hárman vágtak neki a nagy kalandnak. Valójában a főgonosz motivációját nem sikerült teljesen megértenem, s a működése sem tiszta számomra teljesen, de ez még változhat, hiszen egy sorozatnyitó kötetről van szó.

Végül nagyon megtetszett a vidék, az elrugaszkodás a betondzsungeltől és a madárijesztők szerepeltetése. Nem mondom, hogy nem láttam még olyat, hogy a gonosz madárijesztőket valódi emberek testesítik meg, és olyat sem, hogy tizenévesek mentik meg a világot, de itt ez egészen jól működött. Ahogyan az is, hogy az apró tereket kell választani, ahová az ellenség csatlósai nem juthatnak be. Jó volt az átmenet a valóság és a szellemvilág között, utóbbi lehetővé tette azt is, hogy a befogadó számára átélhetővé, feltárhatóvá váljon a múlt.

Ilyen az, amikor a kezdeti nehézségek után végül mégiscsak megéri elolvasni egy könyvet! Azoknak ajánlom ezt a kötetet, akik nem félnek újra gyermekfejjel rettegni, vagy felnőttként részesévé válni egy vidéki rémisztgetésnek, ahol Ollie és barátai az áldozatok, na meg egy kicsit az olvasók is.

Az olvasás közben nekem végig hajazott a történet másik kettőre. Az Addie LaRue és A vörös fogadó járt a fejemben olvasás közben. Aki a magyarázatra kíváncsi, az nézze meg, olvassa el mindhármat!

Azoknak, akik szeretik a vidéki történeteket, azoknak, akik nem bánják, ha megint tizenévesek mentik meg a világot. Azoknak, akik valami rövid olvasmányra vágynak, esetleg lehűtenék magukat a forró hőségben.

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 3/5
Borító: 5/5
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: –
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/