Mary Kubica: A harmadik

Író: Mary Kubica
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó [Rendeld meg most!]
Besorolás: pszichothriller, kristály pöttyös
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 400
Fülszöveg:
PRÓBÁLT ELMENEKÜLNI
A MÁSIK NŐTŐL, DE NEM TUDOTT…
Sadie és Will Foust csak nemrég költözött a nyüzsgő Chicagóból egy maine-i kisvárosba. Nemsokára a szomszédjukat, Morgan Bainest holtan találják az otthonában. A gyilkosság az egész óceánparti kisvárost megrázza, de senkit sem annyira, mint Sadie-t.
Ő viszont nem csak Morgan halála miatt feszült. Sőt, ahogy a gyanú az új lakókra terelődik, egyre mélyebbre merül a rejtélybe: mi is történt valójában azon a sötét és halálos éjszakán. De Sadie-nek óvatosnak kell lennie, mert minél többet megtud Mrs. Bainesről, annál inkább rájön, mennyit veszíthet, ha az igazság napvilágra kerül.
Mary Kubica új, fordulatos pszichothrillere.
Mozgalmas és magával ragadó.
KAPCSOLJ KI BORZONGÁSSAL!

[# A könyvért hatalmas köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! #]

Egyetlen mondatban: Felüdülés.

Eredetileg nem ezt az értékelést terveztem mára, de úgy gondolom, hogy ezt frissen megírni lesz a legjobb, mert még nagyon a hatása alatt állok a történetnek. Egyébként is lassan olvasok, de az utóbbi időkben a szórakoztatóirodalom nálam teljesen háttérbe szorult, egyszerűen alig van rá időm, ha pedig van, akkor még lassabban haladok, mint egyébként. Viszont A harmadik című könyvnél történt valami. Valami olyasmi, amire jómagam sem számítottam. Egyszerűen faltam az oldalakat, hihetetlen sebességgel száguldottam előre, s nem akartam letenni. Annyira izgalmas volt, vagy ha nem is ez a legjobb szó rá, akkor azt mondanám, hogy annyira tudni akartam, mi lehet a csavar, vagy hány van belőle, hogy rekordsebességgel olvastam. Nem tudnám azt mondani, hogy ez a regény olyan folyondáros, akár Szabó Magdától Az ajtó, hogy csak folyik és folyik, és vezeti, becsapja, elgondolkodtatja a befogadót, mert nem ez történik. Ugyanakkor mégis van valami, ami ugyancsak nem hagyja nyugton az olvasót.

Ez pedig egyrészt az információadagolás. Patikamérlegen kimért információk, pont annyi, ami azt engedi meg, hogy a befogadó elhiggye, sínen van, tudja és érti, mi történik, ki van kivel, s ki mennyire vette ki a részét a múltból és veszi ki a jelenből. A regény a maga 400 oldalával egyetlen felesleges mondatot sem tartalmaz, a karakterek élők és igazik, éppen ezzel tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy a történet olyanná váljon, ami bárkivel megtörténhet. S sajnos a mai világban úgy érzem, hogy a mentális betegségek egyre inkább teret nyernek.

Sadie, Camille és Egér a három nézőpontkarakter, az ő szemszögükből ismerjük meg a történetet. Valahogyan sejthető, hogy a három szál össze fog érni, sőt már a legelején is látszik, hogy ebből kettő Will segítségével kapcsolódik össze, hiszen ő az a férfi, akibe Sadie, a felesége, s Camille a szeretője is szerelmes. Vagy mégsem erről van szó? S hogy kerül ide Egér, a hatéves kislány?  Úgy van megírva ez a regény, hogy a számszimbolika értelmében bárki lehet a harmadik. Bármilyen többletjelentéssel bírhat ez a sorszámnév. És végestelen végig fenntartja ezt az izgalmat, s kiváltja az olvasóból, hogy megküzdjön az információért. Merthogy közben gyilkosság gyilkosságot követ. A múltban és a jelenben is több olyan eset történik, amelyek valahogyan kapcsolódnak Sadie-hez. Ott van például Alice esete, aki Will testvére volt. Öngyilkos lett vagy gyilkosság történt? Vagy ott van Erin, Will régi szerelme, aki autóbaleset áldozata lett. És ott a harmadik nő, Morgan… Aki Sadie-ék szomszédja. ÉS… ÉS… Korábban elvileg látták, hogy Sadie-vel veszekszik. Csakhogy Sadie minderre vagy egyáltalán nem emlékszik, vagy meg sem történt az eset.

Mi tehát az igazság? Ki a harmadik? Vagy nem is egy személy? Mi lesz ennek a vége? Csak rajtad múlik, hogy elég bátor vagy-e pontot tenni az ügy végére. Engem egész végig lekötött, végre egy olyan pszichothriller volt, ami a legelejétől a legvégéig izgalmas tudott maradni.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a családon belüli bonyodalmakat, vagy éppen a pszichothrillerekért rajonganak. Azoknak is, akik a megtört lelkek tanulmányozására fordítanának némi időt, és nem riadnak vissza attól, ha a történet végén el kell gondolkodniuk. Azoknak, akik szeretnek nyomozni, de még inkább izgulni, s az izgulást egy csipetnyi rettegéssel fűszerezni! Mire vársz még? Nézz magadba, keresd a harmadikat!

