2016 – LEG-ek harca

2016-ban a blog több, komolyabb változáson is részt vett. Egyrészt elköltöztem a G-portálról, másrészt kicsit nyitottabb lettem. Nemcsak könyvekkel, de egyéb extra tartalmakkal is találkozhattok a blogomon. Továbbá ismét hallatjuk hangunkat a Prológussal, érdemes megtekinteni projektjeinket. A 2016-os év nem volt rossz, bár olvasás terén nem erőltettem meg magam. Érettségi, sok tanulás, egyetemista lettem… Persze- persze, a sok kifogás. Az olvasás mellett hatalmas szenvedélyem a sorozatnézés, ezért a kettő kölcsönösen kiszorítja egymást. Na de lássuk az idei listát, még pont időben, 2016-ban.

Ezúton is szeretnék minden kedves olvasómnak Boldog Új Évet Kívánni!

LEGJOBB könyv, amit olvastam idén:
Hannah Kent Rekviem egy gyilkos asszonyért című könyve azonnal elvarázsolt, Agnes története magával ragadott, s megforgatta bennem a kést. Annyira tetszett, hogy képtelen voltam pontozni, hiszen azt a hatalmas élmény, amit nyújtott, számokban nem lehet kifejezni. Mindenképpen megéri elolvasni.
Kattints ide az értékelésért!

LEGROSSZABB könyv, amit olvastam idén:
Lol, hát egy LOL könyv. Most puskáznom kell, mert a szereplők nevére nem emlékszem! Nem véletlenül, hiszen borzalmas, megrázó élmény volt. Nincs azzal semmi baj, ha egy karakter naiv, de ha hiányzik az agya, az már más. És hogy mindegyiknek? Nem szokásom 0 pontot osztogatni, de itt kénytelen voltam. R.I. P Titkok és exek éjszakája!
Kattints ide az értékelésért!

LEGNAGYOBB csalódás:
Jobb lett volna a viktoriánus Angliában valamiféle vontatott lezbülésről olvasni. Így viszont kaptunk egy lagymatag cselekményt, egy válást, s a tárgyalást, amelynek tudtuk, hogy mi lesz a vége. Izgalom az nem nagyon volt, szép korrajz viszont igen. Nem erre számítottam, vérig vagyok sértve, a Hétpecsétes titok-ban ugyanis semmiféle titok nem volt.
Kattints ide az értékelésért!

LEGINKÁBB megbántam:
Hogy nem olvastam el korábban. De tényleg. Ritkán történik velem ilyesmi, most mégis ez a helyzet, aminek persze nagyon örülök. Örkény István Tóték című drámája igazán elszórakoztatott, s mély nyomot hagyott bennem. Ez volt az egyetlen dráma, amit elolvastam érettségire, s sikerült is kihúznom drámán. Garantált maximum pont.

LEGSZEBB borító:
Imádom Philippa Gregory könyveit. Csodálatos történetvezetéssel, karakterrajzzaldolgozik, egyszerűen felejthetetlen. Tömény történelem varázslatos köntösben. Az állhatatos hercegnő című könyvének a borítója pedig ebben az évben a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

 

LEGNAGYOBB meglepetés:
Csak egy árnyék… Cloé azonban másként vélekedik. Megszállottan üldöz valakit, akiről azt mondják, hogy csak beképzeli… Pedig valójában… Te sem hiszel neki. Januárban egy értékeléssel kopogtatok, érdemes lesz betérni. A Könyvmolyképző Kiadó pedig rá is ragasztotta új pöttyét, a kristályt. Igazán meglepődtem, hogy ez ennyire… Na de ez majd az értékelésből kiderül!

Természetesen alkothatnék még kategóriákat, de szerintem felesleges, hiszen ez az én hős hatosom. Amint látjátok, pozitív, s negatív hősökben egyaránt gazdag! Kíváncsi vagyok a ti listátokra is, linkeljetek, kommenteljetek bátran!

 

 

Hozzászólás