Számokban kifejezve:

Összegzett értékelés: 5/5
Borító: 5/5 –
Karakterek: 5/5
Kedvenc szereplő: Sadie
Kedvenc jelenet: –

Keresd bejegyzéseimet/bejegyzéseinket a Prológuson!
https://prologus.wordpress.com/

Instagramon is megtalálsz:
https://www.instagram.com/bookbishop/

Reign – Karakterek bűvöletében

2017-ben ért véget a Reign – Az uralkodónő – sorozat, azonban észrevettem, hogy itt az oldalamon nagy népszerűségnek örvend. A korábbi bejegyzésben összegeztem a sorozat lezárása előtti gondolataimat, most pedig a karakterekről hoztam egy kis elemzést, véleményt, hogy felelevenítsük, visszaemlékezzünk arra, milyen élményekkel gazdagított minket a 4 évadot megélt sorozat.

1., Amikor a karakterek minden értéküket elveszítették

Ez a magyar szinkronnal következett be. Ha valaki, akkor én imádom a magyar szinkront, de sajnos a magyar annyira borzalmasra sikerült a Reignnél, hogy egyetlen részt sem bírtam ki. Mary, Catherine és Elizabeth mintha ugyanazon a hangszínen és hasonlóan monotonul szólalt volna meg mindennemű próbálkozás nélkül. Lehetséges, hogy külön-külön semmi probléma nem lett volna a szinkronhangokkal, de hogy egy sorozatba tegyék őket, az orbitális hibának bizonyult. Ez a lépés meg is fosztottak őket attól az eredetiségtől, amellyel a karakterek egyébként éltek a CW színpadán – korhűség ide vagy oda.

2., Páratlan páros

Bár Catherine de Medici bármelyik karakter mellett megállta a helyét, azt gondolom, hogy hites urával, Henry királlyal tudtak igazán nagyot alkotni. Ez abból is adódott, hogy mindketten erős személyiségek voltak, ugyanakkor volt egy kis stiklijük is. Mindezek mellett persze szem előtt tartották a saját és az ország érdekeit is. Nagyon sajnáltam, hogy meg kellett válni Henrytől, ami a történelem tükrében persze érthető, mert mindkét színész fergeteges alakítást nyújtott és együtt ütöttek igazán. Emlékeztek még a cseh hercegnőre, aki Henry erős kezeinek és elborult elméjének köszönhetően kirepült az ablakon? Nehéz is lenne elfelejteni. Ahogyan azt is, hogy Henry Catherine segítségével szabadult meg a hullától. Mind tudjuk, hogy minden erős férfi mögött áll egy nő.

3., Elrontott páros

A tingli-tangli kis szerelmespárok közül egyetlen egyet kedveltem meg, de még ezt is sikerült elrontani. Viccesek és szerethetők voltak a maguk módján, és hiszem azt, hogy jobb lett volna, ha együtt maradnak. Bizony, Greere és Leith-re célozgatok éppen. Nem csak vicces pillanatokat köszönhetünk nekik, de a kémia is érezhető volt közöttük. Bár a két szereplő más-más úton folytatta tovább, annak azért tudtam örülni, hogy legalább Greer az egész sorozat alatt ott volt Mary mellett.

4., Legjobb színfolt

Elizabeth vörös fürtjeivel jött, látott és győzött. Henry távozásával és Francis halálával a lélek kiveszett a sorozatból. Az általuk hagyott űrt azonban némileg orvosolta Elizabeth jelenléte, aki nehezítette Mary lavírozását szerény kis történetünkben. Külön elismerés illeti meg a szorító határidő ellenére is a lezárást, ahol egy “jövőbelátással” megnézhettük mi is lesz a mi kedvenc királynőnk – Mary – sorsa. Hát igen, egyszer csak elindult a lejtőn, aztán meg már nem volt megállás…

5., Legjobban várt, s legjobbá vált vég

Kezeket fel, kiket idegesített Lola? Köszönöm, köszönöm! Engem is. A színésznő egy idő után számomra teljesen ellaposodott, tehát bevallom, hogy nagyon örültem annak a bárdnak, amellyel a hóhér igyekezett kezelni a vashiányát.

---

Mára ennyi lett volna. Ha szeretnétek még ilyen vagy hasonló bejegyzéseket, akkor kérlek, hogy kommenteljetek, írjátok le bátran, hogy mi a véleményetek, ti kiket írnátok az egyes alpontos alá, és kiket emelnétek még ki a Reignből vagy milyen bejegyzésre lenne még igény, melyik sorozatról hozzak esetleg – bármit.